Intenzív cseresznyeültetvény, mint mesterséges ökoszisztéma és biológiailag aktív felület értékelése CO2 megkötés és vízhasznosulás szempontjából

Munkánk célja az volt, hogy műszeres vizsgálatokkal pontosabb adatokat nyerjünk az intenzív cseresznyeültetvények levélzetének fotoszintetikus aktivitásáról és transzspirációjáról, melyek felhasználásával becsülni lehet gyümölcstermő ültetvények, mint jelentős biológiailag aktív zöldfelületek hozzájárulását és szerepét a légkör CO2 tartalmának megkötéséhez. Adatainkkal pontosítani lehet az ültetvények vízfelhasználására vonatkozó ismereteket is.

Energetikai célú fafajták termőhelyi alkalmassága Soroksáron

A fafajok megválasztása döntő jelentőségű az energiatermelő faültetvény tervezésénél, mert csak a termőhelynek megfelelő, gyorsan növő, nagy produkciójú fafajok és fajták jöhetnek számításba. A fajta és termőhelyi kérdések tisztázása érdekében 2011 tavaszán a tangazdaság soroksári területén mintegy 1500 m2-en kísérleti ültetvényt hoztunk létre 5 fűz és 9 nyárfajtával, ill. egyéb kontroll fajtákkal. Vizsgáltuk ezek növekedési erélyét valamint a termőhely talajtani és klimatikus adottságait, továbbá a technológiát és hatékonyságot.

Őshonos tyúkfajták tartásának lehetőségei és korlátai a Közép-magyarországi Régióban

A BCE, Kertészettudományi Kar, Kísérleti Üzem és Tangazdaságában, az Ökológiai és Fenntartható Gazdálkodási Rendszerek Tanszékének 17 hektáros minősített öko-területén több éves vizsgálat folyt, amelyben őshonos baromfi fajták vándor-ólas tartásának lehetőségét vizsgáltuk. Célunk olyan, az ökológiai tartás feltételeit is kielégítő tartási rendszer értékelése volt, amely kisgazdasági körülmények között is alkalmas akár termék előállításra, akár önellátásra.

Újszerű növényalkalmazási lehetőségek épített környezetben. Dendrológiai kutatások a Kert- és Szabadtértervezési Tanszéken (2008–2011)

A Kert- és Szabadtértervezési Tanszéken 2008-tól új növényalkalmaz ási munkacsoport alakult. Az itt folyó kutatások elsődleges célja, hogy a változó életvitel, környezet és klíma kihívásainak megfelelő új, a gyakorlatban is megvalósítható növényalkalmazási megoldásokat tárjon fel. Legfontosabb témáink: 1. Zöldtetők, zöldhomlokzatok növényalkalmazása. 2. Újszerű évelő alkalmazási megoldások. 3. Kiemelkedő dendrológiai értékek hiteles megújítása. 4. Új szárazságtűrő dísznövény taxonok vizsgálata. 5. A globális felmelegedés hatásainak modellezése, a klímaváltozás hatása a növényalkalmazásban.

Zöldtetők fejlesztési kérdései és lehetőségei a fenntarthatóság jegyében

Napjaink nagyvárosi zöldfelületeinek tárgyalásakor immár nem lehet fi gyelmen kívül hagyni a zöldtetőket (www.greenroofs.com). A zöldtetők defi níciójuk szerint olyan tetők, tetőelemek, amelyek vegetációval borítottak és szerkezetük szervesen integrálódik az épületszerkezetbe (vagyis ha például egy teraszt teljesen beborítunk cserepes növényekkel, attól az még nem lesz zöldtető). A zöldtetők legnagyobb előnye paradox módon nem az, amelyet a városi zöldfelület jelent, vagyis hogy lazítja a város szerkezetét, redukálja a negatív klimatikus hatásokat, illetve helyet ad a rekreációnak, hanem éppen ellenkezőleg, mint tetőtípus az adott épületre illetve annak szerkezetére és belső klímájára hat leginkább.

Az élhetőség ideája a 19. század első felében: az angol táj mint példakép a magyar közgondolkodásban

Az angolkertnek is nevezett klasszikus tájkertről alkotott magyarországi ismeretek kutatása ennek ellenére nem újdonság. A korábbi szakirodalom egyes utazók benyomásainak lényegét, sőt az angolkert divatjának több eszmetörténeti jellegzetességét is elemezte már (Sisa, 1992; Papp, 1992; Sisa, 1994; Sisa, 2001; Galavics, 2003; Gál, 2005), de az angliai kerti élmények átfogó, a motívumokat is bemutató elemzését, valamint a brit utazóknak a magyarországi kertekről alkotott véleményét háttérként felmutató összefoglalás még nem készült. A jelen kutatás egyrészt újabb források bevonásával, másrészt a brit-magyar interakciók komplex, összehasonlító elemzésével kíván teljesebb képet mutatni az angol tájkert magyarországi diadalmenetéről.

