3 resultados para German literature (Selections: Extracts, etc.)
em Corvinus Research Archive - The institutional repository for the Corvinus University of Budapest
Resumo:
A kameralizmus a 16-18. századi német gyakorlati államtudomány és egyetemi tantárgy volt, amely összefoglalta a hivatalnokok képzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati gazdasági ismereteket. Felfogása szerint az alattvalók jóléte és boldogsága feltétele az uralkodó gazdagságának, de az alattvalók önmaguktól nem képesek utat találni ehhez a boldogsághoz, szükség van az állandó külső irányításra. Igazgatásközpontúsága és egyetemi intézményesülése miatt nem tekinthető a merkantilizmus helyi változatának. Az 1840 és 1945 közötti német történeti iskola hagyományos ábrázolása több mint egy évszázadon át a német és a neoklasszikus tradíció szembenállását hangsúlyozta, kiemelve az organicizmus, a fejlődésgondolat és az egyediség jelentőségét, a szociális kérdés fontosságát, illetve a deduktív módszer és a gazdaság változatlan törvényeinek tagadását. A modern rekonstrukciók a történeti iskolát a posztklasszikus válságra adott egyik európai válaszként fogják fel, amely a történelemből levont, empirikusan megalapozott induktív alternatívát kínált. Az 1871-től kialakult osztrák iskola a neoklasszikus paradigmának egyszerre volt alkotórésze és versenytársa. A módszertani individualizmus, a szubjektivizmus, az idő fontossága, a tudás szerepe, az alternatív költségek elmélete stb. ugyan beépültek a mainstream közgazdaságtanba, de hangsúlyos kiemelésük lehetővé tette, hogy a társadalomelméleti magyarázat igényét őrző osztrák iskola megtartson valamit önálló beszédmódjából. / === / Cameralism was a practical political science and university subject in 16th–18th century Germany, summarizing the theoretical and practical economic knowledge required in the training of officials. The assumption was that the prosperity of the ruler depended on the welfare and happiness of the subjects, but the subjects themselves were not capable of achieving this happiness without permanent directions from above. Cameralism’s emphasis on administration and university institutionalization means that this approach cannot be seen as a local variant of mercantilism. The traditional account of the German historical school from 1840 to 1945 emphasized for over a century the contrast between the German and the Neoclassical traditions. It underlined the significance of the organic approach, the concept of development and individuality, the importance of the social question, and the denial of the deductive method and unalterable laws of the economy. Modern reconstructions see the historical school as one European response to the post-Classical crisis, offering an inductive alternative grounded empirically on history. The Austrian school formed in 1871 was at once a constituent of the Neoclassical paradigm and a rival to it. Methodological individualism, subjectivism, the importance of time, the role of knowledge, the theory of alternative costs etc. were absorbed into mainstream economics, but the focusing on these issues allowed the Austrian school, in keeping alive its demand for a social-theoretical explanation, to preserve something of an alternative discourse.
Resumo:
This paper provides an insight into how the atmospherics of a retail environment influence shopping behaviour. Its objective is to support researchers and practitioners by summarizing the current state of knowledge and identifying gaps and avenues for future research. The scope covers studies in retail marketing and environmental psychology published during the last 35 years. It has been shown that environmental cues (music, scent etc.) have an effect on the emotional state of the consumer, which in turn causes behavioural changes, both positive (approach, buy more, stay longer etc.) and negative (not approach, buy less, leave earlier etc.). Most studies make reference to the PAD model, which proposes that the relevant emotions in this process can be measured along three dimensions Pleasure, Arousal and Dominance (Mehrabian, A. & Russell, J.A.,1974, An approach to environmental psychology, Cambridge, MA.: MIT Press). Since then, significant advances have been made to understand the effect of individual cues, their interaction, as well as the role of moderators, such as gender, age, or shopping motivation. However, there are a number of opportunities for further research. Too little is known about the moderating effects of Arousal and Dominance and how they interact with each other and with Pleasure dimension. Also a number of other moderators, such as gender and culture, should be integrated into the model.
Resumo:
A láthatatlan kéz Adam Smith nyomán a közgazdaságtan legismertebb metaforája lett, de jelentősége és értelmezése máig megosztja a közgazdászokat és eszmetörténészeket. Az interpretációk skálája rendkívül széles: mértékadó közgazdászok szerint ez a közgazdaságtan alapeszméje, míg mások Smith ironikus tréfájának vélik. A tanulmány áttekinti a láthatatlan kéz Smith előtti használatát teológiai, politikai és irodalmi szövegekben és a hozzájuk kapcsolódó interpretációkat. Ezt követően bemutatja, hogyan alkalmazta Smith a nevezetes kifejezést a merkantilista politika ironikus és paradox kritikájaként, és miként került a 19. század végétől e metafora a Smith-olvasatokban központi helyre, majd miként vált kérdésessé ez a felfogás a 2008-as válság nyomán. ____ Adam Smith's phrase the invisible hand has become the best-known metaphor in economics, yet both its interpretation and its relevance are hotly debated by economists and intellectual historians. The range of opinions is wide: several leading economists view it as the founding idea in economics and social studies, some historians see it as an ironic jest by Smith. The study surveys the different uses of the metaphor in theological, political and literary texts before Smith and reconstructs the "invisible hand" passage in The Wealth of Nations as an ironic and paradoxical critique of mercantilist policy. A vast literature has emerged since the late 19th century treating the metaphor in various way, ranging from the description and justification of free markets to the claim that it is a purely fictitious mechanism. The critical approach to it has become stronger since the great recession of 2008.