Don’t complicate it even further: Macroeconomic Conditionality as a Substitute for new Structural Reform Contracts. European Policy Brief No. 15, May 2013

The idea of introducing contracts between Member States and the EU on structural reforms has its merits, it also has several disadvantages. Most notably, the contracts risk rendering European economic governance even more complex and cumbersome. It is therefore sensible to first try to integrate the structural reform contracts into one of the foreseen economic governance instruments. This Policy Brief argues that macroeconomic conditionality can serve this purpose. With some minor reforms, it could even become a full-fledged substitute for structural reform contracts – without suffering some of latter’s disadvantages.

Fiscal adjustment and economic growth in the European Union

The current world economic crisis induced countries to launch wide-scale spending programmes all over the world. Member states of the European Union have not been an exception to this trend. While deficit spending may increase the aggregate demand, it can also accelerate indebtedness and make the required spending cuts politically risky later on. However, deficit financing is not a new phenomenon in the EU; it has been widely practiced in the last couple of decades. As the crisis seems to come to an end, countries with huge deficits should adopt exit strategies now, thereby reducing deficit and debt and reintroducing fiscal discipline, a requirement laid down in the Stability and Growth Pact. Nevertheless, former adjustment processes can provide ample evidence for successful and politically viable fiscal consolidations. In certain cases, even economic activity started to accelerate as a response to the welldesigned adjustment measures. Based on the previous experiences of EU states, the aim of this paper is, therefore, to identify the conditions that may determine a fiscal consolidation to be successful in terms of a reduced debt ratio and a positive economic growth.

Világgazdasági folyamatok és nemzetgazdasági alkalmazkodás 2001-2011: Fejlett országok (USA) – és Magyarország esete = World economic trends adjustment to changes 2001-2011: Developed countries (USA) and the case of Hungary

