Az állami szerepvállalás új trendjei a pénzügyi válság következményeként

Az európai gazdaságpolitika aktivista jelleget öltött a nemzetközi pénzügyi válság következtében: a legtöbb országot expanzív költségvetési és gyorsan változó adópolitika, laza monetáris politika jellemezte. Kérdéses azonban az, hogy tartós lesz-e a nemzetállami (tagállami) gazdaságpolitikai aktivitás, vagy inkább rendkívüli helyzetekre adott átmeneti megoldásokról van szó. A cikk középpontjában a nemzeti gazdaságpolitikai mozgásteret és a döntéshozói motivációt érintő stratégiai vonatkozások állnak: a globalizációs folyamat menete, a korlátozott (moderált) gazdasági szuverenitásra épülő világrend állapota, az üzleti szereplők és a politikai ágensek közötti viszony alakulása. Következtetése: várható a gazdaságpolitikai gyakorlat újbóli konszolidációja a válság(ok) akut szakaszát követően, ám a körvonalazódó új gyakorlat (new normal) sok ponton eltér a nemzetközi pénzügyi szervezetek és a fejlett országok által korábban hirdetett élenjáró gyakorlattól. Mindez tanulságokkal szolgál a magyar költségvetési és adópolitika, és általában az állami szerepvállalás jövőbeli feltételeit illetően.

Az uniós források jelentősége a visegrádi tagállamokban

A visegrádi országok Európai Unióhoz fűződő viszonyát, ennek jellegzetességeit vizsgáló kutatók körében már-már közhelynek számít, hogy a szóban forgó négy tagállam a közös költségvetés legnagyobb nettó kedvezményezettjei közé tartozik. Az Uniótól érkező, bruttó nemzeti jövedelmük néhány százalékának megfelelő támogatásra a szóban forgó tagállamok hajlamosak úgy tekinteni, mint "alanyi jogon" járó forrásokra. Elmondható ugyanakkor, hogy miközben a költségvetési tárgyalások során ragaszkodnak a korábbi támogatási szint fenntartásához, komoly ellenérvek hozhatók fel az általuk képviselt állásponttal szemben. Jelen cikk célja, hogy áttekintse, pontosan mekkora támogatásban részesültek a visegrádi tagállamok 2004-es csatlakozásuk óta, majd elméleti és politikai szempontok alapján vizsgálja meg a visegrádi országok uniós költségvetéshez fűződő viszonyát, a költségvetési tárgyalások során képviselt álláspontját.

A 2014–2020-as kohéziós források felhasználásának hazai vállalásai az uniós kötelezettségek szorításában

A 2014–2020-as programozási időszak jogszabályi kialakításában az Európai Bizottság eredeti szándéka a minőségi és hatékony felhasználás volt, amelynek eszközrendszerét hosszú előkészítési folyamat során dolgozták ki a tagállamokkal. A tematikus forrásallokációban és abszorpciós ütemezésben is szigorodott felhasználás nem segítette elő a tagállami sajátosságokhoz illeszkedő, rugalmasabb programkialakítást, sem annak időbeni előrehaladását. A tartalmi megoldásokban is korlátozott tagállamok még bonyolultabb, és előzetesen átláthatatlanabb feltételek közé szorultak, ugyanakkor az intézményrendszeri kialakítások tekintetében ez a szigor kevésbé tapasztalható. Utóbbi jelenség azonban sok esetben nem javítja a felhasználást, ha szélsőséges változtatásokkal vagy bonyolult kialakítással terhelt. A hazai programozási tartalmakat, és intézményrendszert az uniós elvárások és lehetőségek tükrében bemutató tanulmány láttatja azokat a szűk keresztmetszeteket, amelyek között Magyarországnak (is) maradnia kell a fejlesztési források elnyerése, és a nettó pozíció érvényesítése érdekében.

