243 resultados para VES


Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Számos olyan országban, ahol magasabb az életszínvonal, az időseket aktív turistaként ábrázolják, azonban belátható, hogy erre az életmódra nem mindenkinek és nem mindenhol van esélye. Ettől a lehetőségtől főként azok az idősek esnek el, akik szegénységben élnek vagy rossz az egészségi állapotuk. A vallási turizmus olyan lehetőség, amely ha nem is teljesen, de legalább részben választ adhat ezekre a problémákra és bevonhatja azokat az időseket is, akik elesettek vagy rosszabb anyagi helyzetben vannak. A szerzők fő kutatási kérdése, hogy mit jelent idősnek lenni a vallási eseményeken. Az elemzést a 2013-ban hólabdás mintavétellel, Magyarországon felvett, 345 fős adatbázis nyitott kérdései alapján végezték el. A megkérdezettek 21%-a legalább 60 éves, ugyanakkor számukra az is érdekes, ahogyan mások látják ezt a korcsoportot. Elsősorban azt szerették volna megérteni, hogy milyen idősnek lenni egy-egy jelentősebb vallási esemény alatt, ezért az öregséggel kapcsolatos állapotok kerültek a kutatás fókuszába. Az élménytöredékeket a Halászkirály legendájára fűzték fel, amely véleményük szerint jól mutatja be a magyar idősek legfontosabb problémáit. Természetesen nem kizárólag egyetlen mítosz az elfogadott, hiszen az idősek rendkívül heterogén csoportot alkotnak, és más-más szempontok lehetnek fontosak. Ugyanakkor egy olyan metaforát kerestek, amely jól mutatja be azokat a központi problémákat, amelyek kutatásukban az idősek nyilatkozataiból kristályosodtak ki.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A fiatalok felnőtté válásának folyamata napjainkban nemcsak egyre későbbi életkorra tolódik ki, de sokszor a mérföldkövek hagyományos sorrendje is felborul. Az egyének maguk építhetik fel ugyan életútjukat, de a döntés és a következményekért történő felelősségvállalás szintén rájuk hárul. Ezzel párhuzamosan a globalizáció által generált gazdasági és társadalmi változások a bizonytalanság növekedését eredményezik az állami, a piaci és az egyéni szereplők szintjén egyaránt. A fiataloknak nemcsak hogy nem állnak rendelkezésükre minták, de az életüket hosszú távra meghatározó döntéseiket ebben a megváltozott, bizonytalan térben kell meghozniuk. Válaszul sokszor elhalasztják a fiatal felnőttkor egyes életeseményeit. Tanulmányunkban a társadalmi gondolkodás oldaláról vizsgáltuk meg a szülővé válás időzítését. A European Social Survey 2008. évi adatai segítségével megmutatjuk egyrészt, mi befolyásolja az egyének elképzeléseit a gyermekvállalás "ideális" életkori normájáról. Másrészt, hogy a közvélemény mely tényezőkben látja a "késői" gyermekvállalás fő okait, s a vélemények miként változnak az alapvető társadalmi és demográfiai ismérvek szerint. Elemzéseinkben kiemelt figyelmet fordítunk a munkanélküliség és az általános bizonytalanság hatására, valamint a szülővé válásra legesélyesebb 26–35 éves korcsoportra.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A szerző tanulmányában nyugat-európai és magyarországi termelővállalatok szolgálatosodását vizsgálta. A cél a szolgálatosodás mértékének és megtérülésének elemzése volt. A vizsgálatokat az IMSS kérdőíves felmérés adatain végezte el, stratégiai, operatív és eredményességi dimenziók mentén. Munkájában nemcsak Nyugat-Európa és Magyarország vállalatainak szolgálatosodásáról ad képet külön-külön, hanem az adatok közvetlen összehasonlításával megbízható összehasonlító elemzést is végzett a két térség között, melyet a tanulmány legfőbb hozzáadott értékének tekint. Nyugat-Európában a szolgáltatások kiemelkednek a versenycélok közül, míg Magyarországon gyenge helyezést érnek el a stratégiai prioritási sorrendben. Működési szinten mindkét helyen átlagosnak mondható a szolgáltatások nyújtását támogató akcióprogramokba fektetett erőfeszítés nagysága. Ez azonban nem feltétlenül mond ellent a stratégiai szintnek Nyugat-Európában, hiszen az is mondható, hogy a szolgáltatásokkal kapcsolatos programok nem zárják ki azt, hogy más területen is fejlesszenek (pl. lean programok). Az eredmények mindkét térségben a szolgálatosodás paradoxonát mutatják. ______ The paper focuses on the servitization of manufacturing companies in Western Europe and Hungary. The author's goal was to analyse the degree and the returns of servitization. The investigations were conducted using data of the IMSS, considering the dimensions of strategy, operations and returns. Besides