Az első rész az USA és a legfejlettebb ipari országok, a G7 konjunkturális ingadozásait kívánja értelmezni egy pénzügyileg jóval globalizáltabb világgazdaságban egy hosszabb1970-2010 és egy rövidebb 2001-2010 közötti időszakban. Mindenekelőtt arra keresve választ, hogy mennyire lehetett előre látni a súlyos pénzügyi válság és outputvesztés jövetelét. Továbbá arra, hogy a 2011-ig felgyülemlett empirikus tapasztalatok tükrében vajon beszélhetünk-e egységes, a fejlett ipari országok, /G7/ egészére általában jellemző, és a meghatározó országok esetében is megragadható válságlefolyásról? Megállapíthatók-e olyan univerzálisan megjelenő változások a kibocsátás, a munkapiacok, a fogyasztás, a beruházás tekintetében, amelyek jól illeszkednek a korábbi tapasztalatokhoz, nem kevésbé az ismert makro modellek predikcióihoz? A válasz nemleges. Sem a válság lefolyásának jellegzetességei és a makrogazdasági teljesítmények romlásának ütemei, sem a visszacsúszás mértékei és időbeli kiterjedésében a vizsgált fejlett országok nem mutattak jól azonosítható közös jegyeket, olyanokat, amelyeket a meglévő elméleti keretekbe jól beilleszthetők. A válság lefolyása és mélysége sokféle volt a G7 ország-csoportban. A korábbi válságértelmezések, főleg a pénzügyi csatornák szerepei tekintetében és a nemzetközi konjunkturális összefonódás jelentőségét és mechanizmusait, valamint a globális válságterjedés illetően elégtelennek bizonyultak. A tanulmány áttekinti a válsággal és makrogazdasági sokkokkal foglalkozó empirikus irodalom pénzügyi globalizáció értelmezési nyomán relevánsnak tartott gyakran idézett munkákat. Ezt követően egy hosszú történelemi, a II. vh. utáni 60 év távlatát átfogó vizsgálatban próbáljuk megítélni a recessziós időszakokban az amerikai gazdaság teljesítményét, annak érdekében, hogy az elmúlt válság súlyosságának megítélése legalább a fontosabb makro-változók változásának a nagyságrendje tekintetében a helyére kerüljön. A tartós output rés /output gap/ és munkapiaci eltérések magyarázata más és más elemeket takart az USA-ban, Japánban és Németországban. A pénzügyi csatornákban keletkező, a növekedést és a konjunktúrát érdemben befolyásoló, torzító és sokk-gerjesztő mechanizmusok nem tejesen új-keletűek, az USA-ban. A privát szféra eladósodottsági mutatói - a szövetségi kormány adósság-terheinek cipelésében - a bevett makro felfogással ellentétben - az elmúlt 30 évben nem mutattak szoros és egyirányú (negatív) összefüggést a növekedéssel és recessziókkal. A második rész a pénzügyi globalizáció után kialakult nemzeti alkalmazkodás lehetőségeit vizsgálja, különös tekintettel a kis nyitott gazdaságokra, és így Magyarországra nézve. E tanulmány a globális pénzügyi folyamatok két fontos kérdését taglalja: a nemzetközi tőkeáramlás fokozott liberalizációjából húzható előnyök közgazdasági lényegét; valamint a fokozott nemzetközi tőkeáramláshoz leginkább illeszkedő, „adekvát” árfolyamrendszer kérdését. A következetések részben elméletiek, részben gyakorlatorientáltak. Megerősítésre kerül azon állítás, hogy a tőkeforgalom liberalizációjának és a megvalósítandó árfolyam-politikának a kérdése mind a mai napig erősen problematikus. Sem a tőkeforgalom liberalizációját, sem a megvalósítandó adekvát árfolyamrezsimet illetően nem lehet egységes és elméletileg minden tekintetben megalapozott álláspontról beszélni. Az ún. „lehetetlen szentháromság”, a külföldi és a belföldi célok szimultán követésének különös nehézsége a kis nyitott gazdaságok, és így a magyar gazdaságban még fokozottabban érvényesül. A nemzetközi pénzügyi integráltság magas foka miatt a hagyományos eszközökkel – kamat és fiskális gazdaságélénkítő lépésekkel - nem lehetséges, egy irányba mutató, vagy egymást nem gyengítő, szimultán lépésekkel szabályozni a belföldi és külföldi hitelkeresletet, illetve a konjunktúrát. A kamatpolitika, a forint- és devizahitelezés nehézségei ezt fokozottan illusztrálják Magyarországon is. Ugyanakkor a mindenkori gazdaságpolitika nem bújhat ki azon kényszer alól, hogy egy változó globális pénzügyi környezetben is tatható arányokat találjon a belföldi és a külgazdasági célok között. „Királyi út” azonban nincs a gazdaságpolitika számára. Ez a megállapítás igaz a jegybanki szerepvállalásra is, amely a felduzzadt magyar devizaadósság által okozott bankrendszer szintű kockázatok kezelésére irányul.

Structural changes in the US economy: Bad Luck or Bad Policy?

This paper investigates the relationship between time variations in output and inflation dynamics and monetary policy in the US. There are changes in the structural coefficients and in the variance of the structural shocks. The policy rules in the 1970s and 1990s are similar as is the transmission of policy disturbances. Inflation persistence is only partly a monetary phenomena. Variations in the systematic component of policy have limited effects on the dynamics of output and inflation. Results are robust to alterations in the auxiliary assumptions.

Innover en politique : les acteurs internationaux, régionaux et nationaux en stratégies de développement économique en Afrique

