Inflációscél-követés mint a gazdasági felzárkózás monetáris keretfeltétele

A mára elméletben és gyakorlatban is relevánsnak bizonyult inflációs célkövető monetáris politikai stratégia olyan átfogó koncepció, mely magába ötvözi a játékelmélet, a különböző közgazdasági iskolák modell megközelítéseit és az árstabilitást olyan módon igyekszik elérni, hogy végső célkitűzésként közvetlenül az inflációs célt hirdeti meg. Számos ipari és feltörekvő gazdaság választotta ezt a gazdaságpolitikai megoldást az utóbbi két évtizedben, köztük a visegrádi országok is az euroövezeti csatlakozást megelőzően. A mára mintegy húszévnyi tapasztalat után lehetőség nyílik a választott gazdaságpolitikai alternatíva értékelésére, melynek sikere az euroövezeti felkészülés egy igen fontos tényezője, így hozzájárulhat a gazdasági konvergencia mielőbbi megvalósulásához is. Tanulmányomban a 2008-as eseményekig mutatom be a visegrádi országok monetáris politikájának empirikus vizsgálatát, de kitérek egy-két olyan elméleti vita ismertetésére, mely a válság utáni pénzügyi világ megreformálásának ill. restaurációjának főbb szempontjait tekintette át, beleértve az inflációscél-követés rendszerének újraértékelését.

Lehet-e racionális az irracionalitás? A demokratikus hatékonysági veszteség, avagy a nép akarata

Az előadás bemutatja a gazdaságról szóló szisztematikusan torzult nézetek tipikus formáit, majd a racionális irracionalitás fogalmát felhasználva rávilágít arra, hogy ezek a nézetek hogyan kaphatnak jelentős szerepet a szavazók döntéshozatalában és a politikai döntések kialakításában. Végül az előadás foglalkozik az irracionális politikát ellensúlyozó erőkkel, amelyek képesek mérsékelni a racionális irracionalitás káros hatásait.

A bankközi jutalék (MIF) elő- és utóélete a bankkártyapiacon. A bankközi jutalék létező és nem létező versenyhatásai a Visa és a Mastercard ügyek

Az előadás röviden áttekinti a két bankkártyatársasággal szemben folytatott Bizottsági és magyar versenyügy tanulságait elsősorban közgazdasági szempontból elemezve azt a központi jelentőségű kérdést, hogy a bankközi jutalék létezésének, illetve az abban történő multilaterális megállapodásnak elméletileg milyen versenyhatásai lehetségesek, ill. melyek zárhatók ki. Egy logikai modell segítségével mutatom be, hogy mi a valódi szerepe a multilaterális bankközi jutaléknak a két kártyatársaság rendszernek működésében, majd az e modell alapján levonható következtetéseket ütköztetem a két fent említett eljárás megállapításaival. Néhány alapvető kérdésben álláspontom2 teljes mértékben ellentétes a két hatóság által kifejtettekkel.

A gazdaságpolitika tökéletlen informáltsága esetén mikor hatékonyabb kvótával és mikor hatékonyabb pigou-i adóval szabályozni az ipari környezetszennyezés mértékét?

Egy saját mikroökonómiai modell bemutatása útján bizonyításra kerül, hogy ha a határprofit és az externális határköltség görbe egyszerre alulbecsült, vagy egyszerre felülbecsült (a kormányzat tökéletlen informáltsága miatt), akkor kvótaszabályozás alkalmazásával közelebb kerülhet a gazdaság a Pareto-hatékony egyensúlyi állapothoz, mint pigou-i adó alkalmazásával. Ha viszont a határprofit és az externális határköltség görbe ellentétes irányban van felül vagy alulbecsülve, akkor inkább a pigou-i adó használata a célszerűbb. Az elméletnek gyakorlati gazdaságpolitikai haszna is van, ugyanis a kormányzatnak lehetnek arra eszközei, hogy megállapítsa, hogy a becsült MNPB és MEC függvények milyen irányba térnek el a valóságtól.

