Az euróövezet bővítése és euróbevezetési stratégiák (Euro-area enlargement and euro adoption strategies)

Tanulmányunk azokat a kockázatokat és kihívásokat vizsgálja, amelyekkel az új EU tagállamok szembesülnek az euróhoz vezető úton, valamint elemzi az euró bevezetésével és a bevezetés időzítésével kapcsolatos stratégiákat is. Megvizsgáljuk a reál- és nominálkonvergencia kapcsolatát az euróövezetbe csatlakozás szemszögéből. Véleményünk szerint a gazdaság egy főre jutó jövedelemben mért kezdeti fejlettségi szintje, valamint a reálkonvergencia sebessége kihatnak a követendő stratégiákra és a belépés időzítésére. Minél alacsonyabb ugyanis egy ország egy főre jutó jövedelme, annál nagyobb az árszínvonalbeli lemaradása (amit be kell hoznia), és az új tagok jelenlegi helyzetét figyelembe véve annál nagyobb a veszélye annak, hogy a hitelek növekedése túlzottá, a gazdaság túlfűtötté válik. Úgy gondoljuk, hogy az inflációkövetés lebegő árfolyam mellett megfelelőbb az árszínvonal felzárkózási folyamatának kezelésére, mint valamilyen merev árfolyamrögzítés. Elemezzük a maastrichti kritériumokat az új EU-tagállamok gazdasági jellemzőinek szempontjából, és az inflációs kritérium módosítását javasoljuk, amely jelenlegi formájában elvesztette közgazdasági értelmét. JEL kód: E31, E52, E60, F30. /===/ This paper commissioned by DG ECFIN from the EU Commission as part of the EMU@10 project and published in Hungarian by the permission of the EU Commission. The origi-nal English version is available at http://ec.europa.eu/economy_finance/publications/ publication_summary12103_en.htm. The paper discusses the risks and challenges faced by new members on the road to the euro and the strategies and timing of euro adoption. It investigates the real/nominal convergence nexus from the perspective of euro-area entry, arguing that the initial level of economic development, as measured by per capita income, and the speed of real convergence have a bearing on the strategies to follow and the timing of entry into the euro area, for the lower per capita income is, the larger is the price-level gap to close and the greater the danger of credit booms and overheating. It is argued argue that inflation targeting with floating rates is better suited than hard pegs to managing the price-level catch-up process. A suggestion is made for modifying the Maastricht inflation criterion, which as currently defined has lost its economic logic.

A magyar átalakulás és fejlődés néhány általánosítható elméleti tanulsága = Some generalizable theoretical lessons of the Hungarian transformation and development

A világgazdasági válság óta eltelt nyolc évtizedben Magyarországon számos rendszerváltozás ment végbe a gazdaságban és a politikában. Sokak szerint a szabadpiactól a szabadpiacig vezető kör bezárult, és ismét rendszerválság előtt állunk. Míg a jövő természetesen bizonytalanságokkal terhes, és így értelemszerűen nem kiszámítható, a múlt egyértelmű tanulsága az, hogy a közéletet végig formáló felzárkózási törekvés egészében sikertelennek bizonyult. Ennek alapja elemzésünk központi rejtélye egy régi fejlődéselméleti feladvány: miért van az, hogy Argentínához vagy újabban Olaszországhoz és Portugáliához hasonlóan a jó politika rossz eredményekkel jár(t), és fordítva? Miért szakadt el végletesen és történetileg is a gazdasági és a politikai ésszerűség egymástól? __________________ Hungary has undergone several changes of economic and political system in the eighty years since the Great Depression. According to many, the circle from market economy to market economy has closed and we face another systemic crisis. Although the future is naturally full of uncertainties and is not by its very nature predictable, the clear lesson from the past is that the effort to catch up, which shaped public life throughout, has been unsuccessful on the whole. The basis for this and the central riddle in this analysis is an old puzzle in development theory: how is it that good policies had bad results and vice versa, as was the case in Argentina, and recently in Italy and Portugal? Why did economic and political rationality part company for good, even in historical terms?

Az európai uniós tagság mint modernizációs hajtóerő. Gondolatok a kelet-közép-európai országok EU-tagságának 10. évfordulóján = EU membership as a driving force of modernization. Ideas on the 10th anniversary of EU membership of East Central European countries

A szerző az Európai Unióhoz az elmúlt évtizedben csatlakozott országok felzárkózásának összefüggéseit vizsgálja, rámutatva arra, hogy a kelet-közép-európai térség országainak természetes modernizációs központja az Európai Unió. Az európai integrációba történő szerves beépülésnek nem volt és a jövőben sincs reális alternatívája. Annak ellenére, hogy a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság rendkívül kedvezőtlen fordulatot hozott, az új tagországok többségében jelentős ütemű felzárkózási folyamat indult el: egy évtizeden belül relatív pozíciójuk az uniós átlaghoz képest átlagosan 15 százalékpont javult a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP-t tekintve. A tagság számos előnye közül ki kell emelni, hogy az uniós költségvetésből származó közvetlen transzferek hatására az új tagállamok számottevő külső forráshoz jutottak, aminek révén hosszú távú fejlődésüket és versenyképességüket befolyásoló területeken jelentős beruházásokat hajthattak végre. E transzferek kapcsán a szerző felhívja a figyelmet arra, hogy a szűk látókörűen számított nettó haszonélvezői pozíció valójában kölcsönös előnyöket rejt: az EU fejlettebb országai számára is komoly előnyök származnak a megnövekedett importkeresletből és általában a bővülés kereskedelemteremtő hatásaiból. _____ The author analyses some catch-up aspects of countries joining the EU in 2004 and 2007, pointing out that the EU is an obvious centre of modernization for the countries in East Central Europe. There was no realistic alternative to participating in the European integration process and this applies also to the future. Contrary to the extremely bad general environment caused by the international financial and economic crisis, most new member-states were able to converge on the EU average quite fast: within a decade the relative regional level of development measured in GDP per capita terms and compared with the EU average increased by 15 per cent. It should be stressed that among several advantages of EU membership, direct transfers from the EU-level budget played a crucial role in improving competitiveness through investment. Looking beyond narrow-minded net budgetary positions, the author sees mutual comprehensive benefits: the more developed member-states can enjoy additional demand for their products, and in general benefit from the trade-creating effects of enlargement.

Where now after ten years of Eastern enlargement?

The aim of this article is to evaluate the situation of the Central and Eastern European countries within the EU on the 10th anniversary of the Eastern Enlargement. Since 2004, the region has shown a trend to catch up with Western Europe in terms of both employment and economic performance. However, the financial and economic crisis which started in 2008 disrupted the previous trends of convergence for some, and greater differences emerged between individual countries' performances. The eastward enlargement has practically doubled labour mobility within the EU, and this phenomenon is likely to be sustained as long as income disparities between Member States persist. The 2004 and 2007 enlargements brought more welfare to the countries receiving mobile workers, whereas countries of origin bear the real risks of labour mobility from east to west. Today, it can be said that most of the newer Member States, irrespective of the varying speeds of convergence have developed within the EU as an 'inner periphery'. In order to make better use of the potential for economic growth in Central-Eastern Europe, investing in human capital should become a priority. The major question for the second decade of our enlarged European Union - aside from the reform of the monetary union - is whether the EU’s eastern region can continue to catch up without the internal socio-economic polarisation observed thus far, and whether the latter process can in fact be reversed.