A magyar différance

A tanulmányban a szerző arra tesz kísérletet, hogy Magyarországnak az euró bevezetésével kapcsolatos halogató magatartását egy rendszerszemléletű megközelítésen keresztül értelmezze. A makrogazdasági (in)stabilitás kérdését interdiszciplináris megközelítéssel tárgyalja, amelynek során olyan területek releváns ismereteire támaszkodik, mint a fejlődéstan, az új politikai gazdaságtan, a pszichológia és a komplexitás tudománya. Fő következtetése az, hogy az euró bevezethetőségének egyik peremfeltétele a politikai-társadalmi-gazdasági rendszerbe, mint innovációs ökoszisztémába injektált pótlólagos bizonytalanság mérséklése, amin keresztül a vázolt magyar attitűd is megtörhető.

Politikai költségvetési ciklusok Kelet-Közép-Európában – elmélet és empíria

Politikai költségvetési ciklusok alatt azt a jelenséget értjük, amikor a választási ciklusok hatása megjelenik a költségvetési mutatók (a bevételek és a kiadások, illetve a költségvetési egyenleg) alakulásában. A tanulmányban a szerző bemutatja az erre vonatkozó elméleti megközelítéseket, majd megvizsgálja, hogy ez a jelenség mennyire figyelhető meg a kelet-közép-európai EU tagállamok válság előtti adataiban.

A monetáris politika globális tendenciái és a stabilitási kockázatok

A pénz- és tőkepiacok globálisan összekapcsolódó rendszerében a fejlett országok monetáris politikája meghatározó szerepet játszik a nemzeti monetáris politika mozgásterének kialakulásában. A szerző ennek a jelenségnek a monetáris transzmisszióra és a stabilitási kockázatokra gyakorolt hatásaival foglalkozik. A szabad tőkeáramlás és a pénzpiacok globalizációja új kihívásokat jelent e téren: a kötvénypiacok globális térnyerésével a befektetési alapok mára meghatározó tényezővé váltak a monetáris politika hatásmechanizmusában, s részben ezzel összefüggésben a monetáris politika közege kitágult, már nem elég a hazai körülményekre korlátozni a figyelmet. A belföldi inflációs tényezők szerepét háttérbe szorította a pénzügyi kockázat nemzetek közötti átterjedése. A fejlett országokban alkalmazott alacsony kamat és mennyiségi lazítás segítette a kockázat globális mérséklődését. A javuló kockázati környezetben a befektetési alapok portfólióikban növelték a nagyobb hozamú hosszabb lejáratú kötvények súlyát, és ezzel ők maguk megnövekedett kamatkockázatot vállaltak. A fejlett országokban a monetáris politika normalizálódása kamatemelkedéssel fog járni. Alacsony kamatok mellett viszonylag kis kamatemelés is nagy veszteségeket okozhat a meghosszabbodott lejáratokon, ami olyan tőkeáramlást (menekülést) indíthat el, amely aláássa a pénzügyi stabilitást. Az ebből adódó stabilitási kockázat független az ország pénzügyi rendszerének likviditásától, nyereségességétől vagy tőkeerejétől. Az ilyen kockázatok makroprudenciális eszközökkel nem kezelhetők.

Vállalati versenyképesség válsághelyzetben. Gyorsjelentés a 2009. évi kérdőíves felmérés eredményeiről

Ez a Gyorsjelentés a Budapesti Corvinus Egyetem Vállalatgazdaságtan Intézetében működő Versenyképesség Kutató Központ által lebonyolított kérdőíves felmérés eredményeire támaszkodik. A felmérést 2009 áprilisa és novembere között bonyolítottuk le, a TÁRKI munkatársainak és a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatóinak közreműködésével. 313 vállalat 1246 vezetőjét kérdeztük meg egy-egy terjedelmes kérdőívvel. Valamennyi vállalatnál az elsőszámú vezetőt, valamint a pénzügyi, a kereskedelmi és a termelési vezetőt kerestük meg, akiktől részben azonos, részben eltérő kérdésekre vártunk választ.