A költségvetési hiány politikai gazdaságtana (The political economy of budgetary deficit)

A fejlett ipari országokra a hetvenes évektől mind inkább jellemző tartós költségvetési hiányt sem a keynesi, sem pedig a neoklasszikus elmélet nem tudta kielégítően magyarázni. Az új politikai gazdaságtan azonban, úgy tűnik, sikerrel tárta fel nemcsak a tartós hiány és a növekvő eladósodottság okait, hanem a fiskális politikai teljesítményben országok között és időben mutatkozó jelentős eltérések forrásait is. A siker elsősorban annak köszönhető, hogy az új politikai gazdaságtan a költségvetési politika alakításának politikai és intézményi korlátai felé fordult, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy kiterjessze a főáramú közgazdaságtan határait, és beépítse modelljeibe a gazdaságpolitikai döntéshozatal folyamatát. Tanulmányunkban négy átfogó magyarázatot tekintünk át - ezek: 1. az adósságállomány stratégiai használata, 2. a stabilizáció elodázása, 3. a politikai és választási rendszerek különbözősége és 4. a gyenge vagy széttöredezett végrehajtói hatalom -, azzal az egyértelmű igénnyel, hogy a szokásos pozitív elemzést normatív vizsgálódással egészítsük ki. / === / Neither Keynesian nor Neoclassical theory managed to explain adequately the increasingly typical state of chronic budgetary deficit found in developed industrial countries since the 1970s. But the new political economy seems to have revealed the causes of the chronic deficit and mounting indebtedness and of the reasons for the marked differences in fiscal-policy performance between countries and periods. The success can be ascribed primarily to the fact that the new political economy turned to the political and institutional constraints on the formation of budgetary policy, with the unconcealed aim of broadening the bounds of mainstream economics and building the policy-making process into it. The study examines four comprehensive explanations: 1. strategic use of debt stock, 2. postponement of stabilization, 3. differences of political and electoral systems, and 4. weak or fragmented executive power, with the clear intention of complementing the customary positive analysis with a normative examination.

Aid Allocation of the Emerging Central and Eastern European Donors

The paper examines the main characteristics of the (re)emerging foreign aid policies of the Visegrád countries (the Czech Republic, Hungary, Poland, Slovakia), concentrating on the allocation of their aid resources. We adopt an econometric approach, similar to the ones used in the literature for analyzing the aid allocation of the OECD DAC donors. Using this approach, we examine the various factors that influence aid allocation of the Visegrád countries, using data for the years between 2001 and 2008. Our most important conclusion is that the amount of aid a partner county gets from the four emerging donors is not influenced by the level of poverty or the previous performance (measured by the level of economic growth or the quality of institutions) of the recipients. The main determining factor seems to be geographic proximity, as countries in the Western-Balkans and the Post-Soviet region receive much more aid from the Visegrád countries than other recipients. Historical ties (pre-1989 development relations) and international obligations in the case of Afghanistan and Iraq are also found to be significant explanatory factors. This allocation is in line with the foreign political and economic interests of these new donors. While there are clear similarities between the four donors, the paper also identifies some individual country characteristics.

State Fragility and International Development Cooperation

Over the past few years addressing state fragility in the third world has become an important priority in international development cooperation. However, it seems that the international donor community has so far not been able to develop adequate instruments for dealing with the problems posed by state failure. We see two reasons for this: (i) there is growing recognition within the donor community that the lack of absorptive capacity, or bad economic policies in the partner country can actually make aid counterproductive, even harmful; and (ii) it is very difficult to manage effective development cooperation with weak governments. Channelling aid through NGOs, or giving limited aid in the form of capacity-building is clearly not sufficient to solve the problems fragile states face.

