A Török Köztársaság az átalakuló Közel-Keleten = The Republic of Turkey in the changing Middle East

A 2011–2012-ben zajlott, „arab tavasznak” nevezett események új korszak kezdetét jelezték a Közel-Keleten, mely a hidegháború vége óta, de különösen a 2003-as iraki háború következtében amúgy is mélyreható átalakulási folyamaton megy keresztül. Ennek során a térség három nem arab állama, Izrael, Irán és Törökország vált a régió hatalmi egyensúlyának meghatározó erőközpontjává, miközben az arab országok – amúgy sem homogén – csoportja a háttérbe szorult. A korábban mértékadó arab államok (Egyiptom, Irak, Szíria) különböző okok miatt elveszítették vonzerejüket a többiek számára, miközben Szaúd-Arábia sem vállalta a vezető szerepét. Az „arab tavasz” során egymástól egyre nyilvánvalóbban független nemzetállammá vált arab országok mind kevesebb kérdésben hajlandók közös álláspontot képviselni a nemzetközi fórumokon. Az átalakuló közel-keleti regionális rendben azonban az államok viszonylagos hatalmi egyensúlyában bekövetkezett változások miatt a térség helyzetét meghatározó szereplők száma megnövekedett, hiszen legalább Egyiptommal és Szaúd-Arábiával ismét mint politikai központtal kell számolni. A jelen tanulmány az e regionális rendben sokak szerint neooszmán hegemón törekvésekkel fellépő Törökország helyét és szerepét vizsgálja.

Links between migration and the presence of foreign combatants in armed conflict

This article explores the connections between migration and foreign combat, offering an improved definition of „foreign fighters,” and a general concept of foreign combatants’ behaviour as an anomalous form of migration. In contrast with the popular discourse and terrorism-related concerns about present-day Western European foreign fighters in Iraq and Syria (and their return to Europe) and Middle Eastern migrant refugees (and their arrival in Europe), the intention of this article is to offer a conceptually thorough consideration of the causal connections between movements of migration and the presence of foreign combatants in armed conflict, informed by a wide sample of cases. Such an assessment has to take place with a view to all forms of migration (including forced migration), all forms of foreign combat (not only foreign combat on the side of non-state actors as David Malet's oft-cited but overly restrictive definition would imply), and regions of the world beyond the Middle East and Islamic countries. Along these guiding lines, the article points out many comparatively rarely considered cases of foreign combat as well as the underestimated obstacles in the way of fighting abroad. Taking account of the latter allows refutation of a key implication of „new war theory” (its focus on „greed” as a motive of combatants), in light of the continued importance of cultural factors and ideological motives for participation in foreign combat.

Eltérő modernizációs perspektívák a közel-keleti muszlim államokban (Different modernization perspectives in the middle eastern muslim countries)

A tanulmány célja, hogy körüljárja a tágabb Közel-Keleten tapasztalható modernizációs válság hátterét, lehetséges belső okait és következményeit. A szerző rá kíván mutatni az egyes közel-keleti államok modernizációs lehetőségei közötti különbségekre. Az elemzés – interdiszciplináris megközelítést alkalmazva – a modernizáció gazdasági vetülete mellett a politikai és társadalmi kérdésekkel is foglalkozik. A tanulmány nem tér ki a közel-keleti államok makrogazdasági mutatóira, hiszen erről számos munka megjelent magyar nyelven is. / === / The goal of the paper is to analyze the background, potential causes and consequences of the modernization crisis on the boarder Middle East. The author points out the differences between the possibilities these countries have for modernization. The analyses uses an interdisciplinary approach and examines the economic, political and social aspects of modernization.

Világpolitikai tendenciák 2011-ben = Global political trends in 2011

Az Amerikai Egyesült Államok – mint a világ gazdaságilag és katonailag legerősebb hatalma – hamarosan leküzdi a jelenlegi válságot és továbbra is vezető hatalom marad. Európában a főbb tennivalókat továbbra is a demográfiai helyzet, a migráció kezelése és az összeurópai intézmények kialakítása jelenti. A szovjet utódállamok etnikai feszültségekkel és demográfiai hanyatlással, továbbá az orosz befolyás erősödésével számolhatnak. A háborús térségekben a feszültség nem fog csökkenni – Irak, Afganisztán Irán, Észak-Afrika és a Közel-Kelet továbbra is a figyelem középpontjában lesz. Kína gazdasági növekedése következtében a világ második legnagyobb hatalmává léphet elő. Összességében megállapítható, hogy a világ az elmúlt években nem lett biztonságosabb és ez a tendencia folytatódik 2011-ben is. / === / The economic and political processes experienced in the world are followed by great attention not only by experts, but also by public opinion. The most important conclusions of the study are as follows: the United States – as the economically and politically strongest power in the world – will soon overcome the present crisis and preserve its leading power status. The main task in Europe will remain handling the demographic decline and migration, as well as to establish appropriate pan-European institutions. The post-Soviet successor states are facing ethnical tensions and demographic decline. In addition , they cannot resist the strengthening Russian influence. The tension in the war-zones is not expected to significantly ease, Iraq, Afghanistan, North Africa and the Middle East will remain high on the world's agenda. China – thanks to its economic growth – is going to become the second greatest power of the world. In the study we can read in detail about the development tendencies of the regions and states. To sum up, the world has not become safer at all in the past years and this tendency will continue also in 2011.

A mérsékelt iszlamista mozgalmak szerepe az "arab tavaszt" követő politikai átmenetben (The Role of Moderate Islamist Movements in the Political Transition Following the Arab Spring)

Up to January 2011 authoritarian political regimes in the Middle East had widely been considered stable due to the armed forces, the underdeveloped political institutions, the economic embeddedness of the regimes, the neo-patrimonial structure of the Arab societies and, eventually the characteristics of Islam. Middle Eastern political systems are often considered to belong to a special sub-group of non-democratic regimes called “liberalized autocracies”. The 2011 events show that there is a new, as yet non-defined political structure emerging. Although there are different interpretations of the developments, there is a consensus on the determinant role of the Islamist organizations in the development of the new political structure. The results of the Egyptian and Tunisian parliamentary elections show that the secular political parties could not attract the public, while in Tunisia the long forbidden Hizb an-Nahda could form a government. In Egypt Hizb al-Hurriya established by the Muslim Brotherhood in 2011 won almost half of the parliamentary mandates, and to a great surprise, the Salafi Hizb an-Nour also received 24.3% of the votes. On the basis of the above developments the thesis of the Islamist re-organization of the Middle East, i.e. of a new wave of Islamism was elaborated, according to which the main political winners of the revolts in the Arab countries are the Islamist organizations, which could step in and fill in the political vacuum. While some speak of an Islamist autumn or Islamist winter as the result of the Arab Spring, others prefer the term Islamic revolutions.