State–society relations in a dynamic framework: The case of the Far East and Sub-Saharan Africa.

According to the textbook approach, the developmental states of the Far East have been considered as strong and autonomous entities. Although their bureaucratic elites have remained isolated from direct pressures stemming from society, the state capacity has also been utilised in order to allocate resources in the interest of the whole society. Yet, society – by and large –has remained weak and subordinated to the state elite. On the other hand, the general perception of Sub-Saharan Africa (SSA) has been just the opposite. The violent and permanent conflict amongst rent-seeking groups for influence and authority over resources has culminated in a situation where states have become extremely weak and fragmented, while society – depending on the capacity of competing groups for mobilising resources to organise themselves mostly on a regional or local level (resulting in local petty kingdoms) – has never had the chance to evolve as a strong player. State failure in the literature, therefore, – in the context of SSA – refers not just to a weak and captured state but also to a non-functioning, and sometimes even non-existent society, too. Recently, however, the driving forces of globalisation might have triggered serious changes in the above described status quo. Accordingly, our hypothesis is the following: globalisation, especially the dynamic changes of technology, capital and communication have made the simplistic “strong state–weak society” (in Asia) and “weak state–weak society” (in Africa) categorisation somewhat obsolete. While our comparative study has a strong emphasis on the empirical scrutiny of trying to uncover the dynamics of changes in state–society relations in the two chosen regions both qualitatively and quantitatively, it also aims at complementing the meaning and essence of the concepts and methodology of stateness, state capacity and state-society relations, the well-known building blocks of the seminal works of Evans (1995), Leftwich (1995), Migdal (1988) or Myrdal (1968).

A közösségi versenyképesség elméleti keretei = Analytical framework to study competitiveness of communities

Tanulmányunk célja a versenyképesség közösségi beágyazottságának elemzéséhez alkalmas elemzési keretek bemutatása és a versenyképesség fogalmának elemzése a fogalom intézményi, normatív tartalma szempontjából. Célunk a közösségi versenyképesség fogalmának és az ezt elemezni képes megközelítés kidolgozása. A feladat kettős: 1. A versenyképesség értelmezése a döntések közösségi keretei szempontjából 2. A közösségi keretek versenyképességre gyakorolt hatásának elemzése Ennek érdekében a tanulmány első fejezetében az egyéni döntést meghatározó tényezőket és az egyéni döntések jövőbeli interakciók környezetére gyakorolt hatását elemző keretet vázoljuk fel. Megközelítésünk szerint az egyéni döntést négy tényező határozza meg. a közösségi környezet, a természeti környezet, s személyes jellemzők és az interakciós partnerek. Az ez alapján születő döntések formálják a jövőbeli döntési környezetet. A döntések hatásának elemzéséhez a környezetre gyakorolt hatások értékelését orientáló fogalomra van szükség. Elemzésünk esetében ez a fogalom az értékteremtés, amit a következőképp határozunk meg: az értékteremtő tevékenységek során valaki arra törekszik, hogy saját személyes céljait a másokkal való kölcsönösen előnyös együttműködések lehetőségeinek bővítésével, hozamainak növelésével szolgálja. A második fejezetben az egyéni döntések közösségi kereteit és az egyéni döntések közösségre gyakorolt hatását elemezzük részletesen. A formális és informális intézmények világát, a közösségi magatartásokat szabályozó normák és konvenciók rendszerét a következő öt – a valóságban gyakran keveredő - alapelemre bontjuk értékrend, konvenció, közösségi szabály, hivatalos előírás, egyének közötti megállapodás. Ezek közül a magánszereplők együttműködésének az érintett szereplők által módosítható intézményi elemeinek (konvenció, megállapodás) alkalmazkodása a leggyorsabb, a közösség egészét irányító formális intézmények a status quo iránti elfogultságuk miatt lomhábbak, míg a közösség életét informálisan befolyásoló normák a legstabilabb intézményi elemek. A közösségek változása általában lassú, legtöbbször nem szándékolt hatások következménye. Mindezek mellett a közösségi intézmények tudatos alakításában komoly szerepe van (1) a konvenciókat megújító intézményi innovátoroknak, (2) a szerződéses formulákon módosító vállalkozóknak és (3) a hivatalos előírások formálásába bekapcsolódó politikai szereplőknek politikai vállalkozóként, tisztviselőként, vagy közéleti résztvevőként. A harmadik fejezetben a versenyképesség fogalmát elemezzük, és ez alapján határozzuk meg a közösségi versenyképesség fogalmát. Megvizsgáljuk, milyen feltevésekkel él a fogalom a közösségi környezettel kapcsolatban, illetve milyen normatív elemei vannak a definíciónak. A vizsgálathoz a versenyképesség fogalmának egy lecsupaszított változatát használtuk. E szerint a versenyképesség valaki képessége értékteremtő módon bekapcsolódni a gazdasági munkamegosztásba úgy, hogy tevékenysége relatív hozama nem csökken. Az elemzés alapján a versenyképesség a közösségi környezet következő hét elemére épül: 1. A közösség tagjainak és a tagság tartalmának meghatározottsága; 2. a potenciális együttműködő felek közös múltja, jövője, konvenció- és normarendszere; 3. A gazdasági együttműködés intézményeinek (csere, vállalkozás, tulajdon, szerződés) működőképessége; 4. Az értékteremtés normatív koncepciója és az arra épülő részleteiben meghatározott, és részleteiben is közösségi legitimációval bíró szabályrendszer; 5. Az innovációt támogató és a kellően rugalmas értékrend és közösségi szabályok. 6. A gazdasági munkamegosztás igényeihez részleteiben és változásával is igazodó konvenciók, hivatalos előírások és szerződések; 7. A közösségi környezet tudatos alakításával foglalkozó szereplők (közösségi innovátorok, vállalkozók és politikai szereplők) motivációja és lehetősége a hozamok relatív szintjének tartását támogató intézményi környezet karbantartásában. A versenyképesség fogalmának intézményi elemzése rámutat, hogy a fogalom gazdag értéktartalommal és határozott közösségi intézményrendszer-képpel rendelkezik. A közösségi versenyképesség ez alapján a versenyképesség fogalmába kódolt közösségi környezetként határozható meg. A kutatás következő lépése a közösségi versenyképesség meghatározása, az azt befolyásoló mechanizmusok feltárása és javítását támogató elemzési eszközök, gyakorlati segédletek kidolgozása. Ezen feladatok előkészítése érdekében a tanulmány mellékletében két történelmi esettanulmányt mutatunk be, röviden áttekintjük a téma szempontjából releváns irodalom főbb eredményeit és bemutatunk egy praktikus alkalmazásra szánt normatív elemzési eszközt, mellyel az elemezhető, hogy az állami lépések mennyire bátorítják az értékteremtő vállalkozást. _________ This paper (1) introduces an analytical framework to study the impact of the community on competitiveness and (2) analyses the institutional and normative content in the concept of competitiveness. The goal is to elaborate an approach that supports the definition and analysis of the ‘competiveness of community’. This task has two main parts: 1. interpretation of competiveness from social choice perspective 2. assessing the impact of social settings on the competiveness of a community The first chapter of the study draws up an analytical framework to study the social factors of individual decisions and their impact on the environment of future interactions. We focus on four main factors that shape setting of future interactions: social environment, natural environment, personal characteristics and partners in interactions. We use the concept of value creation to assess the impact of individual decisions on these factors. The second chapter discusses the social factors of individual decisions and the impact of individual decisions on the community. Institutions are conceptualized as value systems, conventions, community rules, official rules and contracts in the study. The conventions and contracts can accommodate to the changes of environment more smoothly, formal institutions are less flexible due to their bias toward status quo. Informal rules and value systems resists change more frequently. The formation of social environment is usually slow and based on unintended effects. Altogether (1) innovators who revise social conventions, (2) entrepreneurs who reshape contracts and (4) political entrepreneurs who formulate formal rules have influential roles on the institutional setting. The third chapter discusses the social assumptions included into the definition of competitiveness and we give a definition for the competiveness of communities. A simplified definition of competitiveness is used for this analysis: competiveness is someone’s ability and motivation to participate in the economic division of labor in a way that is based on value creation and maintains the relative return of activities. Our analysis reveals that competitiveness assumes the following features of the community: 1. Defined membership of community: who are the members and what does membership mean. 2. Common past, future, convention and norm system of the potential participants of interactions 3. Functionality of institutions that facilitate division of labor (exchange, entrepreneurship, property, contract) 4. Existing normative concept on value creation and social accepted rules that govern interactions 5. Value system and rules that promote innovation 6. Conventions, official norms and contracts that fits to economic division of labor in a detailed and dynamic way 7. Motivation and potential of actors who shape social environment consciously to maintain institutions in order to sustain the relative return of economic activities This analysis shows that the concept of competitiveness assumes well established values and detailed expectations on institutional settings. Followingly, competiveness of community can be defined with these criteria of social environment. Two historical case studies and the draft of a policy oriented toolkit demonstrate the applicability of the introduced approach in the appendix. The core findings of the literature are also reviewed there.