Gázolaj-jövedékiadó verseny az Európai Unióban (Fiscal competition on the market for diesel fuel in the European Union)

A tanulmány azt a kérdést vizsgálja, hogy versenyeznek-e az európai kormányok gázolajra vonatkozó jövedékiadó-kulcsaikkal a nagyobb adóbevételekért, és ha igen, befolyásolja-e az országok mérete kormányaik adóztatási stratégiáját. Az üzemanyagturizmussal szembesülő kormányok adókivetési magatartását egy kétországos adóverseny modellel jelezzük előre, amelyben a standard modellektől eltérően a fogyasztók kereslete árrugalmas. Megmutatjuk, hogy ha a kereslet nem teljesen rugalmatlan, mint Nielsen [2001], illetve Kanbur-Keen [1993] modelljeiben, akkor a nagy ország kormányának egyensúlyi viselkedése nemcsak abban különbözik a kicsiétől, hogy nagyobb adót állapít meg, hanem abban is, hogy válaszfüggvénye meredekebb. Az aszimmetrikus adóverseny általunk használt modelljét a dízelüzemanyagoknak 16 európai ország 1978 és 2005 közötti jövedékiadó-adatain vizsgáljuk. Az 1995 és 2005 közötti időszakra vonatkozó becslési eredményeink megerősítik, hogy az európai országok szomszédaik adókulcs-változtatásának hatására változtattak saját adókulcsaikon, és hogy a területileg/gazdaságilag kisebb országok kisebb intenzitással reagáltak szomszédaik adóváltoztatásra, mint a nagyobbak. Tanulmányunk ezzel magyarázatot nyújt arra is, hogy miért erősödött fel a tagállamok jövedéki adókulcsainak méret szerinti differenciálódása az elmúlt bő tíz évben, valamint hogy miért nem sikerült az Európai Uniónak a minimumadószintre vonatkozó előírásával előbbre lépnie az egységes adóztatás megvalósításában. / === / The paper assesses spatial competition in diesel taxation among European governments. By adding an extension to the standard model, it is shown that asymmetric competition – small countries undercutting large – implies that small countries respond less strongly to tax changes by their neighbours than large countries do. An estimate is then made of the fiscal reaction functions for national governments, employing a first-difference regression model with a weighting scheme constructed from road-traffic density data at national borders. Data from 16 countries (EU-15 minus Greece plus Norway and Switzerland) between 1978 and 2005 provides evidence that European governments set their diesel tax interdependently, and moreover, that small European countries tend to react less strongly to changes in their competitors' tax rate than large countries do.

Megtakarítások és külső finanszírozás az amerikai gazdaságban. A hitelpiaci válság háttere (1997-2007) (Savings and external financing in the American economy. The background to the credit-market crisis (1997–2007))

A tanulmány nem az aktuális hitelpiaci válság enyhítésének kérdésével foglalkozik, hanem az amerikai gazdaság elmúlt négy évtizedének általános és az utolsó tíz évének konkrét beruházási-megtakarítási és növekedési tendenciáit igyekszik feltárni. Azt vizsgálja, hogy milyen mélyebb, belföldi eredetű szerkezeti okai vannak a nemzetközivé dagadt jelzáloghitel-válságnak. A cikk a nyitott gazdaság külső finanszírozással összefüggő mérlegazonosságainak alapján arra a következtetésre jut, hogy az ingatlanpiaci visszaesés és a kibocsátás zsugorodása az Egyesült Államok gazdaságában már több mint másfél évtizede kialakult kedvezőtlen, de még tovább romló belföldi megtakarítási folyamatok következménye. A jelzálogpiac krízise és a lakásépítés drámai visszaesése a túlfogyasztásra és túlhitelezésre ösztönző pénzügyi környezet eredménye. A lakáspiaci és a hitelezési ciklusok pénzügyi innovációkkal történő megnyújtása inkább növelte, mint csökkentette a kibocsátásingadozás érzékenységét. A legfőbb hitelezők Kína, Japán, Németország inkább dolláralapú amerikai vállalati felvásárlásokkal ellensúlyozták a dollárgyengülésből elszenvedett veszteségeiket. 1997-2007 között az Amerikából külföldön befektetett dolláraktívák - javarészt a valuta leértékelődése nyomán - jelentős hozamemelkedést élveztek, és számottevően tompították a belföldön képződött jövedelmek csökkenését. A dollárleértékelődés az eszköz- (és nemcsak az áruexport) oldalon is előnyöket hozott számos nagyvállalatnak. / === / Rather than dealing with the immediate policy steps to dampen the crisis, this paper attempts to reveal the worsening savings/consumption pattern of the US economy over the last ten years. Based on the closed logic of open-economy GDP-accounting, it argues that the current crisis is deeply rooted in shrinking public and private savings trends discernible as early as 1997. The current mortgage-market crisis and deep fall in new residential housing are products of a distorted financial environment that encourages over-borrowing and over-consumption. Expansion of the credit cycle through successive financial innovations has increased, not decreased output volatility. But the main foreign lenders to the US—Japan, China and Germany—have managed to offset their losses on US securities by buying into US companies. Large US firms have also benefited from rapid dollar depreciation as USD-denominated yields on their foreign assets experienced strong run-ups. The weak dollar has also helped American firms with large assets on foreign markets. So there were strong benefits for the US, not just on the goods-export side, but on the asset side, an aspect rarely emphasized.

