Fiscal adjustment and economic growth in the European Union

The current world economic crisis induced countries to launch wide-scale spending programmes all over the world. Member states of the European Union have not been an exception to this trend. While deficit spending may increase the aggregate demand, it can also accelerate indebtedness and make the required spending cuts politically risky later on. However, deficit financing is not a new phenomenon in the EU; it has been widely practiced in the last couple of decades. As the crisis seems to come to an end, countries with huge deficits should adopt exit strategies now, thereby reducing deficit and debt and reintroducing fiscal discipline, a requirement laid down in the Stability and Growth Pact. Nevertheless, former adjustment processes can provide ample evidence for successful and politically viable fiscal consolidations. In certain cases, even economic activity started to accelerate as a response to the welldesigned adjustment measures. Based on the previous experiences of EU states, the aim of this paper is, therefore, to identify the conditions that may determine a fiscal consolidation to be successful in terms of a reduced debt ratio and a positive economic growth.

Kiigazítás recesszió nélkül. Esettanulmány a magyar stabilizációról = Adjustment without recession: A Case Study of Hungarian Stabilization

1995. március 12-én a magyar kormány és a központi bank szigorú kiigazítási és stabilizációs programot hirdetett meg. A cikk az első eredmények számbavételére tesz kísérletet. A program meghirdetése előtt Magyarország két egymást követő év- ben hatalmas fizetésimérleg-hiányt mutatott fel, és nemzetközi megítélése romlani kezdett. A program radikális intézkedései nyomán elkerülhetővé vált a mexikói vál- sághoz hasonló pénzügyi katasztrófa. Sok makrogazdasági mutató jól érzékelhető javulást jelez: lényegesen csökkent a kereskedelmi mérleg és a folyó fizetési mérleg hiánya, a költségvetés elsődleges egyenlege pozitív lett. Az ilyesféle stabilizációs programokat rendszerint súlyos visszaesés és a munkanélküliség nagy növekedése kíséri. Magyarország elkerülte ezeket a mellékhatásokat: a GDP drasztikus vissza- esés helyett valamelyest tovább növekedett, és a munkanélküliség változatlan ma- radt. A javulásnak nagy ára volt: az életszínvonal erőteljes csökkenése, az infláció felgyorsulása, bár a magyarországi infláció még mindig a kézben tartott, mérsékelt infláció sávjában maradt. A cikk ismerteti a program heterodox módszereit: 1. nagy leértékelés, az előre meghirdetett csúszó árfolyam rezsimjének bevezetése, valamint ideiglenes import- vámpótlék kivetése; 2. határozott jövedelempolitika, amely 12 százalékos reálbércsök- kenést kényszerített ki; 3. fiskális intézkedések, köztük jóléti jogosultságok csök- kentése (a program meghirdetése előtt ezek a jogosultságok tabuk voltak); 4. a hitel- kínálat átcsoportosítása a vállalati szektor javára, a jövedelmezőség növekedése; 5. feszített (bár nem mértéktelenül feszített) monetáris politika, amely lehetővé tette a sikeres vállalatok expanzióját; 6. a privatizáció felgyorsítása, nagy és sikeres lépé- sek egyes kulcsszektorok (energia, telekommunikáció) privatizációjában. Végezetül a tanulmány óva int a túlzott magabiztosságtól és felhívja a figyelmet a potenciális veszélyekre. A makrogazdasági javulás még törékeny. A magyar fejlődés legbiztatóbb sajátossága a termelékenység erőteljes és folyamatos növekedése. / === / On March 12, 1995 Hungary s government and central bank announced a tough program of adjustment and stabilization. This study is an attempt to asses the first results. Before the announcement of the program Hungary had a huge current account deficit for two consecutive years, and her international reputation started to decline. The program s radical measures made it possible to avoid a Mexico-style financial catastrophe. Many macroeconomic indicators show tangible improvement: the trade deficit and the deficit on the current account have been reduced significantly, the primary budget shifted to surplus. These kinds of adjustment programs are usually associated with deep recession and a large increase of unemployment. Hungary avoided these adverse side-effects: GDP instead of a drastic decline, continued to grow somewhat, and unemployment remained unchanged. There was a high price for the improvement: a sharp decline in the standard of living, and an acceleration of inflation, although Hungary is still in the range of controlled, moderate inflation. The paper describes the heterodox instruments of the program: (1) large devaluation, followed by a new exchange rate regime of pre-announced crawling peg, and a temporary import surcharge, (2) energetic income policy, enforcing a 12% cut in real wages; (3) fiscal measures, including cuts in welfare entitlements. That happened for the first time: before the program entitlements had been regarded as taboo ; (4) reallocation of credit supply in favor of the enterprise sector; increase of profitability; (5) tight (but not excessively tight) monetary policy, allowing the expansion of successful private busi- ness; (6) acceleration of privatisation, including large and successful steps in the privatisation of some key sectors (energy, telecommunication). Finally the paper warns against excessive self- confidence and draws the attention to potential dangers. The macroeconomic improvement is still fragile. The most reassuring feature of Hungary s development is the impressive and persistent improvement of productivity.