giving a picture of the servitization of Western European and Hungarian companies, the paper also offers a reliable comparative analysis between the two regions, which can be considered as main value added of the paper. Services are among the most important competitive goals in Western Europe, but have a low ranking in Hungary. Regarding the operational level, programs supporting the offering of services are in the average in both places. This does not necessarily contradict the high strategic level in Western Europe, because we can say that programs related to servitization do not rule out improvement initiatives in other areas (e. g. lean programs). The service paradox is experienced in both territories.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A cikk azt vizsgálja, hogy milyen besorolási pontossággal jelezhető előre a hazai vállalkozások csődje az azt megelőző egy, két, illetve három évvel korábbi éves beszámolók adatai alapján. A kutatási kérdés megválaszolásához egy, a hazai szakirodalomban még kevésbé elterjedt nem paraméteres módszer: a k legközelebbi szomszéd eljárást alkalmazza a szerző. A tanulmány külön figyelmet szentel a legjobb előrejelző teljesítmény elérését biztosító paraméterek (szomszédok száma, távolságmérték) optimális megválasztására is. A számításokat egy hazai vállalkozásokból álló, ezerelemű véletlen minta adatain végezték el. Nemzetközi kutatási eredmények szerint nagyobb találati arány érhető el, ha a csődmodellek input változói között nemcsak a csőd előtti év adatait használják fel, hanem az azt megelőző 2-3 év pénzügyi mutatóit is. E kérdés vizsgálatát is célul tűzi ki a tanulmány.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Tanulmányunkban azt vizsgáljuk, hogy az orvosok közötti kapcsolatok közül a földrajzi közelség szerinti, az egyetemi évfolyamtársi és a közös publikációkban realizálódó társszerzői kapcsolatoknak van-e statisztikailag kimutatható hatásuk az új készítmények terjedési folyamatára. A 2-es típusú cukorbetegség kezelésére alkalmas, 2008 áprilisa és 2010 áprilisa között bevezetett gyógyszerek terjedési folyamatát Cox-féle regressziós modellel vizsgáltuk. Szemben a korábbi szakirodalommal, azt találtuk, hogy a földrajzi közelség szerepe nem egyértelmű: szignifikanciája a készítmények körülbelül felénél nem zárható ki, míg másik felénél nincs kimutatható hatása, továbbá az évfolyamtársi, valamint a társszerzői kapcsolatnak sincs szignifikáns hatása. Az általunk vizsgált kapcsolati hálók ugyan relatíve könnyen megszerkeszthetők, de ez nem bizonyult elegendőnek a terjedési folyamat jobb megértéséhez. A költséges és időigényes kérdőíves adatgyűjtés és mélyinterjúzás elkerülhetetlennek tűnik a szakmai és személyes kapcsolatok terjedési folyamatban betöltött szerepének pontos megértéséhez.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A cikkben bemutatjuk a napjainkban alkalmazott naptári éves, illetve kohorsz termékenységi mutatószámokat. A naptári éves mutatók közül a hagyományos teljes termékenységi arányszámon túl három, különböző módon kiigazított éves termékenységi arányszámot is részletesen ismertetünk. Minden esetben kitérünk a mutatószám tartalmára, számítási módjára, alkalmazásának előnyeire és hátrányaira. Végül felhívjuk a figyelmet arra, hogy a kohorsz termékenységi mutató mennyiben mutat mást a naptári éves termékenységi arányszámokhoz képest, majd ehhez a kohorsz termékenységi mutatóhoz hasonlítva értékeljük a kiigazított naptári éves termékenységi arányszámok megbízhatóságát.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Hazánk felsőoktatásának versenyképessége szempontjából egyre kiemelkedőbb szerepe van annak, hogy sikeresen jelenjen meg a nemzetközi piacokon, minél több nemzetközi diákot vonzzon Magyarországra és sikerüljön elégedettséget kiváltó teljesítményt nyújtani számukra, hogy elvigyék egyetemeink, főiskoláink jó hírnevét. A külföldi hallgatókban kialakult megítélést azonban befolyásolhatja az is, hogyan észlelik az adott kultúrát, amelyben vagy szakmai vagy turisztikai céllal hosszabb ideig tartózkodnak. Kutatásunk célja az volt, hogy felmérjük, hogy a külföldi megkérdezettek milyennek látják a magyar kultúra személyiségét legalább fél év nálunk töltött időszak után, és ez milyen hatással van a kultúránkkal szembeni attitűdjükre, értékelésükre. Cikkünk eredményei – egy online kérdőíves megkérdezésben részt vevő - 404 külföldi cserehallgató véleményét tükrözik, akik 2010 és 2013 között tanultak hazánkban. Az eredmények alapján elmondhatjuk, hogy a külföldi hallgatók a magyar kultúrát leginkább őszintének tartják, emellett meglehetősen erkölcsösnek, békésnek, humorosnak, becsületesnek és szorgalmasnak. Legkevésbé optimistának, perfekcionistának és jól szervezettnek érzékelnek bennünket. A látogatás céljától függően azonban más kultúraszemélyiség-jellemzők befolyásolják, hogy összességében milyen attitűd alakul ki bennük az adott kultúrával szemben.