995 resultados para konposatu ez-organikoen aurretratamendua


Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A költségvetési korlát megkeményítése nem egyforma mértékben ment végbe minden posztszocialista gazdaságban. Egyes országokban messzire jutottak ebben a tekintetben, másokban viszont alig változott az indulóállapot. A tanulmány áttekinti a költségvetési korlát puhaságának különböző megnyilvánulásait: az állami támogatásokat, a puha adózást, a nem teljesítő bankkölcsönöket, a vállalatközi tartozások felgyülemlését és a kifizetetlen béreket. A jelenséget sokféle tényező okozza, amelyek többnyire együttesen jelentkeznek. Az állami tulajdon fenntartása kedvez a puha költségvetési szindróma megrögződésének, a privatizálás elősegíti a keményítést, de nem elégséges feltétele a kemény korlát érvényesítésének. Ehhez megfelelő politikai, jogi és gazdasági környezetet kell céltudatosan kialakítani. A posztszocialista átmenet kezdetén sokan azt hitték, hogy a hatékony piacgazdaság létrehozásához elegendő lesz megvalósítani a liberalizáció, privatizáció és stabilizáció "szentháromságát". Mára már kiderült, hogy a költségvetési korlát megkeményítése az említett három feladattal egyenrangúan fontos. Ahol ez nem valósul meg (például Oroszország), ott a privatizáció nem hozza meg a várt eredményt. ___________________ The budget constraint has not hardened to equal degrees in the various post-socialist countries. In some of them, a great deal has been done in this respect, while in others there has been hardly any change from the initial state. This study surveys the typical manifestations of softness of the budget constraint, such as state subsidies, soft taxation, non-performing loans, the accumulation of trade arrears between firms, and the build-up of wage arrears. Softness of the budget constraint is caused by several factors that tend to act in combination. Thus retention of state ownership helps to preserve the soft budget-constraint syndrome, while privatization encourages the budget constraint to harden, although it does not form a sufficient condition for it to happen. Purposeful development of the requisite political, legal and economic conditions is also required. It was widely maintained at the outset of the post-socialist transition that the 'Holy Trinity' of liberalization, privatization and stabilization would suffice to produce an efficient market economy. Since then, it has become clear that hardening the budget constraint needs to be given equal priority with these. Otherwise, the effects of privatization will fall short of expectations, as they have in Russia, for example.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Az utóbbi évtizedek nemzetközi trendjei azt mutatják, hogy a civil szervezetek és a nonprofit szolgáltatók számottevő hatást gyakorolnak a versenyképesség alakulására. Ez a tanulmány azokat a formális és informális mechanizmusokat tekinti át, amelyeken keresztül a civil társadalom befolyásolja a közintézményi döntéseket és azok gyakorlati megvalósítását, hozzájárul a „government”-tôl a „governance” irányába való elmozduláshoz. Szintén képet ad arról az átalakulási folyamatról, amely a közszolgáltatások területén zajlik, s amelyből egyre markánsabban rajzolódik ki a közösségi kezdeményezésen alapuló, társadalmi ellenőrzés alatt működő nonprofit szolgáltatók és az állami szereplők közötti partneri viszony kialakulásának tendenciája. ____________ The international trends of the last decades have revealed that civil society organisations and nonprofit service providers have a significant impact on competitiveness. This paper gives an overview of the formal and informal mechanisms operated by civil society in order to keep public administration accountable, to influence public decisions and their implementation, thus moving from “government” towards “governance”. It also analyses the transition of public services, the more and more noticeable signs of an emerging partnership between the grassroots, community controlled service providing nonprofit organisations and the government actors.