Tértagolás kertépítészeti eszközökkel a budapesti lakótelepek szabadterein 1950 és 1990 között

A lakóterületi szabadtereken – a közterekhez képest – lényegesen nagyobb az igény a zárt, intim léptékű terek kialakítására akár családi házak, akár lakótelepek, vagy manapság lakóparkok kertjei esetében. Így nem meglepő, hogy a lakótelepi szabadtereken, elsősorban a tömbbelsőkben a tér tagolása, intim, tartózkodásra invitáló léptékű terek kialakítása az épített térfalakon belül fontos tervezői feladat volt a 20. század második felében. Ennek legkézenfekvőbb módja a fás növényzettel történő tértagolás, bár tereprendezéssel, terepplasztikák alakításával is tagolható a szabadtér. Telepszerű beépítés esetén: intim, emberi léptékű, jól használható tér kb. 300-400m2, mindkét irányban kb. azonos kiterjedéssel (Karády,1983). A lehatárolt terek közötti kapcsolat biztosítása, a terek egymásba fűzése, a zöldfelületi rendszer folyamatosságának biztosítása is fontos tervezői feladat. A különböző beépítési módokhoz, különböző méretű beépítésekhez igazodva a tértagolás módja és léptéke is jelentősen változott. A kutatás célja e változások nyomon követése és okainak megismerése.

Kortárs szabadtérépítészeti alkotások akadálymentességének elemzése Budapest belvárosában

A témában végzett korábbi kutatásaink a budapesti nagyparkok (Margitsziget, Városliget, Népliget) akadálymentességét vizsgálták. Mostani tanulmányunkban olyan intenzív, urbánus szabadterek akadálymentességét kutatjuk, amelyek a közparkok célzott használatán túl a mindennapi élet színterei, és olyan közterületek, amelyek a közelmúltban újultak meg. Közterületek esetében akkor megfelelő és teljes körű az akadálymentesítés, ha a közterület mindenki számára hozzáférhető, és funkciói (közlekedés, pihenés, közszolgáltatások térbeni összekapcsolása) mindenki által biztonsággal és kényelmesen igénybe vehetők, azaz biztosítani tudja az egyenlő esélyű hozzáférést valamennyi használója számára. A komplex akadálymentesítésnek tehát teljes körűnek kell lennie, mind az egyéni használók, mind a terület közösségi funkciói tekintetében. Az 1997. évi LXXVIII. az épített környezet alakítására és védelmére vonatkozó törvény szerint a közterület „közhasználatra szolgáló minden olyan állami vagy önkormányzati tulajdonban álló földterület, amelyet a rendeltetésének megfelelően bárki használhat, és az ingatlan-nyilvántartás ekként tart nyilván. (…) Közterület rendeltetése különösen: a közlekedés biztosítása (utak, terek), a pihenő és emlékhelyek kialakítása (parkok, köztéri szobrok stb.), a közművek elhelyezése.” A téma aktualitását alátámasztják a számadatok is: Magyarországon 1990-ben 368 000 volt a fogyatékkal élő személyek száma. Ez a szám 2001-re elérte az 577 000 főt, míg 2011-re 780 000-re nőtt (Fodor-Gál-Kemény, 2010), ami az ország lakosságának mintegy 7,8%-át jelenti. A fogyatékkal élők 46,3%-a mozgásszervi sérült, 14,4%-a gyengén látó vagy vak, 9,9%-a értelmi fogyatékos, 10,5%-a hallássérült vagy siket, 21,6%-a pedig halmozottan sérült személy.

Tájhasználatok alakulása az agglomeráció észak-budai kapuiban

A kutatás célja a kialakult konfliktusok feltárása és újabb konfliktusok kialakulásának megakadályozása az agglomeráció észak-budai kapui mentén kiválasztott tíz település közigazgatási határain belül. A konfliktusokat elsődleges jellegük alapján különböztettük meg. Külön-külön foglalkoztunk a tájhasználati, a tájökológiai és a tájkép konfliktusokkal.

