Carbon pricing: theory and practice

Carbon pricing policy is a fundamental humanly devised theoretical and practical cornerstone in the fight against climate change. It involves short term and long term policies, theoretical and practical considerations. A quantitative global stabilisation target range for the stock of greenhouse gases in the atmosphere is needed, because it is an important and useful foundation in the shaping of a comprehensive climate pricing policy. A global stabilisation target range is obviously a long term policy to control climate change and events ensuing excessive increase in temperature. Setting long term objectives in the fight against climate change are substantial in avoiding catastrophic consequences therefore short term policies, which aim advances in emission reductions, have to be consistent with the pre-defined long term stabilisation goals. Short term policy reaction means using price-driven instruments like taxes and tradable quotas. These instruments allow broad flexibility in the parameters of emission reduction, and provide opportunities and incentives wherewith the cost of mitigation and abatement can be kept down. Taxes and tradable quotas give the flexibility in how, where and when emission reduction can be accomplished thereby reaching agreements between states and companies may result an appropriate and environment-conscious emission scheme, that can fit into the long term objectives.

Climate change impacts on migration and labour market

Floods, droughts and monsoons have always disturbed human settlements, but there are more settlements now and more people in the world. Therefore, if a natural disaster happens, more will suffer than ever before. Moreover, climate in the past several decades has been greatly degraded by anthropogenic activity. In some cases, the chain of causality of human influence on the climate is direct and unambiguous (e.g. the effects of irrigation on local humidity), though there are instances where it is less clear. Presently, the scientific consensus (IPCC, 2007) on climate change is that human activity is very likely the cause for the rapid increase of global average temperatures, more generally known as global warming.

Felsőoktatás-finanszírozás. Nemzetközi tendenciák és a hazai helyzet

A tanulmánykötet célja, hogy a magyar felsőoktatás finanszírozásának helyzetét nemzetközi háttér előtt mutassa be. A kötetben szereplő írások azonban, miközben a finanszírozás módjáról, tényeiről és lehetőségeiről szólnak, óhatatlanul érintenek a felsőoktatás gazdasági szerepével, szerkezetével, az esélyegyenlőséggel vagy a munkaerőpiaccal kapcsolatos gondolatokat is. A tanulmányokból kirajzolódó helyzetkép azt mutatja, hogy a felsőoktatás kiemelt stratégiai jelentőségét minden kormányzat elismeri ugyan, azonban az aktuálisan követett gazdaságpolitika gyakran hozza nehéz helyzetbe ezt a jövőnket hosszú távon meghatározó területet. Mivel az élethosszig tartó tanulás folyamatában az állampolgárok többsége érintetté válik a felsőoktatás valamely szegmensében, ezért könyvünk nemcsak a döntéshozóknak és a felsőoktatással foglalkozó szakembereknek szól, hanem a társadalom szélesebb rétegeinek érdeklődését is fel szeretnénk kelteni olyan kérdések iránt, hogy mennyit költsünk a felsőoktatásra és kutatásra, milyen forrásokból származzon ez az összeg, hogyan biztosítsuk a méltányos hozzáférést és hogyan részesüljünk egy hatékonyan működő felsőoktatás eredményeiből?

Felsőoktatás-finanszírozás Kelet-Közép-Európában

Kelet-Közép-Európa volt szocialista országainak felsőoktatási rendszerei sok tekintetben hasonló problémákkal küzdenek, hasonló folyamatok zajlottak le az elmúlt két évtizedben. Mindenhol nagymértékű expanziót figyelhettünk meg. A Bologna-típusú, háromciklusú képzési rendszerre (alap-, mester- és doktori szint) való áttérés is megtörtént. A szocialista múlt is közös, ez a finanszírozási rendszerre is hatással van: kimondva, kimondatlanul általános elvárás az ingyenes oktatás biztosítása, így nem jellemző az átfogó tandíjrendszer, az országok inkább hajlamosak kevesebb költségtérítéses hallgatóra nagyobb terheket hárítani. Alulfinanszírozottság, minőségi problémák – szintén közös gondok a térségben. A konkrét megoldások, finanszírozási módszerek természetesen ezzel együtt is különböznek az egyes országokban, ennek felmérése a tanulmány célja. Tanulmányom az Európai Unió tíz kelet-közép-európai tagállamát, valamint a csatlakozás előtt álló Horvátországot vizsgálja. Ezt egyrészt az indokolja, hogy ezek az országok hasonló fejlettségi szinten állnak (bár természetesen vannak különbségek), és hasonló politikai keretben működnek. Bármennyire is változatos ezeknek az államoknak a gazdasági vagy társadalmi képe, kisebbek a különbségek a csoporton belül, mint a térség Unión kívüli országaihoz (pl. Szerbia, Ukrajna, Fehéroroszország) viszonyítva.