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Több mint harminc év telt el Kornai János Anti-equilibrium című könyvének megjelenése óta. Ez volt az első mű a nemzetközi irodalomban, amely átfogóan bírálta az általános egyensúlyelméletet, mégpedig Debreu értékelméletén és az Arrow-Debreu modellen keresztül. A kritikára legélesebben Frank H. Hahn reagált, amire Kornai - fenntartva korábbi bírálatainak többségét - a közelmúltban megjelent önéletrajzában tért vissza. E cikkben elmélettörténeti előzményekkel együtt rekonstruáljuk a Kornai-Hahn-vita főbb pontjait, és megvizsgáljuk a kritikák és riposztok érvényességét. Látni fogjuk, hogy a legújabb közgazdasági elméletek nem mindenben igazolták Hahn ellenvetéseit. _______________ More than thirty years have passed since János Kornai s book Anti-Equilibrium appeared. This was the first work in international literature to criticize comprehensively the general theory of equilibrium, moreover through the value theory of Debreu and the Arrow-Debreu Model. The sharpest reaction to the criticism came from Frank H. Hahn, and Kornai returned to this in his recent autobiography. This article reconstructs the main points in the Kornai-Hahn debate, including its antecedents in the history of theory, and examines the validity of the criticisms and ripostes. It will be seen that Hahn s objections have not been endorsed in every respect by the latest economic theories.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Ebben a cikkben azt vizsgálom, hogy a hazai cégek életében milyen szerepet játszanak a mérlegen kívüli tételek, illetve a vállalati vezetők miként vélekednek az azok kezeléséhez kapcsolódó problémákról. Ehhez a Budapesti Corvinus Egyetem Versenyben a világgal kutatási projektjeinek kérdőíves felméréseit használom. Mivel mind 2004-ben, mind 2009-ben végeztünk adatfelvételt, lehetőségünk van a változások dinamikájának nyomon követésére is. A „mérlegen kívüli tételek” kifejezés a szakirodalomban többféle értelemben is használatos: sokan például a tudáshoz kapcsolódó, a pénzügyi számvitel által nem mért javak (tehát eszközök) értékét nevezik így, míg például a pénzügyi intézmények kapcsán elsősorban a különféle feltételes kötelezettségvállalásokat (például garancia, kezesség), vagyis főként a kötelezettségeket fedi a fogalom. A következőkben a mérlegen kívüli tételek kifejezést a lehető legtágabb értelemben használom: minden olyan tényezőt így jelölök, amely (1) a vállalati értékre érdemi befolyással van, (2) a mérlegben nem vagy nem a valós üzleti értéken (vagyis üzleti érték szempontjából csak részben) szerepel, és (3) a vállalkozás képes az adott tényező értékét befolyásolni. Ez tehát azt jelenti, hogy egyaránt érthetünk alatta eszközöket és forrásokat is.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A marketing-szakirodalom szerint az ár az egyik legfontosabb marketingeszköz, és a vállalati versenyképesség értelmezésében is meghatározó szerepe van. A megfelelő árképzés kialakítása ugyanakkor összetett folyamat, amely önmagában is külön képességnek tekinthető, és kell befektetést igényel. A szerző az elemzés során így arra volt kíváncsi, hogy a vezető, azaz a versenyképes vállalatok árazási gyakorlata mutat-e eltéréseket, és, ha igen, melyek azok a területek, amelyek leginkább összefüggnek az eredményességükkel. A háromszáz hazai vállalatra kiterjedő kutatás során azt találta, hogy a vezető vállalatok valamelyest másképp tekintenek az ár szerepére és szignifikánsan magasabb árszínvonalon értékesítenek. Ez nagyobb mozgásteret enged számukra, a versenytársak árkihívásaira így könnyebben tudnak árakciókkal válaszolni. Árképzési céljaikban azonban kevésbé mutatkoznak különbségek, mert számukra is kihívást jelent a válság, és nekik is több szempontnak kell egyszerre megfelelniük. Az árak meghatározásánál azonban több tényezőt vesznek figyelembe és jobban támaszkodnak a vevőkről szerzett információkra. ______________ According to the marketing literature the price is one of the most important marketing tools and it plays a dominant role in the interpretation of corporate competitiveness, as well. The appropriate pricing, however, a complex process that can be regarded as a distinct capability and it requires sufficient investment itself. In this analysis the author enquired if the pricing practice of the leading, that is, the most competitive companies has a different profile, and if yes, which areas are associated with the success of them. Based on the survey of 300 domestic organisations he found that the leading companies consider the role of price in a slightly different way and they price their products or services significantly higherthan the others. This let them some space to manoeuvre and they can react with price promotions when the competitors challenge them with price activities. Regarding the pricing objectives the author couldn’t identify differences. The leading companies are also affected by the economic crisis and they have to match many expectations at the same time but they take more factors into consideration when they set their prices and more likely use customer information.