Táji és természeti értékek az agglomeráció szorításában

A budapesti agglomeráció a Budapest központtal kialakult településtömörülés, amely a magyar fővárost és a vele szorosan együtt élő, gazdasági, infrastrukturális, munkaerőpiaci és szolgáltatási tekintetben egymásra utalt településeket foglalja magába. A budapesti agglomerációhoz tartozó 81 település felsorolását a Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervét rögzítő 2005. évi LXIV. törvény tartalmazza. 2007-ben a 81 településen összesen 2 457 787 fő élt, ami Magyarország lakosságának közel egynegyedét jelentette. Ebből a fővároson kívül 755 290-en élnek. A táji értékei jelentős része a települések be nem épített részén, a nagyobb részt termelési célú, kisebb részt rekreációs célú termelő felületeken vagy zöldfelületeken található. A korábban kevéssé befolyásolt, alig átalakított térségekbe benyomuló szuburbán terjeszkedés szétfeszíti, átformálja és differenciálja a városi tájat övező rurális tájat, az elővárosi térséget. A változás óhatatlanul a – még meg nem semmisült – értékek újragondolásának szükségességét veti fel.

Tájindikátorok alkalmazása a tájképvédelmi területek lehatárolására és a tájkarakter meghatározására

A Kárpát-medence Európa egyik jellegzetes, kulturális és természeti adottságokban gazdag sokszínű térsége. A globalizációval, a beépítés növekedésével, a környezetszennyezés fokozódásával azonban a hazai tájakat, tájképet is az átalakulás veszélye fenyegeti. A hagyományos tájkép megőrzése, a jellegzetes tájkarakter fejlesztése komplex feladat, és a különböző szakterületek összefogását követeli meg. A tájkép, mint vizuális természeti erőforrás rendszerint nem jelenik meg a különböző ágazati tervekben. A tájképpel, mint „korlátlanul rendelkezésre álló” erőforrással nem gazdálkodtak. A gazdasági-, gazdaságossági számításokba, a beruházások hatáselemzéseibe, a terület- és településrendezési tervekbe, a vizuális környezetet érintő legtöbb döntésbe nem került be a tájképet módosító hatások vizsgálata. A tájkép ugyanakkor mint gazdasági erőforrás, felértékelődik, és egyre inkább hangsúlyt kap. A hagyományos tájkép megőrzése, a jellegzetes tájkarakter fejlesztése a tájtervezés, a műemlékvédelem, az építészet, az üdülés-idegenforgalom és a környezettervezés egyre fontosabb területévé válik. A tájkép elődeink hosszantartó évezredes tájformáló tevékenysége, munkája során alakult. A táj (kultúrtáj) szerkezete, karaktere mindenkor lenyomata, tükrözője a megelőző korok tájhasználatának. A jelenkori táj (és annak vizuális megjelenése, a tájkép) történeti folyamatok eredményeképpen jött létre. Megőrzése és fejlesztése nemcsak gazdasági érdek, hanem a nemzeti örökség védelmét, az identitástudat megőrzését, a lokálpatriotizmust is jelenti. A látvány (a táj és a tájkép) olyan köztulajdon, nemzeti kincs, amelynek vizsgálatával, értékelésével, védelmével, fejlesztésének kérdéseivel tudományos szinten is szükséges foglalkozni. Az értékelés, védelem, jogi szabályozás jelenlegi hiánya miatt a látvány, a tájkép az egyik legrohamosabban pusztuló környezeti erőforrás.

Az értékes fajok fennmaradásának dilemmái az ökológiai hálózathoz tartozó Sas-hegyen

A természetes térstruktúra koherenciájának megőrzését és javítását, ezen belül az élővilág terjedési folyamatainak megoldását elősegítették és a populációk fennmaradását célzó környezetpolitikai törekvések indokolták az Országos Ökológiai Hálózat területének kijelölését 2003-ban. A célok gyakorlati megvalósításában azonban még bizonytalanság mutatkozik. Tanszékünk évtizedek óta foglakozik ökológiai hálózatba tartozó élőhelyek állapotváltozásának vizsgálatával, többek között ökológiai folyosóhoz kapcsolódó, folyó menti területeken (Szentendrei-sziget, Szigetköz, Alsó-Tisza-völgyi holtágak) végeztünk vizsgálatokat. Jelen cikk azonban egy, a száraz gyepek csoportjába tartozó védett területtel, a Sas-heggyel foglalkozik, ahol II. évfolyamos hallgatókkal immár évek óta részt veszünk a természetvédelmi kezelési munkákban is. A főváros ütemes fejlődése következtében szigetté vált sas-hegyi zöldfelület is része az Országos Ökológiai Hálózatnak, és élővilágának értéke képezte alapját egykor a Sashegy Természetvédelmi Terület létrehozásának is. Mára a terület egyszerre jelent menedéket a reliktum fajok egyedei és támadási felületet az agresszívan terjedő növények számára. A kezelők, akik eddig csatákat nyertek a területet csökkenteni szándékozó hasznosítási elképzelésekkel szemben, eszköztelenebbnek mutatkoztak – egészen a közelmúltban megkezdődött helyreállításokig – az állapotrontó inváziós folyamatokkal szemben. Nem hibáztatható ezért senki sem, hiszen az invázió eseteleges általános törvényszerűségeinek ismerete sem elégséges fegyver, mivel minden egyes faj és minden egyes megtámadott élőhely specifikus problémákat támaszt.

Településszegélyek tájvédelmi feladatai

A települések terjeszkedése számos tájszerkezeti, tájökológiai, természetvédelmi vagy tájvédelmi problémát eredményezhet. Kutatásomban a településszegélyekhez kapcsolódó egyedi tájértékek veszélyeztetettségével foglalkozom. A települések terjeszkedése az egyik legfőbb fenyegető tényező az egyedi tájértékek fennmaradásában. A lakóterületek, ipari parkok, nagyobb bevásárlóközpontok építésének következtében keresztek, kunhalmok, értékes fasorok és más zöldfelületek pusztulnak, temetők, kálváriák tűnnek el. A terjeszkedés elsődleges színtere a települési peremterület, így a szegélyterületen található egyedi tájértékek a legveszélyeztetettebbek. A településszegélyen található egyedi tájértékek, periférikus helyzetükből adódóan, nem csak a tájképet gazdagítják, hanem a „településkapu” látványát is meghatározzák.

Fenntartható fejlődés, élhető régió, élhető települési táj 1.

A TÁMOP „Fenntartható fejlődés, élhető régió, élhető települési táj” alprojektje négy tudományterület szakembereit fogta össze. Az eredmény három kötet, és bennük összesen negyvenhárom tanulmány. A Corvinus Egyetem négy karának, a Gazdálkodástudományi, a Közgazdaságtudományi, a Kertészettudományi és a Tájépítészeti Karok munkatársainak három éves kutatómunkáját tükrözik a kötetek, ami nyilván nemcsak a szerzők, hanem azoknak a műhelyeknek a szellemisége is, amelyekben a szerzők dolgoznak. Konferenciákon, műhelyvitákon csiszolódtak a tanulmányok, mégsem állíthatjuk, hogy mindegyikben letisztult, konszenzust jelentő álláspontokat fogalmaztak meg a szerzők. Különösen igaz ez a társadalomtudományi tanulmányokra, de a klímaváltozással foglalkozó határterületi írásokra is, ahol sokszor még a fogalmak jelentését illetően nem jutottak konszenzusra. Vannak szerencsésebb diszciplínák, például a kertészeti tudományok, amelyeknél reprodukálható eredményekről adhatnak számot a kutatók, és vannak tanulmányok, amelyek a művészetek, a táj- és település tervezés területére vezetnek el bennünket, de a művészeteket illetően is felesleges a konszenzust keresni.

Fenntartható fejlődés, élhető régió, élhető települési táj 2.

A TÁMOP „Fenntartható fejlődés, élhető régió, élhető települési táj” alprojektje négy tudományterület szakembereit fogta össze. Az eredmény három kötet, és bennük összesen negyvenhárom tanulmány. A Corvinus Egyetem négy karának, a Gazdálkodástudományi, a Közgazdaságtudományi, a Kertészettudományi és a Tájépítészeti Karok munkatársainak három éves kutatómunkáját tükrözik a kötetek, ami nyilván nemcsak a szerzők, hanem azoknak a műhelyeknek a szellemisége is, amelyekben a szerzők dolgoznak. Konferenciákon, műhelyvitákon csiszolódtak a tanulmányok, mégsem állíthatjuk, hogy mindegyikben letisztult, konszenzust jelentő álláspontokat fogalmaztak meg a szerzők. Különösen igaz ez a társadalomtudományi tanulmányokra, de a klímaváltozással foglalkozó határterületi írásokra is, ahol sokszor még a fogalmak jelentését illetően nem jutottak konszenzusra. Vannak szerencsésebb diszciplínák, például a kertészeti tudományok, amelyeknél reprodukálható eredményekről adhatnak számot a kutatók, és vannak tanulmányok, amelyek a művészetek, a táj- és település tervezés területére vezetnek el bennünket, de a művészeteket illetően is felesleges a konszenzust keresni.