576 resultados para KR


Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A hátunk mögött hagyott alig fél évtizedben korszakos trendek törtek meg, szilárdnak hitt intézmények roppantak össze, „cáfolhatatlan” igazságokat döntöttek romba a tények. Sok – korábban bevált – dolog porladt el körülöttünk, hogy helyet csináljon az újnak: új termékeknek, új szervezeteknek, új piacoknak és új gondolatoknak. E nagy erővel zajló kreatív romboláshoz nem lehet a szokott módon közelíteni. Az innováció ugyanis – amint e könyvből kiderül – maga is megújul, eddig nem ismert formákban jelenik meg. Az újításokat már nem feltétlenül a nagyvállalatok zárt kutatólaboratóriumaiban készítik elő, Bangladestől a kollégiumi szobákig a legváratlanabb helyeken bukkannak fel jelentős találmányok. Az innováció szülőhelye, éltető közege egyre inkább a világháló. A glóbuszon mindent magával sodró innovációs verseny zajlik, és hazánk egyre nehezebben tartja a lépést a versenyfutásban. 2001-ben a Nature, a tekintélyes brit tudományos magazin „A 20. századot Budapesten kreálták” címmel jelentetett meg cikket, listába szedve mindazokat a Budapesten született felfedezéseket, amelyek megváltoztatták az emberi történelmet. Mi történt a múlt század közepétől mostanáig, hogy ma már az innovációs lemaradásunkat kell magyarázni? A szerzők erre a kérdésre keresik a választ. A széles körű irodalom átpásztázása és a könyvben bemutatott empirikus kutatás egyaránt azt a célt szolgálja, hogy kirajzolódjanak az innovációt mozgató erők, és kiderüljön az is, hogy milyen feltételek mellett lehetne azokat a növekedés serkentésére kiaknázni.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Az empirikus kutatás azokra a kérdésekre keresi a választ, hogy a hazai innovatív, növekedésorientált kis- és középvállalkozásokat milyen tényezők támogatják és segítik abban, hogy egyszerre legyenek képesek kiválóan teljesíteni jelenlegi piacaikon, miközben radikális innovációikon keresztül biztosítják a szervezet hosszú távú növekedési pályáját. A kutatás kvalitatív, feltáró, egyéni interjúkra épülő esettanulmányos módszertan keretein belül 14 vezetői interjúra, helyszíni megfigyelésre és széles körű dokumentumelemzésre épül. Az eredmények alapján a kettős képességű szervezetek teljesítményét egy hat, egymással összefüggésben lévő elemből álló modell határozza meg, melynek részei a felsővezetői decentralizáció, menedzsmentkontroll, vezetői szerepek és identitás, feladat- és hatáskörök, motivációs rendszer és a menedzsmenttudás színvonala. _______ The empirical research seeks the answer to the question what kind of factors support and help the innovative, growth-oriented Hungarian SMEs to both have the ability to operate at an excellent level in their current markets and to ensure the long-term growth path of the organization through radical innovations. The research applies qualitative, interview-based methodology. The dataset consists of 14 interviews with managers from different organizational level of the examined company, on-site observation and document-analysis. The main contribution of the article is a model that includes the influential structural and contextual factors of organizational ambidexterity, which are decentralization, management controlling, leader roles and identity, functions and authorities, motivation system and level of management knowledge.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A közpénzelköltés hatékonyságát hazai viszonylatban az éves közpénzköltés nagyságával és az alkalmazott eljárástípusok, beszerzési tárgyak számával, értékével kapcsolatosan van lehetősége a hivatalos statisztikák elemzése során az érdeklődőnek vizsgálni. A törvény preambulumában található „a közpénzek ésszerű felhasználása átláthatóságának és széles körű nyilvános ellenőrizhetőségének megteremtése, továbbá a közbeszerzések során a verseny tisztaságának biztosítása” célrendszer csak részben érvényesül. A tanulmány arra kíván rávilágítani, hogy a hazai közbeszerzés-kutatás eredményei alapján milyen elképzelés van a GDP közel 5%-án hatékony elköltéséről Magyarországon. Vajon valódi akadálya-e a