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A Kiotói Jegyzőkönyv az 1992-ben Rio de Janeiro-ban megrendezésre került Környezet és Fejlődés Világkonferenciáján elfogadott nyilatkozatának 1997-ben aláírt kiegészítő jegyzőkönyve. A Kiotói Jegyzőkönyvben minden aláíró ország vállalta, hogy egy bizonyos százalékos arányban csökkenti országában a kibocsátott üvegházhatást okozó gázok mennyiségét, ezáltal mérsékelve a globális felmelegedés előrehaladtát. A Jegyzőkönyvhöz az Egyesült Államok és több fejlő ország, mint Kína vagy India gazdasági megfontolásból másrészt politikai szűklátókörűségből nem csatlakozott. Ez azonban a komoly aggályokat vet fel azzal kapcsolatban, hogy a környezetvédelmi szabályokat betartó államok erőfeszítései önmagában elegendőek lesznek-e a globális felmelegedés megállítására, de legalábbis csökkentésére. _____________ The Kyoto Protocol signed in the Japanese city in Kyoto in 1997 is a supplemental document to the United Nations Conference on Environment and Development organized in Rio de Janeiro. In the Kyoto Protocol individual countries have mandatory emissions targets for the greenhouse gases they must meet to slow down global warming. The United States of America, and several developing countries, as China and India did not yet joined the Protocol partly because of economic reasons and other ways because of narrow-minded political interests. This brings up serious doubt weather the efforts of the parties of the Protocol can make any change in the recent global processes.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A hazai internethasználat terjedésével egyre népszerűbbek az on-line kereskedelmi modellek, egyre több cég kísérli meg, hogy terméket vagy szolgáltatást értékesítsen az interneten. Például az on-line könyvértékesítések és a diszkont légitársaságok jegyeladásai az e-kereskedelem kiugró ágazatai közé tartoznak – ez a hasonlóság adja a tanulmány alapját. Dinamikusan növekvő keresleti igények honorálják az internetes megjelenést, és fordítva: a fogyasztói e-felkészültséget gyakran a kínálati oldal indukálja. A szerzők kutatásukban a hazai internethasználat bemutatásával és fókuszcsoportos beszélgetések révén próbálják meg feltárni, hogy mi minden szükséges ahhoz, hogy valódi alternatívát jelentsen az on-line kereskedelem a vevők számára. Kísérletet tesznek a keresleti oldal átfogó bemutatására, hasonlóságokra és különbségekre fókuszálva, valamint szintén összevetik a kínálati oldal jellemző karaktereit, ezek egyezőségeit és eltéréseit vizsgálva. ______________ With the spreading of Hungarian internet usage online e-commerce models have become more and more popular, more and more companies start to sell products and services via the internet. For instance the on-line book sales and purchase of discount airline tickets belong to the leading branches of e-business and demonstrate that dynamically increasing demand generates supply. In this research first the authors introduces the basic data about internet usage in Hungary. Then, based on a series of focused group discussions they examine what the key customer requirements are to really consider e-commerce as a serious alternative for traditional shopping. They attempt to describe the demand side and juxtapose it with the characteristics of the supply side of Hungarian e-commerce.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A posztszocialista átalakulással foglalkozó irodalom rendszerint az átmenet politikai, gazdasági és társadalmi oldalával foglalkozik, holott az elmúlt húsz évben fontos változások mentek végbe a technikai haladás terén is. A kapitalizmus egyik fő erénye a dinamizmus, a vállalkozás, az innovációs folyamat erős ösztönzése. Valamennyi (polgári célokra használt) forradalmian új terméket a kapitalista rendszer hozta létre, a szocialista rendszer legfeljebb katonai rendeltetésű új termékekkel tudott előállni. A cikk azt elemzi, hogy mennyiben magyarázható ez a mélyreható különbség a két rendszer veleszületett hajlamaival, alapvető tulajdonságaival. Az új termékek térhódítása (köztük a