A mérsékelt iszlamista mozgalmak szerepe az "arab tavaszt" követő politikai átmenetben (The Role of Moderate Islamist Movements in the Political Transition Following the Arab Spring)

Up to January 2011 authoritarian political regimes in the Middle East had widely been considered stable due to the armed forces, the underdeveloped political institutions, the economic embeddedness of the regimes, the neo-patrimonial structure of the Arab societies and, eventually the characteristics of Islam. Middle Eastern political systems are often considered to belong to a special sub-group of non-democratic regimes called “liberalized autocracies”. The 2011 events show that there is a new, as yet non-defined political structure emerging. Although there are different interpretations of the developments, there is a consensus on the determinant role of the Islamist organizations in the development of the new political structure. The results of the Egyptian and Tunisian parliamentary elections show that the secular political parties could not attract the public, while in Tunisia the long forbidden Hizb an-Nahda could form a government. In Egypt Hizb al-Hurriya established by the Muslim Brotherhood in 2011 won almost half of the parliamentary mandates, and to a great surprise, the Salafi Hizb an-Nour also received 24.3% of the votes. On the basis of the above developments the thesis of the Islamist re-organization of the Middle East, i.e. of a new wave of Islamism was elaborated, according to which the main political winners of the revolts in the Arab countries are the Islamist organizations, which could step in and fill in the political vacuum. While some speak of an Islamist autumn or Islamist winter as the result of the Arab Spring, others prefer the term Islamic revolutions.

A Török Köztársaság az átalakuló Közel-Keleten = The Republic of Turkey in the changing Middle East

A 2011–2012-ben zajlott, „arab tavasznak” nevezett események új korszak kezdetét jelezték a Közel-Keleten, mely a hidegháború vége óta, de különösen a 2003-as iraki háború következtében amúgy is mélyreható átalakulási folyamaton megy keresztül. Ennek során a térség három nem arab állama, Izrael, Irán és Törökország vált a régió hatalmi egyensúlyának meghatározó erőközpontjává, miközben az arab országok – amúgy sem homogén – csoportja a háttérbe szorult. A korábban mértékadó arab államok (Egyiptom, Irak, Szíria) különböző okok miatt elveszítették vonzerejüket a többiek számára, miközben Szaúd-Arábia sem vállalta a vezető szerepét. Az „arab tavasz” során egymástól egyre nyilvánvalóbban független nemzetállammá vált arab országok mind kevesebb kérdésben hajlandók közös álláspontot képviselni a nemzetközi fórumokon. Az átalakuló közel-keleti regionális rendben azonban az államok viszonylagos hatalmi egyensúlyában bekövetkezett változások miatt a térség helyzetét meghatározó szereplők száma megnövekedett, hiszen legalább Egyiptommal és Szaúd-Arábiával ismét mint politikai központtal kell számolni. A jelen tanulmány az e regionális rendben sokak szerint neooszmán hegemón törekvésekkel fellépő Törökország helyét és szerepét vizsgálja.

Spanyolország Latin-Amerika-politikája = The Latin American Policy of Spain

Jelen tanulmány a spanyol–latin-amerikai kapcsolatok elmúlt két évtizedbeli alakulásának vázlatát adja, rámutatva a legfőbb mérföldkövekre, fordulópontokra és kihívásokra. A spanyol–latin-amerikai viszony sajátossága, hogy többszintű rendszerbe ágyazódik: Spanyolország egyes latin-amerikai országokhoz fűződő bilaterális viszonya, az ibér-amerikai csúcstalálkozók rendszere, az Európai Unió és Latin-Amerika biregionális stratégiai szövetsége, illetve az Unió egyes latin-amerikai integrációs tömörülésekhez (pl. Mercosur, Andok Közösség, Közép-amerikai Közös Piac stb.) és országokhoz fűződő kapcsolatai adják a legfontosabb tengelyeket; ezekből bontható ki Spanyolország és Latin-Amerika kapcsolatrendszere. Vagyis a fentebb vázolt rendszer miatt – kiegészülve az említett szereplők Egyesült Államokhoz fűződő viszonyával – önmagukban nehezen értelmezhetőek Spanyolország és volt amerikai gyarmatainak kapcsolatai, mivel szervesen a biregionális, interregionális és bilaterális kapcsolatok egészébe ágyazódnak. _____ The paper surveys the main trends of Spanish Latin America policy from the early 1990s up to the present. As typical of international relations in the 21st century, Spanish–Latin American relations are complex and involve multiple actors. Apart from Spain, the European Union, Latin American states as well as continental subregions and regional country groups are autonomous actors in this system of relations, where the United States is an important external actor. During the last twenty years, Spanish governments have prioritized relations with Latin America, which have seen considerable advances. At the same time, the limits to enhancing Spanish–Latin American relations, constraining factors aff ecting political and economic cooperation also exist and must be taken into consideration during the analysis of the issue.