közbeszerzés a tisztességtelen versenynek, s elősegíti-e a piaci folyamatok érvényesülését annak szabályozása. A szerző válaszai rávilágítanak a közbeszerzési piaci folyamatok, gyengeségek, kevésbé hatékony megnyilvánulások és kritikus vélemények okaira, melyek közvetlen kapcsolatban vannak a közbeszerzés válságos helyzetével, s azonosítják azokat a kritikus pontokat, melyeken érdemes változtatni egy reménybeli hatékonyabb állapot, piaci egyensúlyi helyzet kialakítása érdekében. _______ The analysis of public spending can be based on official statistics showing the figures of annual public spending and the value and number of different procedures and purchased items. However, public procurement spending an annual amount of 1600-1800 billion HUF of public money in an ever changing legal environment, are intended to ensure not only some efficiency in public spending, but to reach several other aims as well. Although the preamble of the public procurement law states, that “a legal environment ought to be created, where the transparency and public accountability of spending public money and fair competition regarding public procurement procedures is ensured”, these requirements are only partially met. This study, based on the results of recent analyses concerning public procurement, wishes to represent our ideas about how to spend efficiently nearly 5% of the Hungarian GDP. Is it really true, that public procurement can be regarded as a genuine means against unfair competition, and can we really foster market processes by regulating public procurement? The author answers highlight the causes of the weaknesses of public procurement procedures, inefficient practices and critical opinions, which are closely connected to the present dire state of public procurement. This study also identifies the crucial elements to be changed in order to achieve a hopefully more efficient state and a preferable market balance.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Az alábbiakban megkíséreljük felvázolni azokat a tágabb kultúrtörténeti folyamatokat, amelyek az európai paideia történelmi kereteit meghatározták. Európai paideia alatt az európai civilizáció megformálódásával jellemzővé váló művelődési eszményeket, illetve kialakulásuk történeti körülményeiből levezethető sajátosságokat értjük. Ezek hosszú évszázadokon át meghatározták a nevelés jellegzetességeit Európában. Kiindulópontunk abban áll, hogy az antik, keresztény és germán társadalomelemek egybeolvadásából megszülető európai civilizáció hatókörében létezik/létezett az európai paideia, amely egyaránt kiterjedt a művelődés eszményeire, meghatározta az iskola sajátos vonásait, illetve a nevelés lehetőségéről alkotott nézeteket. Az európai paideia fogalma alatt azokat a kultúrtörténeti folyamatokat is értjük, amelyek az európai művelődés egészének alapértékeit és struktúráját kialakították. Felfogásunk szerint az európai paideia olyan szellemi formának tekinthető, amelynek értékösszefüggései és szerkezeti sajátosságai – többszöri megújulásuk ellenére – meglehetős állandósággal bírnak, amit történeti elemzés révén kell feltárnunk. Ezek közül az egyik legjelentősebb tényezőnek a kereszténység és a klasszikus antikvitás egymásra hatásából fakadó következmények tekinthetők, amelyek a késő ókor kezdetétől (Kr.u. 3. század) a reneszánsz végéig (Kr.u. 16. század) terjedő majdnem másfélezer évben meghatározták az európai művelődés kereteit. További kérdéseket vet fel, hogy az európai paideia paradigmája hogyan alakult át a kora újkorban és a modern korban – az elmúlt négy-ötszáz évben – és mennyiben tekinthető a (poszt)modern nevelés az európai paideia örökösének.