számítógép, a mobiltelefon, az internet, az információs-kommunikációs szféra radikális átalakulása) megváltoztatta az emberek mindennapi életét. Miközben sokan mindezt kedvező változásként élik meg, nem vesznek tudomást a kapitalista rendszer és a gyors technikai haladás közötti okozati összefüggésről. A kapitalizmusnak e fontos erényét a mikroökonómia szokványos oktatása sem világítja meg a diákok számára, és nem kap kellő hangsúlyt a vezető politikusok megnyilvánulásaiban sem. _________________ Literature on post-socialist transformation usually deals with the political, economic and social sides of it, although there have also been important changes in the field of technical advance in the last twenty years. One of capitalisms main virtues is the strong incentive it gives to dynamism, enterprise and the innovation process. Every revolutionary new prodŹuct (for civilian use) has been brought about by the capitalist system. The socialist system was capable at most of developing new military products. The article analyses how far this radical difference can be explained by the innate tendencies and basis attributes of the two systems. Our daily lives have been transformed by these new products (for instance, the sphere of information and communications by the computer, the mobile phone and the internet). While many people see all these as favourable changes, fewer discern the causal relation between the capitalist system and rapid technical progress. Yet the usual syllabus of microeconomics does not enlighten students on this important virtue of capitalism, which is not adequately emphasized in the statements of leading politicians either.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Ez az esszé öt tételben vizsgálja, hogy a magyarországi épített örökség miért jutott olyan rossz helyzetbe, s a rendszerváltozás óta eltelt közel negyedszázad miért nem volt képes leküzdeni a háború és a szocializmus örökségét. Az írás második felében megkíséreljük fölvázolni azt, milyen gazdasági stratégia mentén lenne elérhető az a cél, hogy a hazai épített örökség üzleti és társadalmi hasznosítása is megvalósuljon. Ekkor tehertétel helyett – más országokban tapasztalt módon – a gazdasági fölemelkedés tartós tényezőjévé válhat. ___________ This essay advances five theses explaining the desolate state of the architectural heritage in Hungary. It also addresses the issue of why two decades of transition was not sufficient to remedy the shortcomings of four decades of socialism. In the second part of the study we attempt to draft a strategy that could help overcome these difficulties. It aims at a combination of business, municipal and civil society activities guided by a nationally coordinated plan. Following these guidelines the architectural heritage in Hungary could be transformed into an asset instead of a liability, as has been the case in many other European countries.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A modern gazdaság egyre inkább szembesül a természetes erőforrások beszűkülésével. A meg nem újuló erőforrások készleteinek csökkenése a gazdaság szereplőit arra kényszeríti, hogy korlátozottan rendelkezésre álló ásványi anyagokat megkímélje. Ez a koncepció vezet a fenntartható fejlődés vállalati gazdálkodásba történő átültetésének szükségességéhez. A dolgozat célja a környezettudatos anyag- és készletgazdálkodás matematikai modelljeinek vizsgálata. A környezettudatos anyag- és készletgazdálkodást a magyar szakirodalomban az utóbbi időben nevezik visszutas logisztikának, inverz logisztikának, de néha hulladékkezelési logisztikának is. A magyar szóhasználat tehát nem egységes a terület megnevezésére. Angol elnevezése azonban meglehetősen egységes: „reverse logistics”. E kifejezésnek legtalálóbb magyar megfelelője talán a visszutas, esetleg reverz logisztika. A jelenleg is használt inverz logisztika kifejezést azért nem javasolt használni, mert annak angolul az „inverse logistics” felel meg, amit csak nagyon szűk körben – főleg Japánban - használnak a nemzetközi irodalomban, ezért fordítási zavart okozhat. Európában és az Egyesült Államokban a „reverse logistics” terjedt el. Így a terület magyar elnevezését a dolgozatban visszutas logisztikának választom.