161 resultados para Nagy, Lazlo


Relevância:

20.00% 20.00%

Publicador:

Resumo:

Kornai János rendszerparadigma-fogalmából és az ott felsorolt közgazdászok névsorából kiindulva, a tanulmány kiemel néhány mozzanatot ennek eszmetörténeti előzményeiből. A hatvanas évek szociológiai irodalmában időszerűtlennek tartották a nagy elmélet létrehozását, a nyolcvanas évek társadalomtudományában viszont már a hagyományos nagy rendszeralkotás és elbeszélésmód visszatérését méltatták. Adam Smith közgazdaságtanát a társadalmi érintkezés átfogó elmélete részének szánta, amely tartalmazza a jog, politika és erkölcs elveit és történetét. Ezt szemlélteti a kereskedelmi társadalom paradoxonának elemzése és annak bemutatása, hogyan vezetett a fényűzés a szabadság helyreállításához és a rendszeres kormányzat létrejöttéhez. Marx és a német történeti iskola egyaránt törekedett a társadalom történeti fejlődéstörvényeinek feltárására, noha kölcsönösen elutasították egymás felfogásának többi elemét. Schumpeter életművét az a törekvés határozta meg, hogy összekapcsolja az elméleti analízist és a történeti leírást, hogy a gazdasági fejlődés elemzéséből kiindulva megalkossa a társadalmi élet különböző területeinek interdependenciáját bemutató elméletet. / === / The study starts from János Kornai's concept of a system paradigm and the list of economists there to lift certain elements from its antecedents in intellectual history. The sociological writers of the 1960s thought it was inopportune to create a grand theory, while the social scientists of the 1980s were busy celebrating the return of the great traditional system-creating process and its mode of narration. Adam Smith presented his economics as part of a comprehensive theory of social organization that would cover the principles and history of law, politics and morality. This is illustrated by his analysis of the paradox of commercial society and his demonstration of how wealth led to the restoration of liberty and the establishment of regular governance. Marx and the German historical school both strove to identify laws of the historical development of society, although they each rejected the other elements of the other's concept. Schumpeter's oeuvre was marked by an effort to combine theoretical analysis with historical description, so that from an analysis of economic development he could arrive at a theory presenting the interdependence of the various areas of social activity.

Relevância:

20.00% 20.00%

Publicador:

Resumo:

INTRODUCTION: Prostate cancer, the most frequent malignant disease in males in Europe, accounts for a great proportion of health expenditures. AIM: A systematic review of registry-based studies about the cost-of-illness and related factors of prostate cancer, published in the last 10 years. METHOD: A MEDLINE-based literature review was carried out between January 1, 2003 and October 1, 2013. RESULTS: Fifteen peer-reviewed articles met the criteria of interest. In developed countries radiotherapy, surgical treatment and hormone therapy account for the greatest per capita costs. In Europe early stage tumours (4-7000 €, 2006), while in the USA metastatic prostate cancer (19 900-25 500 $, 2004) was associated with highest per capita expenses. In Europe the greatest costs incurred within the initial treatment (6400 €/6 months, 2008), while in the USA within the end-of-life care (depending on age: 62 200-93 400 $, 2010). CONCLUSIONS: Despite public health importance of prostate cancer, the cost-of-illness literature from Europe is relatively small.

Relevância:

20.00% 20.00%

Publicador:

Resumo:

A Krím-félsziget 2014. évi márciusi orosz annektálása nyomán az ortodox geopolitika újjászületéséről beszélnek a nemzetközi politikai elemzők. Mindez egyben egy új, többpólusú korszak kezdetét is jelenti. Míg az USA külpolitikailag egyre inkább visszahúzódik, és befelé fordul, addig a nagy feltörekvő piacok visszatérnek a katonai erő révén a „hard power” alkalmazásához. Oroszország az eurázsiaiság geopolitikai elvét alkalmazva egyre inkább szárazföldi hatalommá válik. Tengeri pozíciója ugyanakkor kétséges, hiszen csak a szevasztopoli kikötő biztosítja az orosz tengeri flotta kijutását a meleg tengerekre. Az euroatlanti erőtér és Oroszország közötti mélyülő „szakadék” révén a kelet-közép-európai térség egyre inkább ütközőzónává válik. A 2015-től megalakuló Eurázsiai Uniónak köszönhetően ugyanakkor hazánk „hídállammá” is válhatna Kelet és Nyugat között.