The mission and culture of the corporation

The economic crisis has brought a new situation also for the Hungarian economic policy, as neoliberalism as the main trend in economic thought is no longer valid. This phenomenon cannot be reduced to be a mere macroeconomic course shift, as an entire economic philosophy and approach has lost its relevance. One consequence of this is the need for a thorough revision of the theory and practice of business management, along with the re-evaluation of the notion and position of the corporation. Our study aims to contribute to this theoretical reformation, presenting that social values derived from psychological and sociological findings such as human motivational theories or trust are fundamental elements of the 21st century corporate model. To point to this, we use the ideological correspondences, while proving that our national research on corporate theory and even rather its application are far behind the 21st century requirements and lack even the Western view of the 20th century.

Az Európai Unió kibővítésének hatása a lisszaboni stratégia hatékonyságára. Tapasztalatok az Európa 2020 stratégia tervezéséhez (The effects of EU enlargement on the effectiveness of the Lisbon strategy - conclusion for the Europe 2020 strategy)

A tanulmány azt vizsgálja, hogy a lisszaboni stratégia utódja, az Európa 2020 stratégia esetén indokolt lehet-e a régi és az új tagállamok eltérő kezelése. Mindehhez elsősorban a lisszaboni stratégia tapasztalatait, illetve a tagállamok teljesítményét tekinti át. Arra következtetésre jutottunk, hogy a kutatás-fejlesztés valamint a környezeti fenntarthatósági szempontot tükröző energiaintenzitási mutató esetében kiemelten szükséges a stratégia finomhangolása. A K+F célkitűzés csak hosszú távon releváns a felzárkózó országok számára, rövid távon elsősorban a kohéziót hatékonyabban támogató beruházásélénkítésre kell helyezni a hangsúlyt. A differenciált megközelítés a foglalkoztatási területre is igaz. E terület sajátossága azonban, hogy a tagállamok közötti törésvonal itt nem az EU15-ök és az EU12-ek között húzódik, hanem megfigyelhető a jól ismert észak-dél törésvonal is. A foglalkoztatás terén tehát a déli tagállamok differenciált kezelése is indokolt lehet. / === / The paper asks whether the differential treatment of EU member states would be warranted in case the successor of the Lisbon Strategy, the Europe 2020 Strategy. It examines the performance of member states in the past decade, and arrives to the conclusion that some "fine-tuning" would be required in case of the new strategy, especially in the fields of R&D and energy intensity. R&D is only relevant for the new member states in the longer run, in the short run however policies promoting cohesion seem more important. Differential treatment would also be required in issues related to employment, but here the main divide is not between the old and new member states, but rather between the northern and southern ones.

