Robert J. Barro és a költségvetési túlköltekezés (Robert J. Barro and fiscal overspending)

Robert J. Barro, a Harvard Egyetem professzora főként a gazdaságpolitika makroökonómiai modellezése területén elért eredményei alapján ismert a közgazdászok körében. Tevékenysége kiterjed mind az elméleti, mind pedig az empirikus kutatások területére. Jelen tanulmány Barro azon kutatásainak feltételezéseit és eredményeit összegzi, amelyek a ricardói ekvivalenciaelvből kiindulva a költségvetési politika elméletét magyarázó újszerű eredmények kibontakozását segítették elő. A 80-as években az Egyesült Államok magas költségvetési hiánya számos közgazdászt ösztönzött hasonló témájú elmélet kidolgozására. Mivel hazánkban szinte mindennapos vita forrása a költségvetési hiány túlzott mértéke, ami veszélyezteti a monetáris közösségben való részvételünket, különösen érdekes és időszerű annak áttekintése, hogy hogyan gondolkodik egy modern közgazdász a költségvetési hiány okairól és következményeiről. ________________ The question of budgetary discipline emerges in relation to the criteria of the Economic and Monetary Union in almost all European special journals today. There is much less attention paid to budgetary overspending, the adjustment of which caused a serious puzzle for the government and the economists of the United States in the 80's. The Lucasian world of new classical economics has questioned the effectiveness of government intervention, it confuted above all the efficiency of fiscal policy. The macroeconomic models of Barro (1979, 1986) introduced in the present study - building upon the theoretical approach of economic policy on similar foundations - examine the effect of budgetary spending principally from a long-run perspective. His empirical analysis, overarching almost seventy years (1916–1982), is based upon the time series of variables affecting the budgetary deficit of the United States, distinguishing the effect of the usual government expenses from the over average items within. On the basis of his investigation on the United States and the United Kingdom he, furthermore, did not reject the economic invigorating role of government spending, he opposed Lucas' conclusions and got a modest step closer to the Keynesian standpoint in this sense. Barro, however, irrefutably argues on classical grounds, he recalls and reevaluates the Ricardian equivalence principle, summarizes the critiques raised against it and unintentionally praises the Classical economists. According to Barro we cannot ignore the one-time theorem of Ricardo if we are endeavoring to model government spending - we have to count with it if not definitely as a positive, but at least as a normative economic relationship.