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A technológiai fejlődés vívmányai – amelyek között a mobiltelefon és az internet is helyet kap – átalakítják a nyilvános és a magánszféra közötti határvonalat. Az individuális kommunikációs gyakorlat radikális megváltozása átalakítja és újraértelmezi a magánszférában és a nyilvános szférában zajló kommunikáció határait. A magánszférát és a nyilvánosságot ma már szó szerint csak egy gombnyomás választja el egymástól. A technológiai újítások hatására úgy tűnik, hogy az emberek mind nagyobb mértékben beengedik a nyilvánosságot a magánéletükbe. Jelen kutatásban arra vállalkoztunk, hogy pillanatképet fessünk a magánszféra és a nyilvánosság határáról. Kvantitatív kérdőíves megkérdezés segítségével, 221 fős fogyasztói mintán vizsgáltuk meg, hogy a mobiltelefon és a közösségi média használata milyen összefüggésben áll a magánszféra védelmével, és az ezzel kapcsolatos fogyasztói magatartással. A kutatás fókuszában a mobiltelefon és a közösségi média - mint olyan új média-felületek - használati szokásai állnak, amelyek széles körben elterjedtek a lakosság körében, és alighanem jelentős mértékben átalakították az emberek mindennapi szokásait, megváltoztatva a magánszféra határait is. Hiszen ezek a média felületek különösképpen alkalmasak a magánjellegű információk gyors és tömeges megosztására, gyakorlatilag egy pillanat alatt. Eredményeink célja, hogy jobban megértsük a mobiltelefon és a közösségi média lehetőségek fogyasztói fogadtatásának egyes aspektusait.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A klaszterek fejlesztésének elősegítése a gazdaságfejlesztés egyik lehetséges iránya. A piaci szereplők és a nonprofit szervezetek egymást kiegészítő kompetenciáinak összekapcsolásával megnő az innovációs potenciál és fontosak a gazdaságosabb működés céljai is. A bemutatott kutatás fókuszában egy különleges vezetői kihívást rejtő tevékenység vizsgálata, a klasztermenedzser szerepe áll. A kutatás célja megérteni a klaszterek működésének belső motivációit és feltárni a vezetőnek az eredményes és fenntartható működésben betöltött szerepét. A szerzők klasztermenedzserek és tagszervezetek körében végeztek átfogó kérdőíves felmérést és kvalitatív kutatást Magyarországon. Azonosították a klaszter sikerét leíró determináns faktorokat, majd kidolgoztak egy új, a klaszterek sikerének jellemzésére alkalmas háromdimenziós érettségi modellt. A vizsgálat eredményeként bemutatják, hogy milyen kapcsolatot találtak a puha vezetői tulajdonságok és a klaszter sikere között.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Napjaink szervezeteinek és vállalatainak életében egyetlen dolog bizonyos: a folyamatos változás kihívások elé állítja őket. Jóval tanácsosabb tudatosan részt venni ezekben a változásokban, mint passzívan elszenvedni őket. Az általános vállalati menedzsmentfolyamatokat központba állító, s nem csupán a szimpla minőségbiztosítási felfogást képviselő TQM menedzsmentfilozófia alkalmazása mára az egyik széles körben elfogadott lehetősége lett a változásokra adható válaszoknak. A cikk azt mutatja be, hogy a TQM alkalmazásával mindenképpen együtt jár egy nagyfokú szervezeti változás, és ha ezt nem veszik figyelembe, kudarc lesz az eredmény. A vezetők szerepe, a szervezeti kultúra változása, a döntési folyamatok átalakítása, a felhatalmazás kereteinek kijelölése, valamint mindezek együttes koherenciája fontos szerepet játszanak abban, hogy elérjék a kitűzött célokat. A cikk rámutat arra, hogy – amint azt a modern menedzsmenttudomány mintegy százötven éves gyakorlata is igazolta – nem léteznek általános szervezetátalakítási elvek. Nem létezik e tekintetben "alapigazság"-elmélet, mely olyan általános elveket fogalmazhatna meg, melyek igazán segítik a valós problémák megoldását. Mindez persze nem jelenti a menedzsmenttudomány elméleteinek alapvető használhatatlanságát, viszont az alkalmazott menedzsmenttel nem fér össze. Nem léteznek általános "receptek" a változási folyamatok megvalósításához, a vállalatvezetés feladata, hogy ezeket kialakítsa és "akkor és ott" alkalmazza.