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Arra törekszünk, hogy többtényezős leírás keretében bemutassuk a középkori Európa genezisét. Európa kialakulását a latin kereszténység kibontakozásával azonosítjuk, s megkíséreljük bemutatni, ahogyan az európai civilizáció a Kr.u. 3–10. században fokozatosan maga mögött hagyta a klasszikus ókor világát. Külön súlyt helyezünk a latin keresztény kultúrkör kialakulásának térbeli összefüggéseire. Megközelítésünk ötvözni szeretné a két világháború közötti polgári és keresztény humanista történetírás – Reynold és Dawson – törekvéseit a második világháború utáni gazdaság- és társadalomtörténet – leginkább az Annales-iskola – eredményeivel. Bár nincs módunk az érett középkor kialakulásához vezető valamennyi történeti tényező bemutatására, mégis arra törekszünk, hogy összefüggő képbe integráljuk a legfontosabb szempontokat. Az így felvázolt kép – reményeink szerint – a klasszikus értelemben vett pozitivista empirikus történetírás és a metahistóriai gondolkodásmód között félúton helyezkedik el.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Ebben a cikkben bemutatjuk az MTA KRTK KTI munkaerő-piaci előrejelző rendszerének nagy léptékű szerkezetét, a szerkezet kialakítása során követett főbb elveket. Ismertetjük a hazai gyakorlatban egyedülállóan összetett és széles körű adatrendszert, amelyen a becslést és az előrejelzést elvégeztük. Röviden kitérünk az ágazati GDP előrejelzésére, a modell keresleti és kínálati oldalának működésére, valamint a kereslet és kínálat közötti eltérések dinamikájának vizsgálatára. ______ The article presents the overall structure, and main principles followed in devising the structure, of the labour-market forecasting system developed by the Institute of Economics of the Research Centre for Economic and Regional Studies of the Hungarian Academy of Sciences (MTA KRTK KTI). The authors present the broad, comprehensive data system unprecedented in Hungarian practice, from which the estimate and forecast are made. The article diverges briefly onto the forecasting of branch GDP, the mode of operation of the supply and demand sides of the model, and examination of the dynamics of discrepancies between supply and demand.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A turizmus a világgazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő területe. A magyar gazdaság jövőjében is kulcsszerepet kap ez az ágazat. A következő alfejezetből áttekintő képet kaphatunk a turizmus nemzetközi helyzetéről, a magyar turizmus jellemzőiről és azokról a természeti tényezőkről amelyek elválaszthatatlanok az idegenforgalomtól. A fejezet elsősorban a Turizmus és vendéglátás szakos hallgatóknak lehet hasznos, de a turizmus igen szerteágazó kapcsolódásai és sokszínűsége miatt sokaknak adhat hasznos ismereteket ez a kis összefoglaló.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A történészek sokáig úgy vélték, hogy a nyugat-római birodalom bukásával (Kr.u. 476) véget ért az ókor, és elkezdődött a középkor. Rómában Odoaker, germán testőrparancsnok megdöntötte Romulus Augustulus császár uralmát, ami a kelet-római birodalom értelmezése szerint a nyugati császárság megszűnésével járt. A modern történettudomány szerint azonban ez a változás korántsem járt olyan mélyreható következményekkel, ahogy régebben feltételezték. A nyugat-római birodalom bukása nem alakította át gyökeresen a Mediterráneum gazdasági és kulturális viszonyait. A földközi-tengeri gazdaság egysége és az antik kultúra folyamatossága egészen a Kr.u. 6. század végéig fennmaradt. A történettudomány számára egyértelműnek látszik, hogy Kr.u. 476-ban nem beszélhetünk a klasszikus ókor végéről. Másfelől az is kétségtelen, hogy Augustus és Romulus Augustulus világa között alapvető különbségek figyelhetők meg. Az első és az utolsó császár uralkodása között eltelt négy évszázad alatt nagymértékben módosult a római birodalom politikai berendezkedése és átalakult az egész antik kultúra jellege. A klasszikus világ a Kr.u. 2. század végéig állt fenn változatlan formában. A Kr.u. 3. század politikai és katonai válsága mélyreható változásokat idézett elő. Ezért a Kr.u. 3. századtól a Kr.u. 6. század végéig terjedő időszakot önálló történelmi (al)korszaknak tekinthetjük, amely a „kései antikvitás” elnevezést viseli. Erre vonatkozóan használták a két világháború közötti magyar történetírásban ma már kevéssé ismert „antik középkor” kifejezést. Az elmúlt fél évszázadban a történettudomány az „antik középkor” kronológiai határaihoz is egyre távolságtartóbban viszonyult. A klasszikus antikvitás világosan megvonható időbeli határaihoz képest mindinkább azt hangsúlyozták, hogy az ókorból a középkorba való átmenet a római birodalom és a Karoling-császárság megszületése (Kr.u. 8. század) között eltelt mintegy öt évszázad alatt fokozatosan ment végbe. Így a Kr.u. 6-7. század fordulója sem tekinthető a kései antik és a kora középkor közötti egyértelmű korszakhatárnak. A kései antikvitás lassú letűnése egészen a frank császárság megszületéséig eltartott.