Gondolatok a magyar felsőoktatásról szóló vitákhoz

A 2010-2011-es évek minden valószínűség szerint úgy vonulnak majd be a magyar felsőoktatás történetébe, mint a permanens törvényelőkészítés periódusa. A 2010 szeptemberében vitára bocsátott koncepció első változata óta a további hivatalos, félhivatalos vagy csak „kiszivárgott” munkaanyagok, háttérszámítások, konzultációs beszélgetések közös vonása a nagyon jelentős kritika a felsőoktatási intézmények és a hallgatók részéről. A törvénytervezet kodifikált változata 2011 októberében készült el. E tanulmány a több mint egy éve tartó folyamat dokumentumaiból és vitáiból kiindulva foglalkozik a magyar felsőoktatás kiemelt kérdéseivel, különös tekintettel a finanszírozással összefüggő feltételek és hatásmechanizmusok tárgyalására.

Outputfinanszírozás a felsőoktatásban

A versenyszférában általános szabály, hogy ha a finanszírozás súlypontja áttevődik az inputokra, akkor a versenyképesség lehanyatlik. Annak elfogadható szintjét csak az tarthatja fenn, ha az erőforrások mozgósítása és az azt biztosító finanszírozás a piacképes output minőségének és mennyiségének maximális növelését tartja szem előtt. Az outputorientáció szabálya független attól, hogy egy szektor növekszik, vagy éppen zsugorodik. Növekedés esetén oda kell adni a plusz erőforrásokat, ahol azok a legnagyobb hozamot ígérik, visszahúzódás esetén pedig ezeken a területeken kell a legkevésbé csökkenteni azokat. Nincs ez másképp a felsőoktatásban sem. Az outputfinanszírozás ebben a szektorban is törvény, még ha nem is mindig veszik figyelembe. Különösen fontos szempont ez egy olyan időszakban, amikor a szektor fejlesztése csak óhajokban él és valójában változatlan teljesítmény követelménye mellett állandóan csökkentik a rendszer finanszírozására szánt forrásokat. Megfelelő outputfinanszírozási stratégia nélkül a zsugorodás egyenlősítő, fűnyíró elvek szerint megy végbe, ami nagyon komoly minőségrombolásokhoz vezet.

Innovációs verseny – Esélyek és korlátok

A hátunk mögött hagyott alig fél évtizedben korszakos trendek törtek meg, szilárdnak hitt intézmények roppantak össze, „cáfolhatatlan” igazságokat döntöttek romba a tények. Sok – korábban bevált – dolog porladt el körülöttünk, hogy helyet csináljon az újnak: új termékeknek, új szervezeteknek, új piacoknak és új gondolatoknak. E nagy erővel zajló kreatív romboláshoz nem lehet a szokott módon közelíteni. Az innováció ugyanis – amint e könyvből kiderül – maga is megújul, eddig nem ismert formákban jelenik meg. Az újításokat már nem feltétlenül a nagyvállalatok zárt kutatólaboratóriumaiban készítik elő, Bangladestől a kollégiumi szobákig a legváratlanabb helyeken bukkannak fel jelentős találmányok. Az innováció szülőhelye, éltető közege egyre inkább a világháló. A glóbuszon mindent magával sodró innovációs verseny zajlik, és hazánk egyre nehezebben tartja a lépést a versenyfutásban. 2001-ben a Nature, a tekintélyes brit tudományos magazin „A 20. századot Budapesten kreálták” címmel jelentetett meg cikket, listába szedve mindazokat a Budapesten született felfedezéseket, amelyek megváltoztatták az emberi történelmet. Mi történt a múlt század közepétől mostanáig, hogy ma már az innovációs lemaradásunkat kell magyarázni? A szerzők erre a kérdésre keresik a választ. A széles körű irodalom átpásztázása és a könyvben bemutatott empirikus kutatás egyaránt azt a célt szolgálja, hogy kirajzolódjanak az innovációt mozgató erők, és kiderüljön az is, hogy milyen feltételek mellett lehetne azokat a növekedés serkentésére kiaknázni.

Innováció, adaptáció és imitáció. Az új közszolgálati menedzsment

Az Új Közszolgálati Menedzsment (NPM) az elmúlt harminc évben megvalósult közmenedzsmentreformok áttekintése után egyértelműen az uralkodó reform-irányzatnak tekinthető. A nemzetközi szervezetek, így többek között az OECD és az Európai Unió, teljes mellszélességgel támogatták az NPM reformok bevezetését, e kísérletek többsége azonban fájdalmas kudarccal végződött. Mára világossá vált, hogy az NPM nem csodaszer, de kevés tudományos igényű elemzés született arról, hogy mitől is függ az NPM reformok sikere. A szerző jelen könyvében e kérdés megválaszolására vállalkozik. Az új intézményi közgazdaságtan elméleteit felhasználva rávilágít az irányzat intézményi meghatározottságára. A kérdés a gyakorlati szakemberek és a politikusok számára is releváns, hiszen a közmenedzsment reformok sikeres megvalósítása az ő döntéseiken is múlik, ezért nem mindegy, hogy milyen tényezőket vesznek figyelembe ezek meghozatala során. A szerző arra a következtetésre jut a könyvben feltárt összefüggések alapján, hogy a társadalom tagjai által követett normarendszer és a kultúra befolyásolja leginkább az NPM reformok bevezetésének sikerességét. A könyv egyik fő üzenete, hogy a magyar társadalomtól eltérő kultúrával, tradíciókkal és hagyományokkal rendelkező országokban sikeresen alkalmazott közmenedzsment reformok másolása nagy valószínűséggel kudarccal végződne hazánkban.