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A tudásmenedzsment-rendszerek kiépítése és működtetése egyre népszerűbb vállalati cél. A legnagyobb igyekezet ellenére is kudarccal végződhet egy ilyen változás megvalósítása, ha a szükséges feltételek nélkül próbálkozunk ezzel a beavatkozással a szervezet életében. Az egyik legfontosabb előfeltétel a bizalomra, közös tanulásra, fejlődésre épülő, nyitott szervezeti kultúra, mely a tanulószervezeti jellemzőkkel írható le. A szerzők kutatásukban arra voltak kíváncsiak, milyen elképzeléseik, vágyaik vannak a felsőoktatásban oktató kollégáknak az ideálisnak nevezett szervezeti kultúráról. Ezeket az elképzeléseket egy külső tanácsadó cég által végzett kérdőíves felmérésen alapuló vizsgálat segítségével tudták meg, melynek kiértékelésére a circumplex-módszer szolgált. Az eredményeket összevetették a tanulószervezeti jellemzőkkel, vizsgálva azt a hipotézist, miszerint az oktató kollégák tudat alatt is olyan ideális szervezetet képzelnek el, mely a tanulószervezeti kultúra jellemzőivel azonos. _________ To create and to operate a knowledge management system is becoming a more and more popular target of the companies. Realizing the changes above can result in a failure – in spite of the biggest will – if organizations lack certain prerequisites which are necessary in companies’ lives. One of the most important prerequisites is organizational culture which can be characterized by confidence, common learning, development and open atmosphere. This is called a learning organizational culture. In their research the authors would have liked to know what kind of dreams the colleagues have about their own organizational culture. They achieve these results from an investigation with questionnaires which were realized by an advisory team. To evaluating the results of this investigation circumplex method was used. These results were compared with the characteristics of learning organization to confirm our hypothesis. According to this idea colleagues have the same images about their successful organization as the characteristics of learning organizations.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Magyarország 2006-ban csatlakozott a Szt. Gallen-i Egyetem (Svájc) által koordinált (GUESSS Global University Entrepreneurial Spirit Students’ Survey) kutatáshoz, amely a hallgatók vállalkozásindítással kapcsolatos elképzeléseit és vállalkozási tevékenységét kérdőíves adatfelvétel segítségével vizsgálja. Az online megkérdezésnek köszönhetően Magyarország esetében 2011-ben 5 677 hallgató válaszai alapján értékelhették a szerzők a hallgatók vállalkozásindítási szándékát és azok legfontosabb alakító tényezőit. A kutatás nemzetközi jellegének köszönhetően eredményeik összevethetők a nemzetközi tapasztalatokkal is. A tanulmány bemutatja a nemzetközi kutatás célját, elméleti hátterét, a kérdőívet és a kérdezés folyamatát. A magyar adatbázis legfontosabb jellemzői mellett a szerzők ismertetik a vállalkozásindítási szándék, a főiskolai-egyetemi környezet nemzetközi összehasonlító adatait. _______ Hungary joined the GUESSS (Global University Entrepreneurial Spirit Students’ Survey) research project organized and led by the University of St. Gallen, Switzerland in 2006. GUESSS evaluated students’ entrepreneurial intentions and activities with the help of a questionnaire. In 2011 an online survey was conducted in Hungary, addressing 5.677 students. The students’ responses regarding their business start-up activities and intentions as well as the most important factors shaping them were evaluated. The international nature of the research allowed the authors’ to compare Hungarian results to international practices. This paper describes the purpose of the international research, its theoretical background, the questionnaire and the interview process. Apart from presenting the most important features of the Hungarian data set, they describe the start-up intentions, the university and college environment and compare them to the international data.