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Napjaink gazdasági nehézségei miatt a közvélemény hajlandó a rendszerváltás óta eltelt időszakot teljes egészében sikertelennek minősíteni. Ez felettébb veszélyes, mert nem veszi kellőképpen figyelembe azt a jelentős fejlődést, amelyet az ország ezen időszak alatt befutott és így egy féleredmény eredménnyé fejlesztése helyett könnyen tönkre teheti mindazt, amit elértünk. A tanulmány ezt a fejlődést kívánja bemutatni nemzetközi összehasonlításban és azt a továbblépés lehetőségeinek feszegetésével értékelni. A tanulmány központi mondanivalója, hogy egy fájdalmas, de elkerülhetetlen struktúraváltáson vagyunk túl, mely egy korábbi torz fejlődést az ország jelenlegi gazdasági fejlettségének megfelelően korrigált. A múltbeli teljesítményt rontja, hogy egyoldalúan a mikrovállalkozásokra orientálódott és nem tudta a szerkezetváltás során a kis és közepes vállalatok részarányát növelni. Jelenlegi gazdasági nehézségek megoldását is részben az jelentené, ha a szerkezetváltást ebbe az irányba tudnánk vezérelni. _____ For our everyday economic difficulties the public opinion is inclined to evaluate the period that passed since the transition as totally unsuccessful. This is very dangerous because it does not take into account properly that significant development that has been achieved by the country in this period and instead to complete the achieved half results everything could be destroyed what we have positively done. The study intends to present this development in international comparison and tries to evaluate it by trying to show the possibilities of further development. The central message of the study is, that we are behind a painful, but unavoidable structural change that has corrected a former distorted development and the achieved one corresponds to the present economic development level of the country. This performance is deteriorated by the exaggerated orientation onto micro enterprises and the inability to increase the share of small and micro enterprises properly. Our present economic difficulties could be eased significantly if we could stimulate structural shifts into this direction.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Herbert Simon, a korlátozott racionalitás elméletének megalkotója szerint a döntéshozatalunk hatékonyságát az határozza meg, hogy korlátozott kognitív kapacitásaink birtokában milyen stratégiákkal birkózunk meg a komplex környezet kihívásaival. Az erre az elméletre építő kutatások egyik alapvetése, hogy az egyéni problémamegoldási folyamat helyzetspecifikus és ez az idomulás kulcsfontosságú az eredményességben és hatékonyságban. A döntéshozó rendelkezik egy „adaptív szerszámosládával”, amelyből a megfelelő helyzetekben a megfelelő döntési eljárásokat választja. A tanulmányban a szerző egy kvalitatív kutatás eredményeire építve, a beszállítóválasztás példáján keresztül mutat be lehetséges válaszokat a keveset kutatott kérdésre: hogyan működik az adaptivitás folyamata? A tanulmány a döntési helyzethez való alkalmazkodás kialakulását vizsgálja a döntési folyamatok kognitív szintjén. ______ Herbert Simon, the author of theory of bounded rationality claimed that the results of our decision-making is defined by the approprietness of strategies with which we handle the complexity of the environment with our bounded cognitive capacities. One of the main issues or research programs building on this theory is that problem solving is situation-specific, and the adjustment of strategies to actual situational factors is crucial for the effectiveness and efficiency of decision-making. The decision-maker possesses an „adaptive toolbox”, from which he chooses the right decision tools in the right situations. The author, based on the findnings of a qualitative study, presents possible answers to the not well-elaborated question: how does the process of adaptivity work? Forming of an adaptive mechanism is in the focus.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