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A dolgozatban a hitelderivatívák intenzitásalapú modellezésének néhány kérdését vizsgáljuk meg. Megmutatjuk, hogy alkalmas mértékcserével nemcsak a duplán sztochasztikus folyamatok, hanem tetszőleges intenzitással rendelkező pontfolyamat esetén is kiszámolható az összetett kár- és csődfolyamat eloszlásának Laplace-transzformáltja. _____ The paper addresses questions concerning the use of intensity based modeling in the pricing of credit derivatives. As the specification of the distribution of the lossprocess is a non-trivial exercise, the well-know technique for this task utilizes the inversion of the Laplace-transform. A popular choice for the model is the class of doubly stochastic processes given that their Laplace-transforms can be determined easily. Unfortunately these processes lack several key features supported by the empirical observations, e.g. they cannot replicate the self-exciting nature of defaults. The aim of the paper is to show that by using an appropriate change of measure the Laplace-transform can be calculated not only for a doubly stochastic process, but for an arbitrary point process with intensity as well. To support the application of the technique, we investigate the e®ect of the change of measure on the stochastic nature of the underlying process.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Ez a Gyorsjelentés a Budapesti Corvinus Egyetem Vállalatgazdaságtan Intézetében működő Versenyképesség Kutató Központ által lebonyolított kérdőíves felmérés eredményeire támaszkodik. A felmérést 2013 májusa és novembere között bonyolítottuk le, a TÁRKI munkatársainak közreműködésével. A Gyorsjelentés funkciója, hogy a kérdőíves felmérés eredményeinek részletesebb feldolgozása előtt tájékoztassa az érdeklődő szakembereket a felmérésben fellelhető legfőbb irányokról, tendenciákról. Az itt közöltek az elemi statisztikákra épülnek, tematikailag csak a kérdőívek egy (bár a legfontosabbak közé sorolt) részére térnek ki, s alapvetően ismertető, nem pedig elemző természetűek. 300 vállalat képviselői töltötték ki terjedelmes kérdőívünket. Valamennyi vállalatnál az elsőszámú, valamint a pénzügyi, a kereskedelmi és a termelési vezetőknek címeztük kérdéseinket, akiktől részben azonos, részben eltérő kérdésekre vártunk választ. A minta alapjellemzői ugyan nem tesznek eleget a statisztikai reprezentativitás szigorú követelményeinek, de jól szolgálják a kutatásunk céljait. Szándékosan a kis- és közepes vállalatokra fókuszáltunk a felmérés szervezésekor, ez a vállalati kör felülreprezentált (74%). Legnagyobb arányban a feldolgozóipar (45%) és a kereskedelem (20%) jelenik meg a mintában, és a vállalatok közel háromnegyede belföldi magántulajdonos(ok) kezében van. Hasonló felmérést - lényegében azonos kérdőívvel - immár ötödik alkalommal végeztünk. A „Versenyben a világgal” kutatási program eddigi fázisaiban 1996-ban, 1999-ben, 2004-ben és 2009- ben került sor a felmérésre, és állt össze lényegében azonos nagyságú és szerkezetű minta. Az eddigi kutatások eredményei megtalálhatók a www.versenykepesseg.uni-corvinus.hu webhelyen. A kutatás elemző szakaszai most indulnak, s miként a korábbi felmérések esetén is, vélhetően több évig tartó, több lépcsős folyamatban jutunk el a tudományos értékű, széles körű feldolgozáshoz. Az adatok feldolgozására épülő tanulmányok, miként azt a korábbi fordulók tanúsítják, várhatóan több éven keresztül folyamatosan jelennek majd meg, és reméljük, hogy egyre több hasznos információt szolgáltatnak a magyar vállalati szféra versenyképességéről és az azt alakító tényezőkről.