Gazdasági és kereskedelmi liberalizáció Latin-Amerikában

A tanulmány a gazdasági- és kereskedelmi liberalizáció lehetséges módozataival foglalkozik. A liberalizációs fázisok és strukturális reformok általános áttekintése után bemutatja az egyoldalú, többoldalú és regionális liberalizálás tendenciáit a globalizáció előrehaladásának tükrében; majd a XXI. század kereskedelempolitikai eszközei mellett ismerteti az első és második generációs reformokat; a kifelé és befelé irányuló iparosítási technikákat. Az írás bemutatja a latin-amerikai régió, majd négy előzetesen megválasztott ország által gazdaságuk liberalizálása mentén bejárt útvonalakat, összegezve az elmúlt néhány évtized főbb reformcsomagjainak rövidebb vagy hosszabb távú kimenetét; illetve a gazdaság növekedésére gyakorolt hatásukat.

Should non-euro area countries join the single supervisory mechanism?

Highlights - Irrespective of the euro crisis, a European banking union makes sense, including for non-euro area countries, because of the extent of European Union financial integration. The Single Supervisory Mechanism (SSM) is the first element of the banking union. - From the point of view of non-euro countries, the draft SSM regulation as amended by the EU Council includes strong safeguards relating to decision-making, accountability, attention to financial stability in small countries and the applicability of national macro-prudential measures. Non-euro countries will also have the right to leave the SSM and thereby exempt themselves from a supervisory decision. - The SSM by itself cannot bring the full benefits of the banking union, but would foster financial integration, improve the supervision of cross-border banks, ensure greater consistency of supervisory practices, increase the quality of supervision, avoid competitive distortions and provide ample supervisory information. - While the decision to join the SSM is made difficult by the uncertainty about other elements of the banking union, including the possible burden sharing, we conclude that non-euro EU members should stand ready to join the SSM and be prepared for the negotiations of the other elements of the banking union.

A comparative analysis of corporate finance in the United States and Japan from 1880 to 1930

This study explained the diversity of corporate financial practices in two nations. Existing studies have emphasized the reliance on equity finance in U.S. firms and bank loans in Japanese firms. In fact, patterns of corporate finance were much more complex. Financial institutions, which were created by national economic policy and regulation, affected corporate financial practices, but corporate financial practices often differed from what policymakers expected. Differences in corporate financial practices between nations also reflected differences in the mixture of industries in each nation. Many factors such as the amount of fixed capital, the process of production, the level of risk, the degree of innovation, and the importance of the industry in the national economy affected corporate financial practices. In addition, corporate financial practices within each nation differed from firm to firm due to managers’ considerations about stock ownership, which would affect their control power; corporate finance was closely related to control over management through ownership. To explain these complexities of corporate financial practices, the study linked corporate finance with the development of financial institutions in the United States and in Japan. While financial institutions affected corporate financial practices, the response of the firms to financial institutions and opportunities were diverse. The study also attempted to grasp variations in corporate financial practices by dealing with companies in three sectors: railroads, public utilities, and manufacturing. Finally, the study examined the structure of firm ownership. Contradictory to the widely held belief that U.S. firms distributed securities more widely to the public than did Japanese firms, many large American firms remained closely held, while some Japanese counterparts built publicly-held corporations.

The Politics of Ahmadinejad and Chavez: A Misplaced Comparison

This piece illustrates that comparing the political and economic impact of Hugo Chavez and Mahmoud Ahmadinejad on their respective countries based solely on generalizations regarding similarities in foreign policy discourse is an unwarranted analytical jump. To identify the essential difference between the two administrations, the article pays attention to the different domestic politics in each country. Ahmadinejad’s populism seems to fit best within neoliberal populism. In stark contrast, Chavista socialism can be understood as a “heterodox” or “alternative” economic policy.

The Bankruptcy of Liberalism and Social Democracy in the Neoliberal Age

The increasing similarity between the economic policies of center-left and center-right political parties has effectively diminished the legitimacy of governments in relationship to their citizenry in Western Europe and the U.S. Capitalist democracies during the period of managed capitalism gained legitimacy by the appearance of the separation of capitalist ownership rights in the marketplace from the political institutions that govern capitalism. During this period, Social Democratic parties in Western Europe, and to a lesser extent the Democratic Party in the U.S., paid some amount of attention to labor unions and mass constituents in formulating their policy agendas. The era of neoliberalism (late 1970s to the present) has broken any such appearances, with the dominant political parties, regardless of party label, moving rightward to embrace many of the same economic policy agendas.