Fogyasztási szokások és trendek vizsgálata Európában és az USA-ban

A tanulmány célja, hogy bemutassa milyen fogyasztási szerkezettel rendelkeznek a európai kontinens országai, különös tekintettel a nyugat- és közép-kelet-európai fogyasztási mintákra és szokásokra vonatkozóan. A tanulmány elemzi az EU-15 és EU-10 országainak fogyasztási szerkezetét, kiemelve azokat a szektorokat, ahol nagymértékű átrendeződés, illetve környezeti hatás a jellemző. Részletesebben megvizsgáljuk a közép-európai fogyasztási szokásokat, majd a tanulmány befejező részében a magyar háztartások fogyasztási szokásait is, valamint a megfigyelhető fogyasztási trendeket és azok jövőbeli lehetőségeit elemezzük. Ahhoz, hogy nemzetközi kontextusban értékeljük az európai fogyasztási mintákat, az Egyesült Államok fogyasztási szerkezetét is röviden megvizsgáljuk.

Fenntartható fogyasztás: közösségi, vállalati és egyéni kibúvó stratégiák

Minél intenzívebben törekszik a fejlett világ a fenntartható fejlődés elérésére, annál távolabb kerül attól. A legtöbb fenntarthatósági intézkedést felmutató országok környezeti lábnyoma a legnagyobb, és a törekvések ellenére továbbra is nő. Ennek ellenére az empirikus kutatások azt mutatják, hogy a szubjektív boldogság szintje hosszú távon nem nő. Ha erőfeszítéseink nem elég őszinték, elutasítjuk azokat az átváltásokat és áldozatokat, amelyeket a fenntarthatóság megkívánna, akkor egyszerű, olcsó megoldásokat keresünk, amelyek nem szükségszerűen érik el a kívánt célt. Az ökohatékonyság növekedéséből, a környezettudatos vállalatirányítás és a környezetbarát fogyasztói magatartás terjedéséből származó hasznokat viszont túlkompenzálja a fogyasztás növekedéséből származó megnövekedett környezeti terhelés.

A nemzetközi kereskedelem környezeti hatásának elemzése a karbonlábnyom segítségével

Napjainkban egyre többet hallunk a fogyasztói társadalom kialakulásáról és ennek környezetre gyakorolt hatásáról. A klímaváltozással kapcsolatban ma már konszenzus van abban, hogy az antropogén tevékenység hozzájárul a globális hőmérséklet-emelkedéshez (IPCC, 2007). Az emissziók környezeti hatásainak értékeléséhez szükség van egy olyan fenntarthatósági indikátorra, amely a döntéshozói szinten is segítségül hívható. Az ún. karbonlábnyom egy mutatószámba sűrítve megadja az emissziók környezeti hatását a fenntarthatósági korlátok tükrében, és hasznos indikátor lehet arra, hogy felhívja a döntéshozók figyelmét, mely területeken van nagy szükség a beavatkozásra. A világ országai a globalizáció során egyre inkább gazdaságilag függő helyzetbe kerültek egymással, részesei a nemzetközi gazdasági és kereskedelmi rendszernek. Az emissziók környezetterhelésének vizsgálatánál nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy nyitott gazdaságú országokról van szó, így a környezeti hatások vizsgálatánál a nemzetközi kereskedelem környezeti hatását is vizsgálni kell. Sok ország a nemzetközi kereskedelem révén biokapacitást is importál és függőségbe kerül az exportáló országok gazdaságától és ökológiai tőkéjétől is. Mivel a termelés és a fogyasztás egymástól térben is elkülönül, ezért lényeges kérdés, hogy a nemzetközi kereskedelem milyen hatással van egy ország természeti tőkéjére és fenntarthatóságára. A vizsgálat során felmerül a felelősség kérdése is: a termelőkre vagy a fogyasztókra hárítsák rá a kormányok a szén-dioxid-kibocsátás felelősségét és költségét.