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Az elektronikus hírközlő hálózat rohamszerű fejlesztésének igénye az elektronikus szolgáltatások széles körű elterjedésével az állami döntéshozókat is fejlesztéspolitikai koncepciók kidolgozására és azok végrehajtására ösztönzi. Az (információs) társadalom fejlődése és az ennek alapjául szolgáló infokommunikációs szolgáltatások használata alapvetően függ a szélessávú infrastruktúra fejlesztésétől, az elektronikus hírközlő hálózat elérésének lehetőségétől. Az állami szerepvállalási hajlandóság 2011-től kezdődően jelentősen megnőtt az elektronikus hírközlési területen. Az MVM NET Zrt. megalapítása, a NISZ Zrt. átszervezése, a GOP 3.1.2-es pályázat és a 4. mobilszolgáltató létrehozásának terve mind mutatják a kormányzat erőteljes szándékát a terület fejlesztésére. A tanulmányban bemutatásra kerül, hogy az állam milyen beavatkozási eszközökkel rendelkezik az elektronikus hírközlő hálózat fejlesztésének ösztönzésére. A szerző ezt követően a négy, jelentős állami beavatkozás elemzését végzi el annak vizsgálatára, hogy megfelelő alapozottsággal született-e döntés az állami szerepvállalásról. _____ With the widespread use of the Internet, the need for the rapid development of the digital communication networks has prompted government policy makers also to conceptualize and implement development policy. The advancement of the (information) society and the use of information communication technology as a prerequisite of it are fundamentally determined by the development of broadband infrastructure and whether broadband access to the digital telecommunication network is available. The propensity of the government to play a bigger role in the field of electronical communication has increased significantly from 2011. The setup of MVM NET Zrt. / Hungarian Electricity NET Ltd./, the realignment of NISZ Zrt. / National Info communication Services Company Limited by Shares - NISZ Ltd./, the GOP 3.1.2. tender and the plan to enable a new, i.e. the fourth mobile network operator to enter the market all indicate the robust intention of the government to develop this field. The study shows the tools of government intervention for the incentive of the development of the electronical communication network. Then the author analyses the four main government interventions to examine whether the decision on the role of the state was adequately well-founded.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Sokoldalú nemzetközi megállapodások és programok foglalkoznak a hulladékok keletkezésének és az országhatárokon átterjedő hatásainak problémájával, a nemzetközi együttműködést szükségessé tevő megoldásokkal. A leginkább átfogó megközelítést a probléma hajtóerőinek szentelt globális programok tartalmazzák, de a fenntarthatóság alapelveire támaszkodó termelési eljárásokra és fogyasztási szokásokra, a zöld gazdaságra való áttérést szorgalmazó dokumentumok nem tartalmaznak számon kérhető kötelezettségeket. A konkrétabb hulladékkeletkezési és hatásterjedési ügyekben – mindenekelőtt a veszélyes hulladékok és a nemzeti fennhatóság alá nem tartozó területekre eljutó vagy ott keletkező hulladékok esetében – jóval konkrétabb nemzetközi megállapodások és programok léteznek. Ezek szabályozási, szakpolitikai, technológiai célokat, feladatokat határoznak meg az országok és az érintett ágazati szereplők szintjén is. Egyes problémák kapcsán és egyes térségekben a hulladékgazdálkodás jelentős eredményeket tud felmutatni, de általában véve a nemzetközi megállapodások hatékony végrehajtásával komoly gondok vannak. Továbbá a meglévő nemzetközi eszközök összességükben még teljes körű végrehajtásuk esetén sem lennének képesek ellensúlyozni a hulladékprobléma globális szintű növekedését. Következésképpen további erőfeszítésekre van szükség – minden kormány, érintett nem-kormányzati szervezet és az ágazatok részéről – különösen a megelőzés vonatkozásában. ____ Various multilateral agreements and programmes deal with the problems of waste generation and its transboundary impacts, and those solutions, which necessitate international co-operation. Those global programmes