Relevância:

20.00% 20.00%

Publicador:

Resumo:

Tanulmányunkban megvizsgáltuk a nagy nemzetközi sportesemények gazdasági hatásainak egyes kiemelt kérdéseit. Értelmezési keretként a hivatásos sport globalizációval és versenyképességgel való kapcsolatot mutattuk be. A mögöttes összefüggésrendszer szerint a nagy nemzetközi sportesemények jelentős mértékben hozzájárulhatnak a rendező térség hosszabb távú versenyképességéhez. Ismertettük a sportesemények gazdasági hatásainak strukturált megközelítését, amelynek keretrendszerében kiemeltük az egyes területi régiók érdekeltségének érintettségét a lehetséges hatások megfelelő körében, illetve a sportesemény, mint projekt célrendszerében. A németországi és brazíliai labdarúgó világbajnokság vonatkozó gazdasági számításaiból esettanulmányszerűen bemutattunk nagy magyarázó erejű tényadatokat, amelyek illusztrálták a vázolt összefüggéseket. A vizsgált adatok alapján hangsúlyt helyeztünk annak megfogalmazására, hogy a regionális fejlődés ösztönzésének kiváló eszközei lehetnek a nagy nemzetközi sportesemények, megfelelő felkészültség és céltudatos rendezés esetében.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Tanulmányunkban a közép- és kelet-európai térség villamosenergia-nagykereskedelmi piacának rövid távú közgazdasági modellezésével foglalkozunk - teljes piacnyitás utáni körülményeket feltételezve. A modell inputjai között becslést adunk az igénybe vehető termelőkapacitások nagyságára és a termelés költségére, a keresleti jellemzőkre és az átviteli hálózat sajátosságaira. Modellezési megközelítésünk előnye, hogy egyszerre vesszük figyelembe a regionális piacok egymáshoz való térbeli viszonyát és a piaci erőfölénnyel rendelkező vállalatok árbefolyásoló képességét. Főbb következtetéseink: 1. a jelenlegi piaci integráció szintjén a nagy áramtermelő vállalatok piaci ereje számottevő; 2. a szorosabb piaci integráció mérsékli az erőfölénnyel való visszaélés lehetőségét, és árcsökkentő hatással jár; viszont 3. a teljes piaci integráció sem korlátozza kielégítő módon a nagy áramtermelők piaci erejét. Modellezési eredményeink gyakorlati jelentőségét azonban egyszerűsítő feltevéseink valószínűségnek vizsgálata nélkül nem tudjuk pontosan megítélni.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A fenntarthatóság kérdését a vállalati működésben számos kutatás elemzi. A vizsgálatokat azonban érdemes kiterjeszteni a vállalatokat beszállítóikkal összekötő kapcsolatrendszerre és az annak menedzseléséért felelős beszerzésre is, hiszen a nagy vállalatok beszerzési döntései jelentős értékükön keresztül fontos motiváló erőt jelentenek a beszállító vállalatok egy sokkal szélesebb hálózata számára. Tanulmányunk célja áttekinteni a fenntarthatóság három pillérjének beszerzési értelmezésének lehetőségeit, ehhez kapcsolódva bemutatni azokat a motivációs tényezőket, amelyek biztosíthatják azt, hogy a beszerzés a gyakorlatban is kezelni tudja a fenntarthatóság szempontjait. A bemutatott eredmények az irodalom feltérképezésén alapszanak, és egy olyan kutatás részét képezik, melynek során vállalati beszerzési szakembereket kérdezünk a fenntartható beszerzéssel kapcsolatos vállalati gyakorlatról és tapasztalataikról. A kutatás a Budapesti Corvinus Egyetemen folyó „Versenyben a világgal” kutatási program keretében készült. = Sustainability issues in literature are getting more and more attention. In this study the focus is extended to purchasing and supplier relationships as companies influence their supply base by the priorities of their sourcing decision. This paper addresses sustainability in purchasing in a comprehensive way including green, social responsibility and corporate growth issues. The results of a research project which aims to reveal and structure the meaning of sustainable purchasing and the motivating forces leading companies to make efforts in purchasing for sustainability and means applied to attain achievements at some fields of sustainability. After presenting the results of literature review, some theory development was done to create a framework in which it is possible to describe the sustainability means applied and the motivating force behind. This framework serves as a basis of an empirical investigation among Hungarian companies. The empirical results validated the theoretical framework: the number and the characteristics of sustainability activities were determined by the type of motivation (to avoid negative effects, compliance to expectations, to attain positive effects). Our research project was part of the research project “In Global Competition”.