E kutatás célja áttekinteni, hogy milyen jellegű gazdasági kapcsolatokkal, versenyképességgel, tapasztalatokkal rendelkeznek magyar tulajdonú vállalatok Kínában. Kína gazdasága globálisan meghatározó, s egyúttal Magyarország tíz legnagyobb külkereskedelmi partnere között van. A kutatás kiemelt kérdései (a) milyen okok, motivációk indítják el a hazai cégeket Kína felé; (b) milyen folyamat révén, hogyan, mennyi idő alatt, milyen ráfordításokkal zajlik le a kínai jelenlét előkészítése, megtervezése, majd pedig megvalósítása; (c) hogyan szerzik meg a vezetők a szükséges információkat (pl. lehetséges kínai társasági jogi formákról, lokációkról); (d) milyen eredményekkel zárul ez a folyamat és milyen tanulságokat szűrnek le a vezetők; (e) melyek a kínai piaci jelenlét, működés legfontosabb tapasztalatai. A fenti kérdésekre alapvetően öt hazai vállalati esettanulmány összegzése ad választ. De emellett jelen tanulmány része a releváns elméleti és gyakorlati szakirodalom feldolgozása, a kínai gazdasági környezet sokrétű bemutatása, a kínai és magyar gazdasági kapcsolatok statisztikai elemzése, külföldi benchmark adatok gyűjtése. _______ The goal of this research to review what kind of economic relations, competitiveness and experiences Hungarian-owned firms have in China. Chinese economy is globally determining, and – in addition – China is one of Hungary’s ten biggest foreign trade partners. The main topics and questions of the research are: (a) what causes and motives encourage domestic companies to turn to the Chinese markets; (b) what are the phases of the process, what are the required time and costs of the preparation, planning and realization of establishing the presence in China; (c) how Hungarian managers gather the information needed (concerning e.g. possible Chinese corporate legal forms, locations); (d) what are the typical results of these processes and the lessons learned and emphasized by the managers; (e) what are the most important experiences of the firms’ operation in China. Five case studies on Hungarian firms answer the above-mentioned questions. But moreover the elaboration of the relevant theoretical and practical literature, the detailed description of the Chinese economical environment, the statistical analysis of the Chinese-Hungarian economical relations and the collection of foreign benchmark data are as well parts of this study.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A pénzügy kutatócsoport a TÁMOP-4.2.1.B-09/1/KMR-2010-0005 azonosítójú projektjében igen szerteágazó elemzési munkát végzett. Rámutattunk, hogy a különböző szintű gazdasági szereplők megnövekedett tőkeáttétele egyértelműen a rendszerkockázat növekedéséhez vezet, hiszen nő az egyes szereplők csődjének valószínűsége. Ha a tőkeáttételt eltérő mértékben és ütemben korlátozzák az egyes szektorokban, országokban akkor a korlátozást később bevezető szereplők egyértelműen versenyelőnyhöz jutnak. Az egyes pénzügyi intézmények tőkeallokációját vizsgálva kimutattuk, hogy a különféle divíziók közt mindig lehetséges a működés fedezetésül szolgáló tőkét (kockázatot) úgy felosztani, hogy a megállapodás felmondás egyik érintettnek se álljon érdekében. Ezt azonban nem lehet minden szempontból igazságosan megtenni, így egyes üzletágak versenyhátrányba kerülhetnek, ha a konkurens piaci szereplők az adott tevékenységet kevésbé igazságtalanul terhelték meg. Kimutattunk, hogy az egyes nyugdíjpénztárak befektetési tevékenységének eredményességére nagy hatással van a magánnyugdíjpénztárak tevékenységének szabályozása. Ezek a jogszabályok a társadalom hosszú távú versenyképességére vannak hatással. Rámutattunk arra is, hogy a gazdasági válság előtt a hazai bankok sem voltak képesek ügyfeleik kockázatviselő képességét helyesen megítélni, ráadásul jutalékrendszerük nem is tette ebben érdekelté azokat. Számos vizsgálatunk foglalkozott a magyar vállalatok versenyképességének alakulásával is. Megvizsgáltuk a különféle adónemek, árfolyamkockázatok és finanszírozási politikák versenyképességet befolyásoló hatását. Külön kutatás vizsgálta a kamatlábak ingadozásának és az hitelekhez kapcsolódó eszközfedezet meglétének vállalati értékre gyakorolt hatásait. Rámutattunk a nemfizetés növekvő kockázatára, és áttekintettük a lehetséges és a ténylegesen alkalmazott kezelési stratégiákat is. Megvizsgáltuk azt is, hogy a tőzsdei cégek tulajdonosai miként használják ki az osztalékfizetéshez kapcsolódó adóoptimalizálási lehetőségeket. Gyakorlati piaci tapasztalataik alapján az adóelkerülő kereskedést a befektetők a részvények egy jelentős részénél végrehajtják. Külön kutatás foglakozott a szellemi tőke hazai vállalatoknál játszott szerepéről. Ez alapján a cégek a problémát 2009-ben lényegesen magasabb szakértelemmel kezelték, mint öt esztendővel korábban. Rámutattunk arra is, hogy a tulajdonosi háttér lényeges hatást gyakorolhat arra, ahogyan a cégek célrendszerüket felépítik, illetve ahogy az intellektuális javakra tekintenek. _____ The Finance research team has covered a wide range of research fields while taking part at