2 resultados para Community development, Urban

em Corvinus Research Archive - The institutional repository for the Corvinus University of Budapest


Relevância:

80.00% 80.00%

Publicador:

Resumo:

Az ember szorosan kapcsolódva együtt él azzal a környezettel, amelyben mindennapjait tölti. Az a kisebb, vagy nagyobb térség, amelyhez életünk kötődik sokkal közvetlenebb, néha nagyobb hatással is van ránk, mint maga az ország. Egy település adja azt a közeget, amely a lakóhelyet, az alapszolgáltatásokat és jó esetben a munkahelyet is biztosítja. A terület- és településfejlesztés célja éppen abban összegezhető, hogy a helyi erőforrások, az infrastruktúra, a szolgáltatások és a termelési szféra olyan szerencsés együttállását teremtse meg, amely mind az ország fejlesztési céljaival, mind pedig a helyben élők érdekeivel összhangban áll. A fejezetet elsősorban a vidékfejlesztéssel, a környezetvédelemmel és a regionális politikával foglalkozó hallgatóinknak ajánljuk.

Relevância:

80.00% 80.00%

Publicador:

Resumo:

Az utóbbi évtizedekben a közgazdászképzésben háttérbe szorult a térbeli szemlélet jelentősége, pedig az információs társadalomban a gazdasági folyamatok már nem csak a fizikai térben, hanem a virtuális térben is tetten érhetők, régióról régióra változó életszínvonalat generálva. A tér digitális kiterjedése kölcsönhatásba kerül hagyományos fizikai környezetünkkel, ami még inkább amellett szól, hogy a közgazdász térszemlélet fontosságát e tanulmánykötettel kiemeljük. Tesszük ezt úgy, hogy a Corvinus Egyetem alapszakjainak hallgatóit szakonként szólítjuk meg egy-egy, számukra különösen releváns gazdaságföldrajzi témával. Ezáltal a többi magyarországi közgazdászképző intézmény szakjain tanuló hallgatók érdeklődését is felkelthetjük az új megközelítésű gazdasági térszemlélet iránt. Tartalomjegyzék: I. A népesség mint gazdaságföldrajzi tényező (Korompai Attila) - II. Városföldrajz (Jeney László) - III. Vidékföldrajz (Csatári Bálint) - IV. Településmarketing (Tózsa István) – V. Település- és területi tervezés (Forman Balázs – Szaló Péter) – VI. Földrajzi információs rendszerek és a Digitális Föld (Ferencz Viktória) – VII. Turizmusföldrajz (Kulcsár Dezső) – VIII. A világgazdaság új földrajza (Bernek Ágnes) – IX. A virtuális tér gazdasága (Mészáros Rezső – Jakobi Ákos) – X. A közlekedés földrajza (Jászberényi Melinda) – XI. Kereskedelmi földrajz (Sikos T. Tamás) – XII. A pénz földrajza (Forman Balázs) – XIII. Közigazgatási földrajz (Pálné Kovács Ilona) – XIV. Politikai földrajz (Kulcsár Dezső) – XV. Kultúrrégiók gazdaságföldrajza (Jeney László)