772 resultados para Tökes, László: Toivoa emme menettäneet


Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Jelen tanulmány a posztmodern kor fogyasztási tendenciáit és a posztmodern marketing sajátos fejlődését elemzi, elsősorban a turizmus példáján. A szerzők a hazai és a nemzetközi szakirodalom, illetve saját kutatásaik és megfigyeléseik alapján ütköztetik az ismert és elfogadott elveket, elméleteket a gyakorlattal, és felhívják a figyelmet a marketingtevékenység alkalmazkodásának hazai problémáira. A Vezetéstudomány című folyóirat 2008/9. számában rendkívül érdekes tanulmány jelent meg Mitev Ariel Zoltán és Horváth Dóra tollából „A posztmodern marketing rózsaszirmai” címmel. A tanulmány előremutató, érdekfeszítő és minden tekintetben konstruktív, újszerű. Jelen tanulmány szerzőire is nagy hatást gyakorolt a cikk, nagyrészt felsorolt erényei miatt, de egyes esetekben kiegészítést kívánva. Mindenképpen inspirálta a továbblépést, az újabb adalékok megfogalmazását, amire ezúton e tanulmány szerzői kísérletet tettek. A cikk egyben szerves gondolati folytatása a szerzőpáros korábbi közös publikációinak, elsősorban a Marketing & Menedzsment folyóiratban megjelent cikknek. _______ In this article the author will analyze consumption tendencies of post-modern age, mainly using tourism marketing examples. Their analysis has been based on results of their own researches and researches published in Hungarian and international marketing literature. In this article they try to confront different theories of post-modern marketing and they will analyze problems of applicability of these theories in Hungarian marketing problem solving. An extremely interesting article was published in Vezetéstudomány (2008/9), written by Zoltán Mitev Ariel and Dóra Horváth, and this article, by its interesting, innovative and constructive aspect has largely influenced authors of present article to continue the path proposed in the abovementioned article. The article, in the same time, is an organic continuation of the earlier common publications of the authors, e.g. the recent article in Marketing & Menedzsment journal.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A vállalkozóvá válás meghatározó tényezőinek kutatása szakmai berkekben leginkább a Szent Grál keresésére emlékeztet: már lassan azt sem tudjuk, hogy egyáltalán léteznek-e ilyen tényezők. A kutatást nehezítik a többnyire önbevallásos kérdésekre adott torzított válaszok, a szóba jöhető tényezők számossága és a vállalkozói motivációk heterogenitása a különböző demográfiai karakterisztikákkal rendelkező népesség körében. Az egyetemi hallgatók körében némileg egyszerűbb a vizsgálat, hiszen ez egy relatíve homogén minta. Ugyanakkor itt a leginkább áttételesek a hatások, és ráadásul nem a tényleges vállalkozóvá válás, hanem többnyire csak a szándékok tesztelhetők. A vállalkozóvá válás szándékát Bandura társadalmi megismerés-elmélete, Shapero elmozduláselmélete és az Ajzen-féle tervezett magatartás elmélet alapján felállított koncepcionális modell keretén belül vizsgálják és elemzik a szerzők. Arra keresik a választ, hogy az egyes vállalkozói tulajdonságok, az egyetemi környezeti tényezők és a családi háttér hogyan hatnak a vállalkozóvá válásra. A teszteléshez a 21 országra kiterjedő 2011-es GUESSS-felmérésből a magyar egyetemi/ főiskolai hallgatók 5224-es erősségű mintáját használták fel. A multimoniális regressziós vizsgálat eredményei megerősítik, hogy a vállalkozói tulajdonságok és a családban levő vállalkozó megléte mellett a vállalkozói oktatás is pozitívan befolyásolják a vállalkozásindítási szándékot. A klaszterelemzés rámutatott arra, hogy a vállalkozói szándékok, az erre ható tényezők, továbbá a választott szak és más demográfiai tényezők szempontjából a hallgatók meglehetősen heterogének. _______ The search for the determining factors to become an entrepreneur is something like searching for the Holy Grail: After many decades we do not even know if these factors exist or not. The research is difficult because the questionnaires are self esteem, the potential influential factors are numerous, and the motivations do vary across the different cohorts of population. It is easier to conduct a survey amongst university students since this sample is relatively homogenous. At the same times, the determining factors to become an entrepreneur cannot be really tested; the authors can examine mostly the attitudes and the intentions. The conceptual model of entrepreneurial intentions, developed in the paper, based on Bandura, Shaper and Ajzen. The paper is testing eight hypotheses about the influential factors of entrepreneurial intentions such as entrepreneurial traits, the university environment, and the family background. For testing the hypothesis they use a sample of 5224 Hungarian students from the GUESSS 2011 survey. According to the multinomial regression, entrepreneurial intentions are positively influenced by certain entrepreneurial traits, entrepreneur in the family, and entrepreneurship courses at the higher education institutions. The cluster analysis results underline the heterogeneity of the students in terms of entrepreneurial intentions, gender, and the major field of studies