Közép-Európa: „elképzelt terek” és a 21. század kihívásai

Gondolkodásunk integráns részét képezik azok a „szellemi térképek” és azok a különböző elvek, amelyek alapján hajlamosak vagyunk földrajzi, politikai és társadalmi tereket szervezni. A régiókat ugyanolyan mechanizmusok alapján „találjuk ki” vagy „képzeljük el”, mint ahogy Benedict Anderson elmélete szerint a nemzeteket mint „elképzelt közösségeket”. Az elmúlt harminc évben Európának aligha volt még egy olyan régiója, amely a vágyálmok és az elutasítás végpontjai között annyira a viták tárgyát képezte volna, mint Közép-Európa. A Közép-Európáról szóló elképzelések különböző valóságkonstrukciók, geopolitikai projekciók vagy különböző „elképzelt terek”. A Közép-Európáról szóló elképzelések egyetlen változatának esetében sem a „természet” diktál valami különleges politikát: „spaces do not simply exist, space are produced”, azaz a földrajzi terek nem önmagukban léteznek, és nem önmaguktól kapnak értelmet, hanem társadalmi konstrukciók és geopolitikai projekciók eredményei, azoknak mindig meghatározott politikai szereplők adnak jelentést

A fenntartható fejlődéssel foglalkozó nemzetközi együttműködés négy évtizede (Four Decades of International Cooperation on Sustainable Development)

Along with the recognition of the increasing environmental and social problems stemming from globalization, the need to address these problems and to develop the relevant international framework has strengthened since the 1970s. The scope of this cooperation gradually broadened and eventually it embraced all issues, which were considered to be critical for sustainable development. The summits on sustainability, namely, the UN Conference on Environment and Development in 1992, the “Rio+5” in 1997 and the World Summit on Sustainable Development in 2002, wished to respond to all unsustainable processes by adopting, reinforcing and expanding a global program. This program is based on a series of important principles and includes various goals and instruments adopted by consensus; however, it also reflects delicate compromises between development related aspirations and environmental barriers, and also between the developed and the developing countries. Actually, there is a serious implementation gap and there are also new challenges. Referring to these problems, the idea of convening an extraordinary summit in 2012 was raised and it was eventually adopted but with a rather narrow mandate and agenda. It turned out that besides the “usual” conflicts between the developed and developing countries e.g. upon the common but differentiated responsibilities or international development financing, there were also diverting views on the green economy and on the ways of institutional strengthening of the international sustainable development and environmental governance. As a consequence, the 2012 Conference concluded with rather modest results.

Generációs különbségek a magyar médiafogyasztásban

Tanulmányunkban egy 2015 áprilisi, 18 évnél idősebb internetezők körében végzett kutatás eredményeit mutatjuk be. A kutatás fókuszában a fiatalok (18-29 évesek) médiafogyasztási, internetezési és egyéb kapcsolódó szokásainak vizsgálata állt, illetve annak összevetése a 30-39 évesekével, valamint a 40 évesekével és annál idősebbekével. A kutatás eredménye szerint mind az érdeklődési körök, mind az információs csatornák használatában sajátos generációs különbségek figyelhetők meg idehaza. Bár a közösségi oldalakon összességében hasonló tényezőket tartanak fontosnak a különböző életkori csoportokba tartozó netezők, vannak eltérések abban, hogy a közösségi oldalak melyik funkcióját preferálják jobban. Az okostelefon birtoklásban, használatban, app-letöltésben, illetve használatban is érdemi generációs különbségeket találtunk.

Európa következő állama a független Katalónia?

A 2015. szeptember 27-én Katalóniában lezajlott tartományi parlamenti választások jó alkalmat szolgáltatnak arra, hogy áttekintést adjunk a katalán autonóm közösség aktuális politikai, társadalmi és gazdasági helyzetéről. A cikkben arra a kérdésre keressük a választ, hogy a függetlenségi törekvések milyen aktuálpolitikai, történelmi, jogi és gazdasági érvrendszerrel próbálják meg alátámasztani az elszakadást, és hogy annak mi az objektív valóságtartalma. Hipotézisünk, hogy Katalónia függetlenné válása negatív hatással lenne a régió gazdaságára – ez alól csak egy politikailag és jogilag rendezett (egy átlátható alkotmányreform keretében levezényelt) elszakadás jelenthetne kivételt. A "katalánkérdés" történelmi áttekintését követően megvizsgáljuk a katalán szeparatista mozgalom utóbbi években elért "eredményeit", a 2015. szeptemberi tartományi választásokat, és elemezzük az esetleges függetlenné válás jogi implikációit és gazdasági hatásait.