Fenntartható életmódok felé: lehet-e az élelmiszer-fogyasztás fenntartható

Jelen tanulmány a háztartások fogyasztásának vizsgálatát helyezi középpontba, a fogyasztási minták környezeti hatásait számszerűsíti az élelmiszer-fogyasztás példáján keresztül. Az élelmiszer-fogyasztás a háztartások közvetlen és közvetett fogyasztásának egyik legnagyobb környezeti hatással rendelkező területe (Lorek, 2005), illetve környezeti és egészségügyi szempontból is jelentős hatása van az élelmiszer-fogyasztásnak, az élelmiszerek előállításának.

Globális világgazdasági válság. A megoldások vitája

A globalizáció révén egyre szervesebbé váló világgazdaság nem lehet válságoktól mentes mindaddig, amíg a rá jellemző mély egyenlőtlenségeket és szerkezeti aránytalanságokat nem orvosolják. Erre viszont elszigetelt, nemzeti receptek nem vagy nem kielégítő mértékben alkalmasak: a rendszerszintű aránytalanságok kezelése rendszerszintű, nemzetközi/globális együttműködést sürget. A jelenlegi világgazdasági válság megoldásánál jól hasznosíthatók az 1929/1933, valamint az 1973/1975-ös, az 1979/1980-as válságok tanulságai. A legfontosabb következtetés az, hogy a lényegesen megváltozó nemzetközi gazdasági és politikai környezetben még egyébként koherens válságmegoldási mechanizmusok sem képesek eredményt hozni. A 2007-ben kezdődött válságnál tehát olyan gazdaságpolitikai lépésekre van szükség, amely a nemzeti és globális környezet jelentős változásait is figyelembe veszi. Ehhez a nemzetközi intézmények lényeges reformjára is szükség van.

Centre-periphery tensions regarding Central and Eastern Europe

Security issues have played an important role in widening the European Union with eight Central and Eastern European economies. The time since have proved these concerns to be correct. The present North-South tension within the Euro-zone highlights even more the West-East tensions inherent in the international relations since the Eastern enlargement. Various divisions – political and economic alike – have already been felt throughout the whole period of 2004-20122 (Balázs, J.1985, 1993, 1995, 1996). The worldwide economic crisis of 2008, however, has revealed even more the hidden tensions in these relations. The political events after the 2010 election in Hungary, those in Romania in 2012, the continuous anti-EU declarations of the Czech president present ample evidence to the fact: the enlargement has been based more on political wishes and will than on firm economic reasoning. The outcome is constant struggle between the parties to keep face and save the state of the European Union. Ongoing political and economic struggles around Greece, Portugal and Spain are other forms of fundamental problems within the European Union. It is worthwhile, hence to study the almost forgotten centre – periphery relations in this respect.

A temporális diszkontálási szokások vizsgálata – a társadalmi diszkontráta és a társadalmi preferenciák kapcsolata

A társadalmi diszkontráta kérdését a hazai szakirodalom mindezidáig mostohán kezelte, holott korántsem elhanyagolható tényező a közösségi projektek értékelésénél. Az Európai Uniós forrásokból finanszírozott beruházásokra vonatkozó szabályok, illetve a közösségi döntések racionalitásának növelésére vonatkozó fokozódó igény miatt végre nálunk is kezd reflektorfénybe kerülni a másutt már elterjedten alkalmazott költség-haszon elemzés módszertana. Ennek eredményét döntően befolyásolja a társadalmi diszkontráta megválasztása, ezért fontos, hogy ennek módszertanát, problematikáját megismerjük. A temporális diszkontálási szokásokat kétféle módon is tanulmányozhatjuk: a kinyilvánított és a megfigyelt preferenciák alapján. A társadalmi diszkontráta meghatározása a megfigyelt preferenciák alapján történik, top-down módszertannal, míg a temporális viselkedést természetesen a kinyilvánított preferenciák segítségével, kérdőíves módszerekkel végezhető el. A tanulmányban bemutatásra kerül a társadalmi diszkontráta módszertana és egyben kísérletet teszünk a magyar lakosság temporális diszkontálási szokásainak feltárására egy 1000 fős kérdőíves felmérés alapján, mely egyfajta útmutatásként is szolgálhat a top-down módszertanok fejlesztését illetően.

A megnyilvánult és kinyilvánított időpreferenciák - mennyire vagyunk rövidlátóak?

A társadalmi időpreferenciák vizsgálatához két út áll rendelkezésünkre; a megnyilvánult és a kinyilvánított időpreferenciák vizsgálata. A megnyilvánult preferenciák egyfajta top-down módszertan, vagyis a társadalmi időpreferenciákat makroadatokból számítják ki (pl. megtakarítások, jövedelemrugalmasság, gazdasági növekedés stb.) és vonnak le következtetéseket az emberek preferenciáival kapcsolatosan. Egy másik lehetséges módszer a diszkontráta meghatározásához a kinyilvánított preferenciák megfigyelése, illetve ami azt jelenti, hogy felmérések útján hipotetikus szituációkon át mérjük fel az egyén preferenciáit [Lippai, 2009], vagyis ez esetben egy bottom-up módszertant alkalmazunk.