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A korrupció során a szereplők egy csoportja gazdasági előnyt szerez társadalmilag hasznos ellenszolgáltatás nélkül, ezért a korrupciót a járadékszedés egyik fajtájának tekintjük. A korrupció a járadékszedés többi formájához hasonlóan társadalmi szinten veszteséget okoz, mind a kevésbé hatékony erőforrás-allokáció, mind a működtetés és az üldözés költségei révén. Visszaszorítása nemcsak etikai, hanem gazdasági megfontolásból is fontos. Az Európai Unió hozzájárulása több területen minden korábbinál nagyobb összegek felhasználását teszi lehetővé, amelyek maradéktalan elköltése kiemelt kormányzati preferencia. A forrásbőség és az abszorpciós kényszer azzal növeli a korrupciót, hogy a források kezelői az egyes kiírásokra allokálandó pénzt felültervezik, az elszámolható költségek szabályait bôkezûen határozzák meg, és lehetőleg alacsony önrészt állapítanak meg. Ezzel megnövelik a járadékszedés lehetőségeit, hiszen a kedvezményezetteknek még az elnyert támogatás egy részének átengedése után is érdemes megvalósítaniuk a projektet. A forrásbőség így egy korrupciós teret generál, amelyben a járadékszedők a rendszer különböző szintjein megjelenhetnek, sokszor a magasabb döntési szinteken tevékenykedők tudomása és jóváhagyása nélkül is.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Napjainkban a vállalati együttműködések korábbiaknál erőteljesebb piaci jelenléte figyelhető meg a gazdaság számos területén, a stratégiai szövetségektől a beszállítói hálózatokon keresztül a klaszterekig. A piaci szereplők együttműködése versenyelőnyt biztosíthat, megkönnyítheti piaci térnyerésüket, továbbá a vállalati növekedést. Mind a nemzetközi, mind a magyar borágazat dinamikus átalakuláson megy keresztül, sorra jelennek meg a különféle vállalatközi együttműködések, kooperációk. A szerzők tanulmányukban feltárják a társadalmi tőke azon puha (soft) tényezőit, melyek révén a gazdasági szereplők hajlandóak összefogni, továbbá az együttműködés jellege szerint tipizálják és csoportosítják az együttműködésben részt vevő borászatokat. Ez a tipizálás segítséget nyújt a kooperáló borászati vállalatok árképzési politikájának mélyebb megismerésében.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Ez a tanulmány azt vizsgálja meg, hogy a világ közgazdaság-tudományában a válságokat követően végbement-e, s ha nem, mikorra mehet végbe egy alapvető, a paradigmára és a módszerekre is kiterjedő változás? Megállapítható, hogy jelentős változások indultak el, mind a Nobel-díjak, mind pedig a vezető lapok kínálata tekintetében, amihez a könyvkiadók is csatlakoztak. Ugyanakkor a jelentősebb, minőségi változásoknak szerkezeti, intézményi és szervezeti akadályai vannak, amiket a kuhni elmélet szerint negyedszázados léptékben lehet majd meghaladni.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A felsőoktatási intézmények rangsorolása a jelentkezők preferenciái alapján alkalmas lehet számos mérési probléma - például a szempontok önkényes súlyozása - okozta torzítások elkerülésére. Azon feltevés alapján, hogy egy felvételiző pontosan akkor preferál egy objektumot (intézményt, kart, szakot stb.) egy másikkal szemben, ha jelentkezési lapján előrébb szerepelteti, egy súlyozott, irányított gráf generálható, amelynek csúcsai a vizsgált objektumok. A cikk az MTA KRTK adatbankjában elérhető Felvi-adatbázis 2013. évi csaknem teljes körű mintáján - a hálózat részletes elemzése mellett - bemutatja a méret- és összetételhatás kiszűrésének lehetséges eszközeit, valamint három módszer alkalmazásával teljes és részterületekre bontott kari rangsorokat közöl.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