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A tanulmány az egyetemi hallgatók, mint a jövő potenciális tudásintenzív vállalkozóinak sajátosságát hivatott vizsgálni, empirikus úton. A kutatás feltáró jellegű, hiszen igen keveset tudni általában az egyetemi hallgatók, és különösen a Szegedi Tudományegyetem egyetemi hallgatóinak vállalatalapítási motivációról, aktivitásáról és az egyetem ezzel kapcsolatos szerepéről. A vizsgálatok két fő cél köré összpontosulnak: a Szegedi Tudományegyetem nappali tagozatos hallgatóinak vállalatalapítási aktivitását feltárni, valamint a vállalatindításhoz szükséges ismereteket feltérképezni. A tanulmány első részében a szerzők a kérdőíves megkérdezés eredményeit ismertetik, mely keretében 840 főt kérdeztek meg a hallgatói vállalkozásalapítási aktivitás feltárása érdekében. Ezt követően húsz, már hallgató korában vállalkozást alapító személlyel történő mélyinterjúk eredményeit mutatják be, különös tekintettel arra, milyen specialitásokkal bírnak azon vállalkozók, akik már hallgatóként belevágtak egy vállalkozás elindításába. _______ Present paper provides an empirical analysis of the characteristics of university students as potential knowledgeintensive entrepreneurs of the future. The authors’ research is explorative since the knowledge of university students and especially of the students of the University of Szeged is scarce with regard to their entrepreneurial motivations, activities and the influence of the university. The authors set two fundamental objectives: first, to explore the entrepreneurial activities of the full-time students of the University of Szeged; and second, to map the knowledge necessary for starting a business. In the first part of the paper they demonstrate the results of an empirical survey based on 840 questionnaires that aimed at the exploration of students’ entrepreneurial activities.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A vállalatok zöldbeszerzési gyakorlatának különbözőségei számos kutatást indukáltak. Ezek a kutatások egyrészt motivációs, illetve gátló tényezők keresésével, másrészt racionális szakmai kritériumokkal magyarázzák a vállalati beszerzési gyakorlat eltéréseit. Ez a tanulmány a nemzetközi szakirodalmi háttér áttekintése után egy kérdőíves felmérés segítségével elemzi a zöldbeszerzési gyakorlat egyes tevékenységeit azzal a céllal, hogy a motivációs tényezők beszerzési tevékenységekre gyakorolt hatását mutassa. Eredménye, hogy kapcsolatot azonosít a válaszadó személyes motiváltsága és a vállalatának beszállítók kezelésére vonatkozó gyakorlata között. ____ Green purchasing practice of companies has indicated a number of research publications. These publications investigate drivers and barriers but rarely focus on how these motivational factors influence supplier management practice. The aim of this paper is to investigate this relationship. After presenting some literature results on motivation and identification of elements of green supplier management practice it will describe the research framework highlighting personal motivational attitudes. Survey results will be presented.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Jelen tanulmány a közép-európai EP-képviselők példáján keresztül közelebb visz annak megértéséhez, hogy az európai parlamenti képviselőkre milyen szereporientációk jellemzőek, ezeket mely tényezők formálják, és a felvett szerepek hogyan függnek össze a mindennapi képviselői tevékenységekkel. A 2009–2014-es ciklus cseh, lengyel, magyar, szlovák és szlovén képviselőivel készített kérdőíves interjúk eredményei alapján amellett érvelek, hogy a politikai-szakpolitikai és az európai–nemzeti tengelyek alkalmasak arra, hogy ezek mentén besoroljuk a közép-európai EP-képviselőket. Az Európai Parlament különleges intézményi pozíciójából és belső működéséből fakadóan ez a két dimenzió ugyanis minden EP-képviselő életében létező dilemmát fed le. A tanulmány bizonyítja, hogy szociodemográfiai, értékrendbeli és politikai szocializációs tényezők egyaránt befolyásolják a képviselői szerepfelfogások formálódását. Az EP-ben eltöltött idő, az életkor, a korábbi politikai tapasztalat jellege, az európai pártcsalád színezete, a bal-jobb öndefiníció és a jövőre vonatkozó karrierambíciók olyan paraméterek, amelyek ismeretében jó eséllyel meg lehet becsülni a politikus viselkedési stratégiáját. A politikai-szakpolitikai és az európai– nemzeti tengelyeknek más a gyökere, eltérő változók magyarázzák azokat. Előbbi esetében a korábbi politikai tapasztalat és a karrierambíció bír a legnagyobb magyarázó erővel, utóbbi tengelyen pedig az életkor, a pártcsalád és a bal-jobb önmeghatározás jelzik legpontosabban előre a politikus pozícióját.