A környezethez való jog és a Kiotói Jegyzőkönyv (Right to environment and Kyoto Protocol)

A Kiotói Jegyzőkönyv az 1992-ben Rio de Janeiro-ban megrendezésre került Környezet és Fejlődés Világkonferenciáján elfogadott nyilatkozatának 1997-ben aláírt kiegészítő jegyzőkönyve. A Kiotói Jegyzőkönyvben minden aláíró ország vállalta, hogy egy bizonyos százalékos arányban csökkenti országában a kibocsátott üvegházhatást okozó gázok mennyiségét, ezáltal mérsékelve a globális felmelegedés előrehaladtát. A Jegyzőkönyvhöz az Egyesült Államok és több fejlő ország, mint Kína vagy India gazdasági megfontolásból másrészt politikai szűklátókörűségből nem csatlakozott. Ez azonban a komoly aggályokat vet fel azzal kapcsolatban, hogy a környezetvédelmi szabályokat betartó államok erőfeszítései önmagában elegendőek lesznek-e a globális felmelegedés megállítására, de legalábbis csökkentésére. _____________ The Kyoto Protocol signed in the Japanese city in Kyoto in 1997 is a supplemental document to the United Nations Conference on Environment and Development organized in Rio de Janeiro. In the Kyoto Protocol individual countries have mandatory emissions targets for the greenhouse gases they must meet to slow down global warming. The United States of America, and several developing countries, as China and India did not yet joined the Protocol partly because of economic reasons and other ways because of narrow-minded political interests. This brings up serious doubt weather the efforts of the parties of the Protocol can make any change in the recent global processes.

A fenntartható fejlődéssel foglalkozó nemzetközi együttműködés négy évtizede (Four Decades of International Cooperation on Sustainable Development)

Along with the recognition of the increasing environmental and social problems stemming from globalization, the need to address these problems and to develop the relevant international framework has strengthened since the 1970s. The scope of this cooperation gradually broadened and eventually it embraced all issues, which were considered to be critical for sustainable development. The summits on sustainability, namely, the UN Conference on Environment and Development in 1992, the “Rio+5” in 1997 and the World Summit on Sustainable Development in 2002, wished to respond to all unsustainable processes by adopting, reinforcing and expanding a global program. This program is based on a series of important principles and includes various goals and instruments adopted by consensus; however, it also reflects delicate compromises between development related aspirations and environmental barriers, and also between the developed and the developing countries. Actually, there is a serious implementation gap and there are also new challenges. Referring to these problems, the idea of convening an extraordinary summit in 2012 was raised and it was eventually adopted but with a rather narrow mandate and agenda. It turned out that besides the “usual” conflicts between the developed and developing countries e.g. upon the common but differentiated responsibilities or international development financing, there were also diverting views on the green economy and on the ways of institutional strengthening of the international sustainable development and environmental governance. As a consequence, the 2012 Conference concluded with rather modest results.