The paper reviews some axioms of additivity concerning ranking methods used for generalized tournaments with possible missing values and multiple comparisons. It is shown that one of the most natural properties, called consistency, has strong links to independence of irrelevant comparisons, an axiom judged unfavourable when players have different opponents. Therefore some directions of weakening consistency are suggested, and several ranking methods, the score, generalized row sum and least squares as well as fair bets and its two variants (one of them entirely new) are analysed whether they satisfy the properties discussed. It turns out that least squares and generalized row sum with an appropriate parameter choice preserve the relative ranking of two objects if the ranking problems added have the same comparison structure.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

In the wake of the economic crisis, a question arises increasingly often: what is the role of economic culture in overcoming the crisis? Since the mid-2000s, leaders of developed countries have kept pointing out that fostering political and economic education is a driver of growth and development. Curricula are being overhauled; new modules are appearing in the study programmes of secondary schools, colleges, and university-level undergraduate courses; significant curriculum developments have been launched at the world’s leading universities in the last few years. Hungarian higher education cannot exclude itself from this process.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

In corruption, a group of players gain an economic advantage without providing any socially beneficial services in return, therefore corruption is considered to be a form of rent-seeking. Similar to other forms of rent-seeking, corruption causes losses on a societal level, due to the less efficient allocation of resources, as well as the costs of operation and prosecution. Fighting corruption is important not just because of ethical but also economic considerations. Contributions from the European Union are making possible the use of more funds than ever, and spending the full amount of this money is a priority preference of the government. The abundance of funds and the pressure on absorption increase corruption, by the managers of the funds overplanning the amount of money to be allocated to individual tender invitations, setting generous rules on eligible costs, and specifying low rates of own contribution wherever possible. As a result, the opportunities for rent-seeking are increased, as it is worth it for beneficiaries to carry out the project even after relinquishing part of the funds they have been awarded. Thus, the abundance of funds generates a sphere of corruption in which rent-seekers may appear on various levels of the system, often even without the knowledge or approval of those on higher decisionmaking levels.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A felhőalapú számítástechnika lényege, hogy a felhasználónak nem szükséges komoly, szervezeten belüli informatikai infrastruktúrával rendelkeznie. Az ilyen, az internetről érkező szolgáltatásoknak persze több más szempont alapján is csoportosítható jellemzője lehet. A köz- és üzleti szféra számára költségcsökkentést, adatvédelmet, hatékonyságnövekedést és szervezetikultúra-változást, versenyképesség-növekedést jelent. A technológia elterjedését hátráltató tényezők technikai és humán eredetűek lehetnek. A felhőalapú technológia használatának gyakorisága az Európai Unióban országonként és méretkategóriánként eltérő az üzleti szférában. A magyar közszférában számos új szolgáltatás érhető el napjainkban.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Az alábbi cikkben a szerzők bemutatják a tudománymetria fogalmát, a tudományos teljesítmény mérőeszközeinek típusait, a tudományos láthatóságot biztosító eszközöket és a tudományos publikációk keresésének a módját. Továbbá megismerhetjük a magyar közigazgatással foglalkozó kutatók publikációinak számszerűsített mennyiségét, minőségét és hatását. Részletes ismertetésre kerül a korszerű kutatói közösségi médiák, Open Journal System és a repozitórium használata, ami együttesen javíthatja a kutatók tudományos láthatóságát.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Néhány közelmúltbeli magyar és európai felmérés eredménye azt mutatja, hogy a magyar internethasználóknak igen alacsony a biztonságtudatosságuk. Ez nagyrészt azokra a fiatalokra igaz, akik éppen befejezték a középiskolát. Ez a fajta felkészületlenség kihathat későbbi felhasználói szokásaikra is. A biztonságtudatosság egy olyan gondolkodásmód, ami tanulható és tanítható, és ennek át kellene ívelnie az alap- és középfokú oktatást. Cikkemben összehasonlítom a magyar kerettantervet és az angol alaptantervet, filozófia, téma és óraszám szempontjából, majd következtetéseket és javaslatokat fogalmazok meg.