Pourquoi, comment et quand y a-t-il changement institutionnel et politique en Afrique ? En examinant les stratégies de développement économique de l’Afrique postcoloniale et en s’intéressant à l’évolution du rôle de l’État – État comme acteur central du développement, tentative du retrait de l’État, interventionnisme limité au social, retour de l’État dans la sphère économique –, la présente thèse se propose d’expliquer le changement sous l’angle original des innovations politiques et institutionnelles. En effet, derrière l’apparente continuité que la plupart des auteurs tant analytiques que normatifs fustigent, il se produit des innovations dont nous proposons de rendre compte par le biais des variables idéationnelles, stratégiques, temporelles et institutionnelles. Cette thèse propose ainsi une analyse comparative inédite du rôle des acteurs nationaux (élites, États, administrations publiques du Bénin, Burkina Faso, Cameroun, Côte d’Ivoire, Congo, Sénégal, Mali, Niger, Togo), des institutions internationales (FMI, Banque mondiale, ONU) et des organisations d’intégration régionale (Union africaine, NEPAD) dans l’émergence et les trajectoires des stratégies de développement en Afrique. Les contextes temporels favorables, les crises des modèles précédents, les configurations et héritages institutionnels structurants, les stratégies instrumentales des acteurs intéressés, l’apprentissage politique, les dimensions cognitives et normatives des idées permettent d’expliquer la diffusion, la sédimentation et la conversion institutionnelles comme processus privilégiés d’innovation en Afrique. La critique de ces concepts permet de développer des outils mieux adaptés pour expliquer certaines innovations, soit l’inclusion et l’intrusion institutionnelles. L’inclusion institutionnelle est un processus mi-stratégique et mi-idéationnel à travers lequel les acteurs nationaux ou régionaux incluent intentionnellement des stratégies (ou solutions) internationales déjà existantes dans une nouvelle institution ou politique dans le but d’accroître la probabilité d’acceptation (reconnaissance, convenance sociale, partage réel ou supposé des mêmes valeurs) ou de succès (pour faire valoir les intérêts) de cette dernière dans un environnement politique structuré. Les idées sont constitutives des intérêts dans ce processus. L’intrusion institutionnelle renvoie à un processus mi-stratégique et mi-structurel par lequel les acteurs nationaux se font relativement imposer de nouvelles institutions ou politiques qu’ils n’acceptent qu’en raison de l’asymétrie de pouvoir, de la contrainte structurelle (structure), ou des gains escomptés (stratégies) des acteurs internationaux, alors que des solutions de rechange pertinentes et non contraignantes sont quasi inexistantes. Ceci n’exclut pas l’existence d’une marge de manœuvre des acteurs nationaux. Inspirés de spécialistes comme Nicolas van de Walle, Kathleen Thelen, Robert Bates, Barry Weingast, Alexander Wendt, Peter Hall, Theda Skocpol et Paul Pierson, ces concepts d’intrusion et d’inclusion institutionnelles que nous proposons réconcilient des approches parfois jugées contradictoires en intégrant les dimensions stratégiques, institutionnelles, historiques et idéationnelles à l’analyse d’un même objet scientifique. Au niveau empirique, la présente thèse permet d’avoir une meilleure compréhension des processus d’émergence des stratégies de développement économique en Afrique, ainsi qu’une meilleure connaissance des relations entre les acteurs internationaux, régionaux et nationaux en ce qui concerne l’émergence et le développement des institutions et des politiques publiques relatives au développement. Une attention particulière est accordée à la dynamique entre différents acteurs et variables (idées, intérêts, institution, temps) pour expliquer les principales stratégies des trois dernières décennies : les stratégies nationales de développement du Bénin, Burkina Faso, Cameroun, Côte d’Ivoire, Congo, Sénégal, Mali, Niger, Togo, le Plan d’action de Lagos, les programmes d’ajustement structurel, le Nouveau Partenariat pour le Développement de l’Afrique, les Documents de stratégie pour la réduction de la pauvreté et certaines interventions du Fonds monétaire international, de Banque mondiale et de l’ONU. En s’intéressant à la question de l’innovation délaissée à tort par la plupart des analyses sérieuses, la présente thèse renouvelle la discussion sur le changement et l’innovation politiques et institutionnels en Afrique et en science politique.