Social resources in local development. Conference proceedings

It was the intention of the Institute for Sociology and Social Policy at the Corvinus University Budapest in collaboration with the University of Trento to reflect the breadth of local development studies in the conference it staged in June 2011 ‘Social Resources in Local Development’. The event was in the framework of ‘Efficient Government, Professional Public Administration and Regional Development for a Competitive Society’ which is part of the TAMOP Project 4.2.1/B-09/1/KMR – 2010-0005 (Social and Cultural Resources Development Policies and Local Development Research Workshop led by Professor Zoltán Szántó). All the papers which feature in this volume were presented at the workshop. The research activity behind these papers (with the exception of Blokker) was supported by the aforementioned TAMOP project. The event was attended by a range of international participants including Erasmus Mundus students from the University of Trento and Corvinus students taking the MA in Local Development. It is hoped that this publication of conference proceedings highlights some current and key issues and controversies in local development research and academic debate.

A fenntartható fejlődéssel foglalkozó nemzetközi együttműködés négy évtizede (Four Decades of International Cooperation on Sustainable Development)

Along with the recognition of the increasing environmental and social problems stemming from globalization, the need to address these problems and to develop the relevant international framework has strengthened since the 1970s. The scope of this cooperation gradually broadened and eventually it embraced all issues, which were considered to be critical for sustainable development. The summits on sustainability, namely, the UN Conference on Environment and Development in 1992, the “Rio+5” in 1997 and the World Summit on Sustainable Development in 2002, wished to respond to all unsustainable processes by adopting, reinforcing and expanding a global program. This program is based on a series of important principles and includes various goals and instruments adopted by consensus; however, it also reflects delicate compromises between development related aspirations and environmental barriers, and also between the developed and the developing countries. Actually, there is a serious implementation gap and there are also new challenges. Referring to these problems, the idea of convening an extraordinary summit in 2012 was raised and it was eventually adopted but with a rather narrow mandate and agenda. It turned out that besides the “usual” conflicts between the developed and developing countries e.g. upon the common but differentiated responsibilities or international development financing, there were also diverting views on the green economy and on the ways of institutional strengthening of the international sustainable development and environmental governance. As a consequence, the 2012 Conference concluded with rather modest results.