Felsőoktatás-finanszírozás néhány fejlett országban

E tanulmány célja, hogy nagy vonalakban áttekintse négy fejlett ország – Anglia, Új-Zéland, Finnország és Németország – felsőoktatási rendszerét, különös tekintettel azok finanszírozási vonatkozásaira.

Miért van szükség európai szintű diákhitelrendszerre is?

A dolgozat címében feltett kérdés részletesebben kifejtve úgy szól, hogy van-e olyan részterülete a diákhitelezésnek, amit célszerűbb európai szinten, közösen megoldani mintsem hagyni, hogy az egyes tagállamok önálló hatáskörben birkózzanak meg vele. Képződhet-e ezen a területen, és ha igen, akkor miért ún. közösségi hozzáadott érték (community added value)? A szakirodalomban nincs egyértelmű útmutatás arra nézve, hogy egy adott tevékenység esetén hogyan kell meghatározni a közösségi hozzáadott értéket. Mindig figyelembe kell venni a feladat jellegéből adódó specialitásokat. Mindenesetre útmutatásként van néhány általános kérdés, amelyeken érdemes végigmenni: - Hogyan járulna hozzá egy új intézmény létrehozása a magasabb szintű Uniós politikák megvalósulásához? - Mi a legmegfelelőbb szintje az egyes feladatok ellátásának? - Milyen hatása lenne ennek az új intézménynek a meglévő intézményekre és rendszerekre? Ebben a tanulmányban ezeket a kérdéseket veszem sorra a diákhitelezéssel összefüggésben.

Gondolatok a magyar felsőoktatásról szóló vitákhoz

A 2010-2011-es évek minden valószínűség szerint úgy vonulnak majd be a magyar felsőoktatás történetébe, mint a permanens törvényelőkészítés periódusa. A 2010 szeptemberében vitára bocsátott koncepció első változata óta a további hivatalos, félhivatalos vagy csak „kiszivárgott” munkaanyagok, háttérszámítások, konzultációs beszélgetések közös vonása a nagyon jelentős kritika a felsőoktatási intézmények és a hallgatók részéről. A törvénytervezet kodifikált változata 2011 októberében készült el. E tanulmány a több mint egy éve tartó folyamat dokumentumaiból és vitáiból kiindulva foglalkozik a magyar felsőoktatás kiemelt kérdéseivel, különös tekintettel a finanszírozással összefüggő feltételek és hatásmechanizmusok tárgyalására.

Outputfinanszírozás a felsőoktatásban

A versenyszférában általános szabály, hogy ha a finanszírozás súlypontja áttevődik az inputokra, akkor a versenyképesség lehanyatlik. Annak elfogadható szintjét csak az tarthatja fenn, ha az erőforrások mozgósítása és az azt biztosító finanszírozás a piacképes output minőségének és mennyiségének maximális növelését tartja szem előtt. Az outputorientáció szabálya független attól, hogy egy szektor növekszik, vagy éppen zsugorodik. Növekedés esetén oda kell adni a plusz erőforrásokat, ahol azok a legnagyobb hozamot ígérik, visszahúzódás esetén pedig ezeken a területeken kell a legkevésbé csökkenteni azokat. Nincs ez másképp a felsőoktatásban sem. Az outputfinanszírozás ebben a szektorban is törvény, még ha nem is mindig veszik figyelembe. Különösen fontos szempont ez egy olyan időszakban, amikor a szektor fejlesztése csak óhajokban él és valójában változatlan teljesítmény követelménye mellett állandóan csökkentik a rendszer finanszírozására szánt forrásokat. Megfelelő outputfinanszírozási stratégia nélkül a zsugorodás egyenlősítő, fűnyíró elvek szerint megy végbe, ami nagyon komoly minőségrombolásokhoz vezet.