include the most comprehensive approach, which are dedicated to the drivers of these problems, however, these documents promoting the transition to sustainable production and consumption, or to the green economy do not consist of binding commitments. In case of more concrete issues of waste generation and transboundary impacts there are much more concrete international agreements and programmes, especially, for the hazardous waste streams and the waste transmitted to and/or generated in areas outside national jurisdiction. These determine regulatory, policy, technological goals and tasks for the participating countries and the relevant sectors. Significant progress is demonstrated for some specific problems and in certain regions, but in general, there are serious concerns about the efficient implementation of the international agreements in their entirety. Moreover, even if those were fully accomplished, the existing set of the international instruments would be unable to counterweigh the global increase of the waste problem. Consequently, further efforts are needed by all countries, the relevant non-governmental organisations and sectors, primarily in order to prevent the further global escalation of the problem.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A marketingtevékenység informatikai támogatottsága – Magyarországon és külföldön egyaránt – elmarad a többi vállalati szakterület átlagától. Az elmúlt években azonban megváltozni látszik ez a helyzet: a CRMalkalmazások (Customer Relationship Management – ügyfélkapcsolat-kezelés), amelyek leginkább a marketingfunkcióhoz köthetők, ugyanis a vállalatirányítási szoftverek legdinamikusabban fejlődő részpiacává váltak. A szerző kutatásában áttekinti, hogy az informatika milyen szerepet kap, és milyen lehetőségeket rejt a legnagyobb árbevétellel rendelkező magyar vállalatok marketingmenedzsment munkájában. Eredményei szerint a magyar nagyvállalatok 13 százaléka használ csupán korszerű CRM-alkalmazásokat, és a menedzserek 13 százaléka véli csak úgy, hogy a piaci tájékozódásban az informatikai alkalmazásoknak kiemelt szerepük van. Ennek az is az oka lehet, hogy a megvizsgált vállalatok rendszerei nem tartalmazzák teljes körűen a klasszikus marketingmunkához szükséges információkat. Érdekes eredmény, hogy a marketingmenedzserek mégsem az IT-rendszerek adattartalma alapján alkotnak véleményt az alkalmazások hasznosságáról: akkor támaszkodnak munkájuk során a számítógépekre, ha megfelelő felhasználói képzésben részesültek és „felhasználóbarátnak” ítélik az informatikai rendszert.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

2004-ben és 2005-ben 22 fejeskáposzta-fajta dohánytripsz ellenállóságát értékeltem hazánkban két helyszínen, a fejet alkotó leveleken kialakult kártétel alapján. Minden fajta esetében 10 betakarításra érett káposztafej valamennyi károsított levelén feljegyeztem a károsodott terület nagyságát a teljes levéloldal felületének arányában. A fajták ellenállóságának jellemzésére ezeknek a levelenként fel-jegyzett értékeknek az összegeként képzett mérő-számot használtam, ami a fej belsejében kialakult összes kártételt fejezi ki. Az értékelések során a károsított fejlevek számát is feljegyeztem, amit szintén felhasználtam a fajták ellenállóságának jellemzésére. Minden fajtán kialakult kisebb-nagyobb kár-tétel. Mindazonáltal, a Balashi F1, a Bloktor F1 és a Bravo F1 fajták károsodtak a legkisebb mértékben, ezért ezeket a fajtákat a dohánytripsszel szemben rezisztensnek minősítettem. Megállapítottam, hogy az értékelések helyszíne és évjárata is befolyásolta ugyanazon fajták esetében kialakult kártétel mérté-két.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Ritkán kíséri annyira a közfigyelem az adópolitikát mint most. A világgazdasági válság hatására – a költségvetési konszolidáció miatt – a pénzügypolitikán belül egyre hangsúlyosabb szerepet kap az adópolitika. A világgazdasági válság egyik következménye a pénzügyi szektort érintő adók megjelenése, illetve egyre szélesebb körű elterjedése. A tanulmány ennek a változásnak egyes elméleti összefüggéseivel foglalkozik.