A konzultációtól az együttdöntésig. Az Európai Parlament megnövekedett szerepe a Közös Agrárpolitika jogalkotásában

Az Európai Parlamentnek az európai uniós döntéshozatalban, jogalkotásban betöltött szerepe régóta a politikatudományi elemzések tárgyát képezi. Ezek egy része az EP és az EU jogalkotásában részt vevő másik két intézmény – a bizottság és a tanács – egymáshoz viszonyított erejét elemzi, másik részük az EP erejét méri a különböző – konzultációs, együttműködési, együttdöntési – jogalkotási eljárások esetén. A Maastrichti Szerződés által bevezetett együttdöntési eljárás – a széles körben osztott vélekedés szerint – növelte az EP uniós jogalkotásban meglévő erejét. Az ezt követő további uniós szerződések – amszterdami, nizzai, lisszaboni – az EP szerepét főként azáltal növelték, hogy további területekre terjesztették ki az együttdöntési eljárás hatályát. Jelen cikk a Lisszaboni Szerződés által a Közös Agrárpolitikára kiterjesztett együttdöntési eljárás – ekkor már rendes jogalkotási eljárás – hatását vizsgálja az EP-nek a jogalkotásban meglévő befolyására, azon belül is a Mezőgazdasági és Halászati Miniszterek Tanácsával szembeni érdekérvényesítő képességére. A vizsgálat központi kérdése, hogy az EP által elfogadott módosító javaslatok a tanáccsal folytatott tárgyalásokat követően milyen eséllyel épülnek be a végső jogszabályba. A vizsgálat alapját egy újonnan, a szerző által elkészített adatbázis szolgáltatta, melynek segítségével lehetőség nyílik nem csak a tanács által is elfogadott módosító javaslatok sikerességi rátáinak kiszámítására, de az európai parlamenti módosítók elfogadását befolyásoló változók elemzésére is. Ilyen típusú elemzésre, a konzultációs és az együttdöntési eljárás összehasonlításra a Lisszaboni Szerződés elfogadása óta mindezidáig még nem került sor. Az elvégzett elemzés eredményei megerősítik, hogy az együttdöntési eljárás növelte az Európai Parlament jogalkotási erejét a Közös Agrárpolitika terén: a tanács által elfogadott EP módosító javaslatok száma megduplázódott. Emellett a Lisszaboni Szerződést követően növekedett az EP-képviselők jogalkotás terén meglévő aktivitása is. Az elemzés rámutat, hogy az együttdöntési eljárás során növekszik a nettó befizető tagállamok EP-képviselői által jegyzett módosító javaslatok elfogadásának valószínűsége is.

Strukturális egyenletek modelljének alkalmazása a Közös Agrárpolitika 2013-as reformjának elemzésére

A Közös Agrárpolitika az Európai Unió meghatározó szakpolitikáinak egyike, mely a legnagyobb részesedést mondhatja magáénak a közös költségvetésből. Mivel a Lisszaboni Szerződés az együttdöntési eljárást a Közös Agrárpolitika jogalkotására is kiterjesztette, így annak 2013-as reformja során az Európai Parlament első ízben vett részt a Tanáccsal egyenrangú félként a jogalkotási folyamatban. Az elemzés alapjául egy nemrégiben összeállított adatbázis szolgált, mely a 2013-as közös agrárpolitikai reform jogszabálytervezeteinek módosítására benyújtott parlamenti javaslatokat tartalmazza. Ennek elemei 14 magyarázó- és három eredményváltozóval írhatók le. A strukturális egyenletek modelljének alkalmazásával a cikk célja, hogy a Közös Agrárpolitika döntéshozatalára befolyással levő, az elmélet és a kutatói tapasztalat alapján előzetesen létrehozott faktorok meglétét, illetve kapcsolódását a megfigyelt változók tükrében tesztelje. Az eredmények nem igazolják vissza a felállított modell helyességét. Azonban kiemelendő, hogy az Európai Parlament módosító javaslatainak elfogadását leginkább az azok típusát leíró, valamint politikai tényezők határozzák meg.

Közép-európai EP-képviselők és szerepeik. Viselkedési stratégiák az Európai Parlamentben

Jelen tanulmány a közép-európai EP-képviselők példáján keresztül közelebb visz annak megértéséhez, hogy az európai parlamenti képviselőkre milyen szereporientációk jellemzőek, ezeket mely tényezők formálják, és a felvett szerepek hogyan függnek össze a mindennapi képviselői tevékenységekkel. A 2009–2014-es ciklus cseh, lengyel, magyar, szlovák és szlovén képviselőivel készített kérdőíves interjúk eredményei alapján amellett érvelek, hogy a politikai-szakpolitikai és az európai–nemzeti tengelyek alkalmasak arra, hogy ezek mentén besoroljuk a közép-európai EP-képviselőket. Az Európai Parlament különleges intézményi pozíciójából és belső működéséből fakadóan ez a két dimenzió ugyanis minden EP-képviselő életében létező dilemmát fed le. A tanulmány bizonyítja, hogy szociodemográfiai, értékrendbeli és politikai szocializációs tényezők egyaránt befolyásolják a képviselői szerepfelfogások formálódását. Az EP-ben eltöltött idő, az életkor, a korábbi politikai tapasztalat jellege, az európai pártcsalád színezete, a bal-jobb öndefiníció és a jövőre vonatkozó karrierambíciók olyan paraméterek, amelyek ismeretében jó eséllyel meg lehet becsülni a politikus viselkedési stratégiáját. A politikai-szakpolitikai és az európai– nemzeti tengelyeknek más a gyökere, eltérő változók magyarázzák azokat. Előbbi esetében a korábbi politikai tapasztalat és a karrierambíció bír a legnagyobb magyarázó erővel, utóbbi tengelyen pedig az életkor, a pártcsalád és a bal-jobb önmeghatározás jelzik legpontosabban előre a politikus pozícióját.

Közép-európai EP-képviselők karrierútjai. Politikai tapasztalat és karrierambíciók az Európai Parlamentben

A tanulmány azt a két kérdést vizsgálja, hogy egy politikus számára milyen előélet után vezethet az út az Európai Parlamentbe, és milyen perspektívák állnak az EP-képviselő előtt a karrier további részére. A közép-európai országok uniós csatlakozása után olyan képviselőkkel bővült az Európai Parlament, akik jobban kötődnek a nemzeti politikához, mint a régi tagállamok EP-képviselői. Jelentős nemzeti politikai tapasztalatuk miatt a cseh, lengyel, magyar, szlovák és szlovén képviselők még leginkább az 1979-es Európai Parlament képviselőire hasonlítanak, de még náluk is beágyazottabbnak számítanak hazájuk politikai életébe. A helyi politika ugyanakkor sokkal ritkább rekrutációs bázisnak számít Közép- Európában, mint a régi tagállamokban. A közép-európai képviselők eddigi karrierútjai és jövőbeli karriertervei cáfolják azt a mítoszt, miszerint az Európai Parlament politikai elfekvőként funkcionál. A szupranacionális elit kialakulásának folyamata a vizsgált öt ország mindegyikében megkezdődött. A közép-európai EP-képviselők körében végzett kutatás rávilágított: a képviselők többsége további európai vagy nemzeti politikai karriert tervez, a visszavonulás előtti nyugodt békeévekben gondolkodók jelentős kisebbségben vannak az Európai Parlamentben: nagyjából harmaduk tekinthető "európai nyugdíjasnak".