Innovációs verseny – Esélyek és korlátok

A hátunk mögött hagyott alig fél évtizedben korszakos trendek törtek meg, szilárdnak hitt intézmények roppantak össze, „cáfolhatatlan” igazságokat döntöttek romba a tények. Sok – korábban bevált – dolog porladt el körülöttünk, hogy helyet csináljon az újnak: új termékeknek, új szervezeteknek, új piacoknak és új gondolatoknak. E nagy erővel zajló kreatív romboláshoz nem lehet a szokott módon közelíteni. Az innováció ugyanis – amint e könyvből kiderül – maga is megújul, eddig nem ismert formákban jelenik meg. Az újításokat már nem feltétlenül a nagyvállalatok zárt kutatólaboratóriumaiban készítik elő, Bangladestől a kollégiumi szobákig a legváratlanabb helyeken bukkannak fel jelentős találmányok. Az innováció szülőhelye, éltető közege egyre inkább a világháló. A glóbuszon mindent magával sodró innovációs verseny zajlik, és hazánk egyre nehezebben tartja a lépést a versenyfutásban. 2001-ben a Nature, a tekintélyes brit tudományos magazin „A 20. századot Budapesten kreálták” címmel jelentetett meg cikket, listába szedve mindazokat a Budapesten született felfedezéseket, amelyek megváltoztatták az emberi történelmet. Mi történt a múlt század közepétől mostanáig, hogy ma már az innovációs lemaradásunkat kell magyarázni? A szerzők erre a kérdésre keresik a választ. A széles körű irodalom átpásztázása és a könyvben bemutatott empirikus kutatás egyaránt azt a célt szolgálja, hogy kirajzolódjanak az innovációt mozgató erők, és kiderüljön az is, hogy milyen feltételek mellett lehetne azokat a növekedés serkentésére kiaknázni.

Innováció, adaptáció és imitáció. Az új közszolgálati menedzsment

Az Új Közszolgálati Menedzsment (NPM) az elmúlt harminc évben megvalósult közmenedzsmentreformok áttekintése után egyértelműen az uralkodó reform-irányzatnak tekinthető. A nemzetközi szervezetek, így többek között az OECD és az Európai Unió, teljes mellszélességgel támogatták az NPM reformok bevezetését, e kísérletek többsége azonban fájdalmas kudarccal végződött. Mára világossá vált, hogy az NPM nem csodaszer, de kevés tudományos igényű elemzés született arról, hogy mitől is függ az NPM reformok sikere. A szerző jelen könyvében e kérdés megválaszolására vállalkozik. Az új intézményi közgazdaságtan elméleteit felhasználva rávilágít az irányzat intézményi meghatározottságára. A kérdés a gyakorlati szakemberek és a politikusok számára is releváns, hiszen a közmenedzsment reformok sikeres megvalósítása az ő döntéseiken is múlik, ezért nem mindegy, hogy milyen tényezőket vesznek figyelembe ezek meghozatala során. A szerző arra a következtetésre jut a könyvben feltárt összefüggések alapján, hogy a társadalom tagjai által követett normarendszer és a kultúra befolyásolja leginkább az NPM reformok bevezetésének sikerességét. A könyv egyik fő üzenete, hogy a magyar társadalomtól eltérő kultúrával, tradíciókkal és hagyományokkal rendelkező országokban sikeresen alkalmazott közmenedzsment reformok másolása nagy valószínűséggel kudarccal végződne hazánkban.

Fogyasztási szokások és trendek vizsgálata Európában és az USA-ban

A tanulmány célja, hogy bemutassa milyen fogyasztási szerkezettel rendelkeznek a európai kontinens országai, különös tekintettel a nyugat- és közép-kelet-európai fogyasztási mintákra és szokásokra vonatkozóan. A tanulmány elemzi az EU-15 és EU-10 országainak fogyasztási szerkezetét, kiemelve azokat a szektorokat, ahol nagymértékű átrendeződés, illetve környezeti hatás a jellemző. Részletesebben megvizsgáljuk a közép-európai fogyasztási szokásokat, majd a tanulmány befejező részében a magyar háztartások fogyasztási szokásait is, valamint a megfigyelhető fogyasztási trendeket és azok jövőbeli lehetőségeit elemezzük. Ahhoz, hogy nemzetközi kontextusban értékeljük az európai fogyasztási mintákat, az Egyesült Államok fogyasztási szerkezetét is röviden megvizsgáljuk.

Fenntartható fogyasztás: közösségi, vállalati és egyéni kibúvó stratégiák

Minél intenzívebben törekszik a fejlett világ a fenntartható fejlődés elérésére, annál távolabb kerül attól. A legtöbb fenntarthatósági intézkedést felmutató országok környezeti lábnyoma a legnagyobb, és a törekvések ellenére továbbra is nő. Ennek ellenére az empirikus kutatások azt mutatják, hogy a szubjektív boldogság szintje hosszú távon nem nő. Ha erőfeszítéseink nem elég őszinték, elutasítjuk azokat az átváltásokat és áldozatokat, amelyeket a fenntarthatóság megkívánna, akkor egyszerű, olcsó megoldásokat keresünk, amelyek nem szükségszerűen érik el a kívánt célt. Az ökohatékonyság növekedéséből, a környezettudatos vállalatirányítás és a környezetbarát fogyasztói magatartás terjedéséből származó hasznokat viszont túlkompenzálja a fogyasztás növekedéséből származó megnövekedett környezeti terhelés.