A versenyszféra teljesítményéről nemzetközi összehasonlításban


Autoria(s): Boda, György; Kállay, László; Stocker, Miklós
Data(s)

2012

Resumo

Napjaink gazdasági nehézségei miatt a közvélemény hajlandó a rendszerváltás óta eltelt időszakot teljes egészében sikertelennek minősíteni. Ez felettébb veszélyes, mert nem veszi kellőképpen figyelembe azt a jelentős fejlődést, amelyet az ország ezen időszak alatt befutott és így egy féleredmény eredménnyé fejlesztése helyett könnyen tönkre teheti mindazt, amit elértünk. A tanulmány ezt a fejlődést kívánja bemutatni nemzetközi összehasonlításban és azt a továbblépés lehetőségeinek feszegetésével értékelni. A tanulmány központi mondanivalója, hogy egy fájdalmas, de elkerülhetetlen struktúraváltáson vagyunk túl, mely egy korábbi torz fejlődést az ország jelenlegi gazdasági fejlettségének megfelelően korrigált. A múltbeli teljesítményt rontja, hogy egyoldalúan a mikrovállalkozásokra orientálódott és nem tudta a szerkezetváltás során a kis és közepes vállalatok részarányát növelni. Jelenlegi gazdasági nehézségek megoldását is részben az jelentené, ha a szerkezetváltást ebbe az irányba tudnánk vezérelni. _____ For our everyday economic difficulties the public opinion is inclined to evaluate the period that passed since the transition as totally unsuccessful. This is very dangerous because it does not take into account properly that significant development that has been achieved by the country in this period and instead to complete the achieved half results everything could be destroyed what we have positively done. The study intends to present this development in international comparison and tries to evaluate it by trying to show the possibilities of further development. The central message of the study is, that we are behind a painful, but unavoidable structural change that has corrected a former distorted development and the achieved one corresponds to the present economic development level of the country. This performance is deteriorated by the exaggerated orientation onto micro enterprises and the inability to increase the share of small and micro enterprises properly. Our present economic difficulties could be eased significantly if we could stimulate structural shifts into this direction.

Formato

application/pdf

Identificador

http://unipub.lib.uni-corvinus.hu/796/1/TM102_Boda__Kallay_Stocker.pdf

Boda, György and Kállay, László and Stocker, Miklós (2012) A versenyszféra teljesítményéről nemzetközi összehasonlításban. Working Paper. Vállalatgazdaságtan Intézet, Budapest.

Publicador

Vállalatgazdaságtan Intézet

Relação

http://unipub.lib.uni-corvinus.hu/796/

Palavras-Chave #Economic policy #Business organisation
Tipo

Monograph

NonPeerReviewed