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Az elemzés egy, a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszéke által végzett kérdőíves felmérés eredményeit foglalja össze. A kutatás alapvető célja, hogy felmérje és bemutassa a hazai vállalatok logisztikai, ezen belül is elsősorban disztribúciós logisztikai folyamatainak informatikai oldalról történő jelenlegi támogatottsági szintjét és a következő két-három év e téren várható fejlesztési irányait. A kutatás szisztematikusan kitért a logisztikai információs rendszer valamennyi alrendszerére, vizsgálta a különböző azonosítási megoldások elterjedtségét, a vállalatirányítási rendszer, illetve egyes moduljainak használatával kapcsolatban kialakult gyakorlatot, de a logisztika stratégiai döntéseinek informatikai támogatottságát és a használt kommunikációs technikákat is. Összességében megállapíthatjuk, hogy a logisztikai információs rendszerek fejlettségi szintje ma Magyarországon közepesnek mondható, fontos megjegyezni azonban, hogy a KKV szektor e téren is jelentős lemaradással rendelkezik. Ez természetesen azt is jelent, hogy az informatikai eszközök alkalmazásának kiterjesztésével még jelentős teljesítményjavulás érhető el. = The essay summarizes the results of a survey carried out by Corvinus University of Budapest, Department of Logistics and Supply Chain Management. Aim of the survey was to analyze and describe the actual Hungarian company practice regarding the IT support of logistics – and particularly distribution – processes, and the plans of developing it within the next 2-3 years. Survey has systematically covered all fields of logistics information system, analyzed the prevalence of different identification techniques and systems. On the whole we appoint that logistics information systems applied by Hungarian companies are on satisfactory level; however it is important to tell that SME companies are in huge lag. This means that improving logistics information system hides the possibility of considerable performance development.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A tanulmány a Public-Private Partnership (PPP) egyik nagy kérdésének megközelítéseit vizsgálja: miként védhető a közérdek e projektekben. Piaci és nem piaci megoldásokat tesz az elemzés mérlegre, valamint kitér arra, hogy miért különleges a PPP projektek esetében a közérdek védelmének kérdése. A szabályozott verseny körülményeinek kialakítása több megközelítésben is perdöntő kérdés a PPP értéknövelésének előmozdításához, bár a létező megoldások nem mentesek anomáliáktól. A képviseleti demokrácia intézményi működésének támogatására pedig a társadalmi részvétel megoldásait javasolja az irodalom. E megközelítés is több formájában, többféle céllal és szintén kihívásokkal segítheti az értéknövelő PPP projekteket. A tanulmány az elvi lehetőségek értékelő elemzését követően a megvalósítás realitásait is mérlegre teszi. = This study focuses on a key issue in Public-Private Partnership (PPP) projects: how may public interest be protected. It assesses market based and non market based approaches, and also explains why PPP projects are peculiar when addressing the protection of public interest. Setting up the conditions for simulated competition is of paramount importance for different reasons in order to enable value creating PPP projects. Existing solutions however are not without anomalies. To promote the institutions of democracy, participatory solutions are recommended in the literature. That approach may help value creating PPP projects in various forms, with a range of objectives and challenges. The study concludes the analytical assessment of options by highlighting the realistic conditions of implementation.