Konjunktúraingadozások az Egyesült Államokban 1970-2010 - Értelmezési nehézségek = Business cycles and recession patterns in the US economy and in the G7

Lehet-e beszélni a 2011-ig felgyülemlett empirikus tapasztalatok tükrében egy egységes válságlefolyásról, amely a fejlett ipari országok egészére általában jellemző, és a meghatározó országok esetében is megragadható? Megállapíthatók-e olyan univerzális változások a kibocsátás, a munkapiacok, a fogyasztás, valamint a beruházás tekintetében, amelyek jól illeszkednek a korábbi tapasztalatokhoz, nem kevésbé az ismert makromodellek predikcióihoz? A válasz – legalábbis jelen sorok írásakor – nemleges: sem a válság lefolyásának jellegzetességeiben és a makrogazdasági teljesítmények romlásának ütemében, sem a visszacsúszás mértékében és időbeli kiterjedésében sincsenek jól azonosítható közös jegyek, olyanok, amelyek a meglévő elméleti keretekbe jól beilleszthetők. A tanulmány áttekinti a válsággal és a makrogazdasági sokkokkal foglalkozó empirikus irodalom – a pénzügyi globalizáció értelmezései nyomán – relevánsnak tartott munkáit. Ezt követően egy 60 év távlatát átfogó vizsgálatban próbáljuk megítélni a recessziós időszakokban az amerikai gazdaság teljesítményét azzal a célkitűzéssel, hogy az elmúlt válság súlyosságának megítélése kellően objektív lehessen, legalább a fontosabb makrováltozók elmozdulásának nagyságrendje tekintetében. / === / Based on the empirical evidence accumulated until 2011, using official statistics from the OECD data bank and the US Commerce Department, the article addresses the question whether one can, or cannot, speak about generally observable recession/crisis patterns, such that were to be universally recognized in all major industrial countries (the G7). The answer to this question is a firm no. Changes and volatility in most major macroeconomic indicators such as output-gap, labor market distortions and large deviations from trend in consumption and in investment did all, respectively, exhibit wide differences in depth and width across the G7 countries. The large deviations in output-gaps and especially strong distortions in labor market inputs and hours per capita worked over the crisis months can hardly be explained by the existing model classes of DSGE and those of the real business cycle. Especially bothering are the difficulties in fitting the data into any established model whether business cycle or some other types, in which financial distress reduces economic activity. It is argued that standard business cycle models with financial market imperfections have no mechanism for generating deviation from standard theory, thus they do not shed light on the key factors underlying the 2007–2009 recession. That does not imply that the financial crisis is unimportant in understanding the recession, but it does indicate however, that we do not fully understand the channels through which financial distress reduced labor input. Long historical trends on the privately held portion of the federal debt in the US economy indicate that the standard macro proposition of public debt crowding out private investment and thus inhibiting growth, can be strongly challenged in so far as this ratio is neither a direct indicator of growth slowing down, nor for recession.

A globális pénzügyi központok világgazdasági szerepének változásai (The changing role of global financial centres in the world economy)

A pénzügyi központok jelentős mértékben hozzájárulhatnak a bankok nemzetköziesedéséhez. A világgazdaság története során már évszázadokkal ezelőtt létrejött a nemzetközi pénzügyi központok többsége, amelyek szerepe és súlya folytonosan változott. A vezető globális pénzügyi központokban általában mindenféle pénzügyi művelet végrehajtható, intenzíven egy helyre koncentrálódnak a pénzügyi-üzleti műveletek és tranzakciók. Az 1990-es évekre még jellemző globális triád – amit New York, London és Tokió alkotott – napjainkra már megszűnt. A globális pénzügyi központok szerepét a 2010-es években London és New York képes betölteni. Kérdéses azonban, hogy az ázsiai térségben globális pénzügyi központtá válhat-e Hong Kong, esetleg Szingapúr. _____ Financial centres significantly contribute to the internationalization of the banks. Most of the international financial centres were founded centuries ago, but their roles and magnitudes have always changed. All kinds of financial operations can be carried out in the leading global financial centres, and a wide scale of financial operations and transactions concentrate in these places. The dominance of the global triad of New York, London and Tokyo of the 1990s, has recently ended. Only two main financial centres, London and New York, can unambiguously fulfil the role of the global financial centres in the 2010s. However, it is questionable whether Hong Kong or Singapore can become global financial centres in the Asian region of the global economy.

Are parliaments with more parties cheaper to bribe?

We collect data about 172 countries: their parliaments, level of corruption, perceptions of corruption of parliament and political parties. We find weak empirical evidence supporting the conclusion that corruption increases as the number of parties increases. To provide a theoretical explanation of this finding we present a simple theoretical model of parliaments formed by parties, which must decide whether to accept or reject a proposal in the presence of a briber, who is interested in having the bill passed. We compute the number of deputies the briber needs to persuade on average in parliaments with different structures described by the number of parties, the voting quota, and the allocation of seats among parties. We find that the average number of seats needed to be bribed decreases as the number of parties increases. Restricting the minimal number of seats a party may have, we show that the average number of seats to be bribed is smaller in parliaments without small parties. Restricting the maximum number of seats a party may have, we find that under simple majority the average number of seats needed to be bribed is smaller for parliaments in which one party has majority, but under qualified majority it hardly changes.