project TÁMOP-4.2.1.B-09/1/KMR-2010-0005. It has been shown that the increasing financial gearing at the different economic actors clearly leads to growth in systematic risk as the probability of bankruptcy climbs upwards. Once the leverage is limited at different levels and at different points in time for the different sectors, countries introducing the limitations later gain clearly a competitive advantage. When investigating the leverage at financial institutions we found that the capital requirement of the operation can always be divided among divisions so that none of them would be better of with cancelling the cooperation. But this cannot be always done fairly from all point of view meaning some of the divisions may face a competitive disadvantage if competitors charge their similar division less unfairly. Research has also shown that the regulation of private pension funds has vital effect on the profitability of the investment activity of the funds. These laws and regulations do not only affect the funds themselves but also the competitiveness of the whole society. We have also fund that Hungarian banks were unable to estimate correctly the risk taking ability of their clients before the economic crisis. On the top of that the bank were not even interested in that due to their commission based income model. We also carried out several research on the competitiveness of the Hungarian firms. The effect of taxes, currency rate risks, and financing policies on competitiveness has been analysed in detail. A separate research project was dedicated to the effect of the interest rate volatility and asset collaterals linked to debts on the value of the firm. The increasing risk of non-payment has been underlined and we also reviewed the adequate management strategies potentially available and used in real life. We also investigated how the shareholders of listed companies use the tax optimising possibilities linked to dividend payments. Based on our findings on the Hungarian markets the owners perform the tax evading trades in case of the most shares. A separate research has been carried out on the role played by intellectual capital. After that the Hungarian companies dealt with the problem in 2009 with far higher proficiency than five years earlier. We also pointed out that the ownership structure has a considerable influence on how firms structure their aims and view their intangible assets.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A kutatók a 2000-es évek eleje óta foglalkoznak a közbeszerzés és a versenyképesség kapcsolatával. A két terület közötti összefüggés egyértelmű, melyet vizsgálatainak is megerősítenek. Az Európai Unió tagállamainak jogalkotón folyamatos a nyomás, hogy a közbeszerzést különböző célokra használják fel. Mindez segít a közbeszerzés értelmezési körének kitágításában, de felhívja a figyelmet arra, hogy a jogalkotóknak elsősorban néhány kiemelt témára kell összpontosítaniuk, mint az innováció vagy a fenntarthatóság. A felsőoktatási intézmények közbeszerzésben betöltött szerepén túl fontosságuk a konzorciális beszerzések, a közbeszerzés képzés, továbbá az innovatív termékek, technológiák beszerzési gyakorlatában betöltött szerepük miatt kiemelkedő. Hazánkban ez az első alkalom, hogy feltárjuk kifejezetten nagy közbeszerző felsőoktatási intézményeik piaci szerepét és elemezzük közbeszerzési gyakorlatuk sajátosságait, viszonyítjuk eddigi kutatási eredményeinkhez. ______ Researchers have focused on the relation between public procurement and competitiveness since the early 2000s. The relation between corporate competitiveness and public procurement is beyond doubt, evidenced by our research findings. There is growing pressure on the legislators of EU Member States to use public procurement for certain purposes. This helps to widen the scope of procurement, but the regulators have to focus on several priorities like innovation and sustainability. The importance of universities in the development of consortial purchasing, purchasing education, procurement of innovative goods and technologies is unquestionable. It is the first opportunity in Hungary to analyze the role of large contracting authorities, participants of the higher educational market in public procurement and to explore the characteristics of their public procurement practice in order to make comparison between universities and other public procurement market players.