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Kutatásunk középpontjában annak megválaszolása állt, hogy miként fog alakulni a villamosenergia nagy- és kiskereskedelmi ára a magyar villamosenergia piacon 2007-2008-ban. Az előrejelzést több tényező is nehezítette, melyek közül a legfontosabb a piacnyitás után kialakuló piaci szerkezet meghatározása volt. A magyar villamosenergia termelés jelentős része a közüzemi nagykereskedő kezében összpontosul hosszú távú áramvásárlási szerződésekben (HTM) keresztüli lekötésben. Mivel az Európai Unió jelenleg is vizsgálja ezen szerződések piactorzító hatásait, feltételezhető, hogy ezek közül néhány felbontásra kerül, néhány további pedig továbbra is érvényben marad. A HTM-ek szerkezete, azaz az, hogy mely HTM-eket bontják fel, meghatározza a kialakuló piaci szerkezetet és ezen keresztül az árakat is. Ennek következtében a szokásos modellezési érzékenységvizsgálatok mellett a kérdés arra összpontosult, hogy eltérő HTM felbontási forgatókönyvek esetén miként fog alakulni a villamosenergia piaci ára.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Probability density function (pdf) for sum of n correlated lognormal variables is deducted as a special convolution integral. Pdf for weighted sums (where weights can be any real numbers) is also presented. The result for four dimensions was checked by Monte Carlo simulation.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Totaling EUR 29 billion, Hungary is in the midst of implementing its largest economic development program in its young democratic history. At the center of the European Union led development program is an effort to revitalize and reequip Hungary’s languishing small and medium sized enterprises (SME), long the country's heart of employment. This paper examines the efficiency and impact of two Structural Fund's instruments to enhance SME development – ECOP 2.1.1 and JEREMIE. A survey of 1275 SME and interviews with dozens of top policy-makers paint a flawed development program in dire need of reform. Despite this, empirical analysis suggests JEREMIE funds may have dampened the effects of the financial crisis and are crucial for the continued liquidity of SME, who have been particularly hit hard by the world financial crisis.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A tanulmány célja, hogy bemutassa a Magyarországon működő vállalatok gyakorlatát az ellátási lánc disztribúció oldalának menedzsmentje területén egy empirikus kutatás eredményeinek segítségével. A dolgozat két részből épül fel. Az első részben egy elméleti áttekintés olvasható azokról a menedzsment eszközökről, amelyeket a vállalatok disztribúciós folyamataik során alkalmazhatnak az ellátási láncban. A második rész az empirikus kutatás eredményeit mutatja be. A felmérés során 92 vállalat (amelyből az elemzésbe 79 volt ténylegesen bevonható) vett részt, és válaszaik és a statisztikai elemzés alapján kirajzolódik egy kép, hogy milyen mértékben alkalmazzák a disztribúciós lánc menedzsment eszközeit, valamint milyen fejlettségi szintek különböztethetők meg az alkalmazás volumene alapján. = Aim of the paper is to present the operational practice of Hungarian companies in managing the distribution side of the supply chain (the demand chain), with the help of the results of an empirical research. The paper consists of two parts. In the first part, a literature review is presented about the management tools which companies may use while managing their distribution processes in the supply chain. In the second part I introduce the results of the empirical research. The survey was participated by 92 companies (of which 79 could be analysed) and according to their responses and the statistical analyses, a picture was formulated about how intensely they use the demand chain management tools, how developed they are in the application of those.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador: