Konjunktúraingadozások az Egyesült Államokban 1970-2010 - Értelmezési nehézségek = Business cycles and recession patterns in the US economy and in the G7

Lehet-e beszélni a 2011-ig felgyülemlett empirikus tapasztalatok tükrében egy egységes válságlefolyásról, amely a fejlett ipari országok egészére általában jellemző, és a meghatározó országok esetében is megragadható? Megállapíthatók-e olyan univerzális változások a kibocsátás, a munkapiacok, a fogyasztás, valamint a beruházás tekintetében, amelyek jól illeszkednek a korábbi tapasztalatokhoz, nem kevésbé az ismert makromodellek predikcióihoz? A válasz – legalábbis jelen sorok írásakor – nemleges: sem a válság lefolyásának jellegzetességeiben és a makrogazdasági teljesítmények romlásának ütemében, sem a visszacsúszás mértékében és időbeli kiterjedésében sincsenek jól azonosítható közös jegyek, olyanok, amelyek a meglévő elméleti keretekbe jól beilleszthetők. A tanulmány áttekinti a válsággal és a makrogazdasági sokkokkal foglalkozó empirikus irodalom – a pénzügyi globalizáció értelmezései nyomán – relevánsnak tartott munkáit. Ezt követően egy 60 év távlatát átfogó vizsgálatban próbáljuk megítélni a recessziós időszakokban az amerikai gazdaság teljesítményét azzal a célkitűzéssel, hogy az elmúlt válság súlyosságának megítélése kellően objektív lehessen, legalább a fontosabb makrováltozók elmozdulásának nagyságrendje tekintetében. / === / Based on the empirical evidence accumulated until 2011, using official statistics from the OECD data bank and the US Commerce Department, the article addresses the question whether one can, or cannot, speak about generally observable recession/crisis patterns, such that were to be universally recognized in all major industrial countries (the G7). The answer to this question is a firm no. Changes and volatility in most major macroeconomic indicators such as output-gap, labor market distortions and large deviations from trend in consumption and in investment did all, respectively, exhibit wide differences in depth and width across the G7 countries. The large deviations in output-gaps and especially strong distortions in labor market inputs and hours per capita worked over the crisis months can hardly be explained by the existing model classes of DSGE and those of the real business cycle. Especially bothering are the difficulties in fitting the data into any established model whether business cycle or some other types, in which financial distress reduces economic activity. It is argued that standard business cycle models with financial market imperfections have no mechanism for generating deviation from standard theory, thus they do not shed light on the key factors underlying the 2007–2009 recession. That does not imply that the financial crisis is unimportant in understanding the recession, but it does indicate however, that we do not fully understand the channels through which financial distress reduced labor input. Long historical trends on the privately held portion of the federal debt in the US economy indicate that the standard macro proposition of public debt crowding out private investment and thus inhibiting growth, can be strongly challenged in so far as this ratio is neither a direct indicator of growth slowing down, nor for recession.

Világgazdasági folyamatok és nemzetgazdasági alkalmazkodás 2001-2011: Fejlett országok (USA) – és Magyarország esete = World economic trends adjustment to changes 2001-2011: Developed countries (USA) and the case of Hungary

Az első rész az USA és a legfejlettebb ipari országok, a G7 konjunkturális ingadozásait kívánja értelmezni egy pénzügyileg jóval globalizáltabb világgazdaságban egy hosszabb1970-2010 és egy rövidebb 2001-2010 közötti időszakban. Mindenekelőtt arra keresve választ, hogy mennyire lehetett előre látni a súlyos pénzügyi válság és outputvesztés jövetelét. Továbbá arra, hogy a 2011-ig felgyülemlett empirikus tapasztalatok tükrében vajon beszélhetünk-e egységes, a fejlett ipari országok, /G7/ egészére általában jellemző, és a meghatározó országok esetében is megragadható válságlefolyásról? Megállapíthatók-e olyan univerzálisan megjelenő változások a kibocsátás, a munkapiacok, a fogyasztás, a beruházás tekintetében, amelyek jól illeszkednek a korábbi tapasztalatokhoz, nem kevésbé az ismert makro modellek predikcióihoz? A válasz nemleges. Sem a válság lefolyásának jellegzetességei és a makrogazdasági teljesítmények romlásának ütemei, sem a visszacsúszás mértékei és időbeli kiterjedésében a vizsgált fejlett országok nem mutattak jól azonosítható közös jegyeket, olyanokat, amelyeket a meglévő elméleti keretekbe jól beilleszthetők. A válság lefolyása és mélysége sokféle volt a G7 ország-csoportban. A korábbi válságértelmezések, főleg a pénzügyi csatornák szerepei tekintetében és a nemzetközi konjunkturális összefonódás jelentőségét és mechanizmusait, valamint a globális válságterjedés illetően elégtelennek bizonyultak. A tanulmány áttekinti a válsággal és makrogazdasági sokkokkal foglalkozó empirikus irodalom pénzügyi globalizáció értelmezési nyomán relevánsnak tartott gyakran idézett munkákat. Ezt követően egy hosszú történelemi, a II. vh. utáni 60 év távlatát átfogó vizsgálatban próbáljuk megítélni a recessziós időszakokban az amerikai gazdaság teljesítményét, annak érdekében, hogy az elmúlt válság súlyosságának megítélése legalább a fontosabb makro-változók változásának a nagyságrendje tekintetében a helyére kerüljön. A tartós output rés /output gap/ és munkapiaci eltérések magyarázata más és más elemeket takart az USA-ban, Japánban és Németországban. A pénzügyi csatornákban keletkező, a növekedést és a konjunktúrát érdemben befolyásoló, torzító és sokk-gerjesztő mechanizmusok nem tejesen új-keletűek, az USA-ban. A privát szféra eladósodottsági mutatói - a szövetségi kormány adósság-terheinek cipelésében - a bevett makro felfogással ellentétben - az elmúlt 30 évben nem mutattak szoros és egyirányú (negatív) összefüggést a növekedéssel és recessziókkal. A második rész a pénzügyi globalizáció után kialakult nemzeti alkalmazkodás lehetőségeit vizsgálja, különös tekintettel a kis nyitott gazdaságokra, és így Magyarországra nézve. E tanulmány a globális pénzügyi folyamatok két fontos kérdését taglalja: a nemzetközi tőkeáramlás fokozott liberalizációjából húzható előnyök közgazdasági lényegét; valamint a fokozott nemzetközi tőkeáramláshoz leginkább illeszkedő, „adekvát” árfolyamrendszer kérdését. A következetések részben elméletiek, részben gyakorlatorientáltak. Megerősítésre kerül azon állítás, hogy a tőkeforgalom liberalizációjának és a megvalósítandó árfolyam-politikának a kérdése mind a mai napig erősen problematikus. Sem a tőkeforgalom liberalizációját, sem a megvalósítandó adekvát árfolyamrezsimet illetően nem lehet egységes és elméletileg minden tekintetben megalapozott álláspontról beszélni. Az ún. „lehetetlen szentháromság”, a külföldi és a belföldi célok szimultán követésének különös nehézsége a kis nyitott gazdaságok, és így a magyar gazdaságban még fokozottabban érvényesül. A nemzetközi pénzügyi integráltság magas foka miatt a hagyományos eszközökkel – kamat és fiskális gazdaságélénkítő lépésekkel - nem lehetséges, egy irányba mutató, vagy egymást nem gyengítő, szimultán lépésekkel szabályozni a belföldi és külföldi hitelkeresletet, illetve a konjunktúrát. A kamatpolitika, a forint- és devizahitelezés nehézségei ezt fokozottan illusztrálják Magyarországon is. Ugyanakkor a mindenkori gazdaságpolitika nem bújhat ki azon kényszer alól, hogy egy változó globális pénzügyi környezetben is tatható arányokat találjon a belföldi és a külgazdasági célok között. „Királyi út” azonban nincs a gazdaságpolitika számára. Ez a megállapítás igaz a jegybanki szerepvállalásra is, amely a felduzzadt magyar devizaadósság által okozott bankrendszer szintű kockázatok kezelésére irányul.