Világgazdasági folyamatok és nemzetgazdasági alkalmazkodás 2001-2011: Fejlett országok (USA) – és Magyarország esete = World economic trends adjustment to changes 2001-2011: Developed countries (USA) and the case of Hungary

Az első rész az USA és a legfejlettebb ipari országok, a G7 konjunkturális ingadozásait kívánja értelmezni egy pénzügyileg jóval globalizáltabb világgazdaságban egy hosszabb1970-2010 és egy rövidebb 2001-2010 közötti időszakban. Mindenekelőtt arra keresve választ, hogy mennyire lehetett előre látni a súlyos pénzügyi válság és outputvesztés jövetelét. Továbbá arra, hogy a 2011-ig felgyülemlett empirikus tapasztalatok tükrében vajon beszélhetünk-e egységes, a fejlett ipari országok, /G7/ egészére általában jellemző, és a meghatározó országok esetében is megragadható válságlefolyásról? Megállapíthatók-e olyan univerzálisan megjelenő változások a kibocsátás, a munkapiacok, a fogyasztás, a beruházás tekintetében, amelyek jól illeszkednek a korábbi tapasztalatokhoz, nem kevésbé az ismert makro modellek predikcióihoz? A válasz nemleges. Sem a válság lefolyásának jellegzetességei és a makrogazdasági teljesítmények romlásának ütemei, sem a visszacsúszás mértékei és időbeli kiterjedésében a vizsgált fejlett országok nem mutattak jól azonosítható közös jegyeket, olyanokat, amelyeket a meglévő elméleti keretekbe jól beilleszthetők. A válság lefolyása és mélysége sokféle volt a G7 ország-csoportban. A korábbi válságértelmezések, főleg a pénzügyi csatornák szerepei tekintetében és a nemzetközi konjunkturális összefonódás jelentőségét és mechanizmusait, valamint a globális válságterjedés illetően elégtelennek bizonyultak. A tanulmány áttekinti a válsággal és makrogazdasági sokkokkal foglalkozó empirikus irodalom pénzügyi globalizáció értelmezési nyomán relevánsnak tartott gyakran idézett munkákat. Ezt követően egy hosszú történelemi, a II. vh. utáni 60 év távlatát átfogó vizsgálatban próbáljuk megítélni a recessziós időszakokban az amerikai gazdaság teljesítményét, annak érdekében, hogy az elmúlt válság súlyosságának megítélése legalább a fontosabb makro-változók változásának a nagyságrendje tekintetében a helyére kerüljön. A tartós output rés /output gap/ és munkapiaci eltérések magyarázata más és más elemeket takart az USA-ban, Japánban és Németországban. A pénzügyi csatornákban keletkező, a növekedést és a konjunktúrát érdemben befolyásoló, torzító és sokk-gerjesztő mechanizmusok nem tejesen új-keletűek, az USA-ban. A privát szféra eladósodottsági mutatói - a szövetségi kormány adósság-terheinek cipelésében - a bevett makro felfogással ellentétben - az elmúlt 30 évben nem mutattak szoros és egyirányú (negatív) összefüggést a növekedéssel és recessziókkal. A második rész a pénzügyi globalizáció után kialakult nemzeti alkalmazkodás lehetőségeit vizsgálja, különös tekintettel a kis nyitott gazdaságokra, és így Magyarországra nézve. E tanulmány a globális pénzügyi folyamatok két fontos kérdését taglalja: a nemzetközi tőkeáramlás fokozott liberalizációjából húzható előnyök közgazdasági lényegét; valamint a fokozott nemzetközi tőkeáramláshoz leginkább illeszkedő, „adekvát” árfolyamrendszer kérdését. A következetések részben elméletiek, részben gyakorlatorientáltak. Megerősítésre kerül azon állítás, hogy a tőkeforgalom liberalizációjának és a megvalósítandó árfolyam-politikának a kérdése mind a mai napig erősen problematikus. Sem a tőkeforgalom liberalizációját, sem a megvalósítandó adekvát árfolyamrezsimet illetően nem lehet egységes és elméletileg minden tekintetben megalapozott álláspontról beszélni. Az ún. „lehetetlen szentháromság”, a külföldi és a belföldi célok szimultán követésének különös nehézsége a kis nyitott gazdaságok, és így a magyar gazdaságban még fokozottabban érvényesül. A nemzetközi pénzügyi integráltság magas foka miatt a hagyományos eszközökkel – kamat és fiskális gazdaságélénkítő lépésekkel - nem lehetséges, egy irányba mutató, vagy egymást nem gyengítő, szimultán lépésekkel szabályozni a belföldi és külföldi hitelkeresletet, illetve a konjunktúrát. A kamatpolitika, a forint- és devizahitelezés nehézségei ezt fokozottan illusztrálják Magyarországon is. Ugyanakkor a mindenkori gazdaságpolitika nem bújhat ki azon kényszer alól, hogy egy változó globális pénzügyi környezetben is tatható arányokat találjon a belföldi és a külgazdasági célok között. „Királyi út” azonban nincs a gazdaságpolitika számára. Ez a megállapítás igaz a jegybanki szerepvállalásra is, amely a felduzzadt magyar devizaadósság által okozott bankrendszer szintű kockázatok kezelésére irányul.