A felemelkedés mátrixa. Brazília a Lula-érában (Brazil during Lula era)

Az elmúlt évtizedben a nemzetközi kapcsolatok és a nemzetközi politikai gazdaságtan szakirodalmában is intenzív figyelem övezte az ún. feltörekvő gazdaságokat, közöttük Brazíliát. Luiz Inácio „Lula” da Silva két elnöki ciklusában (2003–2011) a feltörekvő piacok globális pozíciónyerése, a brazil külpolitika aktivizálódása és a brazil gazdaság kiemelkedő teljesítménye új koordinátarendszerbe helyezte a dél-amerikai óriást. A tanulmány a Lula-éra politikai és gazdasági teljesítményét foglalja össze: állami, regionális és globális szinten vizsgálja a dinamikus brazil fejlődés elmúlt évtizedét. / === / Since the millennium the literature on international relations and international political economy has been focusing on so-called emerging countries. This trend has brought unexpected and rarely experienced attention to the Latin American region, especially to Brazil. During Luiz Inácio “Lula” da Silva's presidencies (2003–2011) the global high position of emerging markets, the activity of Brazilian foreign policy and the outstanding achievements of the Brazilian economy placed the South American giant into a new frame of reference. The study sums up the political and economic performance of the Lula era: examines the past decade of dynamic Brazilian development at national, regional and global level.

Az átalakuló globális pénzügyi szabályozórendszer kérdései = Dilemmas of the changing global financial regulation system

Erősődő igény van a jelenlegi sokoldalú nemzetközi felügyeleti rendszer reformjára úgy, hogy az a nemzeti gazdaságpolitikák nemzetközi hatásait is figyelembe vegye. Ehhez át kell reformálni a jelenlegi globális pénzügyi szabályozási rendszert, de ki kell alakítani a nemzeti gazdaságpolitikák egymásra hatásának koordinációját is. Ide tartozik a globális külső sokkok csillapítására szolgáló anti-ciklikus finanszírozás, a nemzetközi adózási együttműködés fokozása, a nemzetközi adósságfinanszírozás tökéletesítése, vagy a globális fizetésieszköz-tartalékok és a fizetési rendszer viszonya. Ez utóbbi területen az SDR kiterjedtebb használatának feltételeit kell kimunkálni. A jelenlegi globális intézmények – WTO, Nemzetközi Valutaalap, Világbank – alapos megújítása elkerülhetetlen. A globális gazdasági koordináció intézményi kereteinek kidolgozása viszont még várat magára. A G20-ak csoportja – bár fontos reformokat kezdeményezett –, nem tekinthető a világgazdasági egyensúlytalanságok megoldása letéteményesének. A cél csak olyan globális intézményi struktúra lehet, amely egyaránt képes a világ nagy számú gazdaságai közötti koordinációs feladatok megoldására, s a döntések végrehajtásának kikényszerítésére. / === / The present multilateral international surveillance system needs to be reformed with an eye on international repercussions of national economic policies. The present global financial architecture, the coordination of interplays of national economic policies must be modified. An anti-cyclical financing capable of absorbing global external shocks, strengthening of international tax cooperation, improving international debt financing or the relations between global financial reserves and the global payment system might be part and parcel of this process. A more extended use of SDR could be worked out. Reforms of the present global institutions – the WTO, the IMF, the World Bank – cannot be avoided any further. Institutional frameworks of global economic coordination mechanism have still not been worked out. The Group of 20 (G-20) cannot be seen as the sole player in fighting world economic disequlibria. A global institutional system is envisaged, which is able to implement economic coordination among national economic units and to enforce the implementation of decisions taken. At present there is no global institution dealing with coherence and consistency of global issues. Reforming present institutions and/or designing new ones are possible options. The basis for such an international coordination must involve general acceptance of principles, transparent implementation, and enforcement of decisions taken.