Kockázattal kiegészített Taylor-szabályok becslése Magyarországra = Estimation of risk-augmented Taylor rules for Hungary

Cikkünkben a magyar monetáris politikát vizsgáljuk olyan szempontból, hogy kamatdöntései meghozatalakor figyelembe vette-e az országkockázatot, és ha igen, hogyan. A kérdés megválaszolásához a monetáris politika elemzésének leggyakoribb eszközét használjuk: az ország monetáris politikáját leíró Taylor-szabályokat becslünk. A becslést több kockázati mérőszámmal is elvégeztük több, különféle Taylor-szabályt használva. Az érzékenységvizsgálatban az inflációhoz és a kibocsátási réshez is alkalmaztunk más, az alapspecifikációban szereplőtől eltérő mérőszámokat. Eredményeink szerint a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntései jól leírhatók egy rugalmas, inflációs célkövető rezsimmel: a Taylor-szabályban szignifikáns szerepe van az inflációs céltól való eltérésének és - a szabályok egy része esetén - a kibocsátási résnek. Emellett a döntéshozók figyelembe vették az országkockázatot is, annak növekedésére a kamat emelésével válaszoltak. Az országkockázat Taylor-szabályba történő beillesztése a megfelelő kockázati mérőszám kiválasztása esetén jelentős mértékben képes javítani a Taylor-szabály illeszkedését. _____ The paper investigates the degree to which Hungarian monetary policy has considered country risk in its decisions and if so, how. The answer was sought through the commonest method of analysing a countrys monetary policy: Taylor rules for describing it. The estimation of the rule was prepared using several risk indicators and applying various types of Taylor rules. As a sensitivity analysis, other indicators of inflation and output gap were employed than in the base rule. This showed that the interest-rate decisions of the National Bank of Hungary can be well described by a flexible inflation targeting regime: in the Taylor rules, deviation of inflation from its target has a significant role and the output gap is also significant in one part of the rules. The decision-makers also considered country risk and responded to an increase in it by raising interest rates. Insertion of country risk into the Taylor rule could improve the models fit to an important degree when choosing an appropriate risk measure.

Odüsszeuszi utazás – az előretekintő iránymutatás tapasztalatai = An Odysseian journey - experience with forward guidance

Az alsó kamatkorlát melletti előretekintő iránymutatás a kamatpolitika helyettesítője, a várakozások és a pénzpiaci hozamok befolyásolásának nem konvencionális monetáris politikai eszköze. A jegybank a piaci szereplők számára előre jelezheti az alacsony kamatkörnyezet tartós fennmaradását (delphoi típus), és kötelezettséget is vállalhat erre (odüsszeuszi típus). Ez utóbbi esetben megváltozik a jegybanki reakciófüggvény: a jegybanki kamatdöntésekben nem az inflációs kilátások és az inflációs cél közötti eltérés, illetve a kibocsátási rés jut kitüntetett szerephez, hanem valamilyen állapotváltozó alakulása vagy az időtényező. A reakciófüggvény változásának hitelessége esetén a hozamok csökkenésére lehet számítani. Ha a jegybank a kamatszint fenntartásának feltételéül az állapotváltozók olyan értékeit jelöli meg, amelyek teljesülése esetén az inflációs célkövetés szabályai szerint amúgy sem emelt volna kamatot, akkor az előretekintő iránymutatás „üres beszéd”, és a hozamokra gyakorolt hatás is elmaradhat. Egyelőre nem eldönthető, hogy az előretekintő iránymutatás a kamatpolitika átmeneti helyettesítőjéből annak tartós kiegészítő elemévé válik-e. _____ Forward guidance is a substitute for interest-rate policy where the zero lower boundary applies. It is an unconventional monetary policy instrument intended to influence market yields and expectations. The central bank may give signals (forecasts) to the market on lasting maintenance of a low interest-rate environment (Delphi type) or may commit itself to do so (Odysseus type). In the latter case the reaction function changes: instead of inflation prospects and output gap, the main role in central bank rate decisions becomes the evolution of given macroeconomic state variables or the time factor. If changes of the reaction function are credible, a drop in security yields are expected. Forward guidance is just cheap talk if such values in economic state variables are set as conditions for keeping interest rates unchanged, which based on the rules of inflation targeting would not trigger an interest rate increase, regardless. In that case, no impact on yields may occur. For the time being it cannot be decided whether forward guidance is transitory or a lasting instrument of monetary policy.