Ethique du policy maker et dynamique macroéconomique en régime de Currency Board : le cas de Djibouti

Full Text / Article complet

On the effectiveness and legitimacy of EU economic policies. Bruegel Policy Brief 2012/04, 9 November 2012

For markets, European economic governance faces a crisis of policy effectiveness, while for citizens the European Union faces a democratic legitimacy crisis. The introduction of the European Semester economic policy surveillance system has not resolved these problems. Policy guidance deriving from the Semester is not focused enough on areas of significant spillovers and on problem countries, and national compliance is often procedural rather than actual. This brings into question both the Semester’s effectiveness and the democratic legitimacy of the EU’s new intervention rights, which allow intrusion into national policy-making.

The long-term EU budget: size or flexibility? Bruegel Policy Contribution 2012/20, November 2012

The EU is in the process of negotiating its 2014-20 financial framework. Failure to reach an agreement would imply a delay in the preparation of the strategic plans each member state puts together to explain how it will use Structural and Cohesion Funds. Even if solutions are found – for example annual renewals of the budget based on the previous year's figures – there will be political and institutional costs. EU leaders have too often and too forcefully advocated the use of the EU budget for growth to be able to drop the idea without consequences. • The overwhelming attention paid to the size of the budget is misplaced. EU leaders should instead aim to make the EU budget more flexible, safeguard it from future political power struggles, and reinforce assessment of the impact of EU funded growth policies. • To improve flexibility a commitment device should be created that places the EU budget above continuous political disagreement. We suggest the creation of a European Growth Fund, on the basis of which the European Commission should be allowed to borrow on capital markets to anticipate pre-allocated EU expenditure, such as Structural and Cohesion Funds. Markets would thus be a factor in EU budget policymaking, with a potentially disciplining effect. Attaching conditionality to this type of disbursement appears legitimate, as capital delivered in this way is a form of assistance.

Segmenting the Italian coffee market: marketing opportunities for economic agents working along the international coffee chain

Globalization, either directly or indirectly (e.g. through structural adjustment reforms), has called for profound changes in the previously existing institutional order. Some changes adversely impacted the production and market environment of many coffee producers in developing countries resulting in more risky and less remunerative coffee transactions. This paper focuses on customization of a tropical commodity, fair-trade coffee, as an approach to mitigating the effects of worsened market conditions for small-scale coffee producers in less developed countries. fair-trade labeling is viewed as a form of “de-commodification” of coffee through product differentiation on ethical grounds. This is significant not only as a solution to the market failure caused by pervasive information asymmetries along the supply chain, but also as a means of revitalizing the agricultural-commodity-based trade of less developed countries (LDCs) that has been languishing under globalization. More specifically, fair-trade is an example of how the same strategy adopted by developed countries’ producers/ processors (i.e. the sequence product differentiation - institutional certification - advertisement) can be used by LDC producers to increase the reputation content of their outputs by transforming them from mere commodities into “decommodified” (i.e. customized and more reputed) goods. The resulting segmentation of the world coffee market makes possible to meet the demand by consumers with preference for this “(ethically) customized” coffee and to transfer a share of the accruing economic rents backward to the Fair-trade coffee producers in LDCs. It should however be stressed that this outcome cannot be taken for granted since investments are needed to promote the required institutional innovations. In Italy FTC is a niche market with very few private brands selling this product. However, an increase of FTC market share could be a big commercial opportunity for farmers in LDCs and other economic agents involved along the international coffee chain. Hence, this research explores consumers’ knowledge of labels promoting quality products, consumption coffee habits, brand loyalty, willingness to pay and market segmentation according to the heterogeneity of preferences for coffee products. The latter was assessed developing a D-efficient design where stimuli refinement was tested during two focus groups.

Economic reforms, growth and employment: labour markets in Latin America and the Caribbean

Includes bibliography

Investment and economic reform in Latin America

Includes bibliography

Alternative measures of potential economic growth in Latin America

Includes bibliography

Barbados: public-private sector partnership

Includes bibliography

Mexico: economic growth, exports and industrial performance after NAFTA

Includes bibliography

Long run economic development in Latin America in a comparative perspective: proximate and ultimate causes

Includes bibliography