Aranyszabály helyett adósságfék - a német példa = Debt-brake instead of the golden rule - the case of Germany

Az Európai Unió megújuló gazdasági kormányzási rendszerének egyik meghatározó pillére a diszkrecionális gazdaságpolitikával szemben megfogalmazott szabályalapúság lesz. A minden korábbinál erősebb és vélhetően hatékonyabb szabályok bevezetésének legelkötelezettebb híve Németország. Az elmúlt évtizedekben a folyó költségvetési kiadások hiányból történő finanszírozásának tilalmát előíró aranyszabályt inkább kevesebb, mint több sikerrel alkalmazó Németország most arra vállalkozott, hogy nem csak saját hatáskörben vezeti be az ún. adósságféket, hanem követendő példaként állítja azt a többi tagország elé is. Írásunkban az aranyszabály, illetve az adósságfék előnyeit és hátrányait vesszük számba a német tapasztalatok felhasználásával. / === / The need to strengthen rules-based fiscal policy has emerged as a widely shared consensus amongst policy-makers in the recent economic and financial crisis. Germany has become the most devoted advocator of the new regime, where more innovative and effective fiscal rules are supposed to play an even bigger role than before. Germany supports such a move however not only in rhetoric but also in practice. It decided to abandon its several decade old golden rule and to adopt a more sophisticated one, the so-called debt-brake. This article provides a cost-benefit analysis of both the previous and the new fiscal rule.

Konjunktúraingadozások az Egyesült Államokban 1970-2010 - Értelmezési nehézségek = Business cycles and recession patterns in the US economy and in the G7

Lehet-e beszélni a 2011-ig felgyülemlett empirikus tapasztalatok tükrében egy egységes válságlefolyásról, amely a fejlett ipari országok egészére általában jellemző, és a meghatározó országok esetében is megragadható? Megállapíthatók-e olyan univerzális változások a kibocsátás, a munkapiacok, a fogyasztás, valamint a beruházás tekintetében, amelyek jól illeszkednek a korábbi tapasztalatokhoz, nem kevésbé az ismert makromodellek predikcióihoz? A válasz – legalábbis jelen sorok írásakor – nemleges: sem a válság lefolyásának jellegzetességeiben és a makrogazdasági teljesítmények romlásának ütemében, sem a visszacsúszás mértékében és időbeli kiterjedésében sincsenek jól azonosítható közös jegyek, olyanok, amelyek a meglévő elméleti keretekbe jól beilleszthetők. A tanulmány áttekinti a válsággal és a makrogazdasági sokkokkal foglalkozó empirikus irodalom – a pénzügyi globalizáció értelmezései nyomán – relevánsnak tartott munkáit. Ezt követően egy 60 év távlatát átfogó vizsgálatban próbáljuk megítélni a recessziós időszakokban az amerikai gazdaság teljesítményét azzal a célkitűzéssel, hogy az elmúlt válság súlyosságának megítélése kellően objektív lehessen, legalább a fontosabb makrováltozók elmozdulásának nagyságrendje tekintetében. / === / Based on the empirical evidence accumulated until 2011, using official statistics from the OECD data bank and the US Commerce Department, the article addresses the question whether one can, or cannot, speak about generally observable recession/crisis patterns, such that were to be universally recognized in all major industrial countries (the G7). The answer to this question is a firm no. Changes and volatility in most major macroeconomic indicators such as output-gap, labor market distortions and large deviations from trend in consumption and in investment did all, respectively, exhibit wide differences in depth and width across the G7 countries. The large deviations in output-gaps and especially strong distortions in labor market inputs and hours per capita worked over the crisis months can hardly be explained by the existing model classes of DSGE and those of the real business cycle. Especially bothering are the difficulties in fitting the data into any established model whether business cycle or some other types, in which financial distress reduces economic activity. It is argued that standard business cycle models with financial market imperfections have no mechanism for generating deviation from standard theory, thus they do not shed light on the key factors underlying the 2007–2009 recession. That does not imply that the financial crisis is unimportant in understanding the recession, but it does indicate however, that we do not fully understand the channels through which financial distress reduced labor input. Long historical trends on the privately held portion of the federal debt in the US economy indicate that the standard macro proposition of public debt crowding out private investment and thus inhibiting growth, can be strongly challenged in so far as this ratio is neither a direct indicator of growth slowing down, nor for recession.