Aranyszabály helyett adósságfék - a német példa = Debt-brake instead of the golden rule - the case of Germany

Az Európai Unió megújuló gazdasági kormányzási rendszerének egyik meghatározó pillére a diszkrecionális gazdaságpolitikával szemben megfogalmazott szabályalapúság lesz. A minden korábbinál erősebb és vélhetően hatékonyabb szabályok bevezetésének legelkötelezettebb híve Németország. Az elmúlt évtizedekben a folyó költségvetési kiadások hiányból történő finanszírozásának tilalmát előíró aranyszabályt inkább kevesebb, mint több sikerrel alkalmazó Németország most arra vállalkozott, hogy nem csak saját hatáskörben vezeti be az ún. adósságféket, hanem követendő példaként állítja azt a többi tagország elé is. Írásunkban az aranyszabály, illetve az adósságfék előnyeit és hátrányait vesszük számba a német tapasztalatok felhasználásával. / === / The need to strengthen rules-based fiscal policy has emerged as a widely shared consensus amongst policy-makers in the recent economic and financial crisis. Germany has become the most devoted advocator of the new regime, where more innovative and effective fiscal rules are supposed to play an even bigger role than before. Germany supports such a move however not only in rhetoric but also in practice. It decided to abandon its several decade old golden rule and to adopt a more sophisticated one, the so-called debt-brake. This article provides a cost-benefit analysis of both the previous and the new fiscal rule.

Gazdasági kormányzás a gazdasági és monetáris unióban - a globális politika lehetetlen szentháromsága szemszögéből (Economic governance in the economic and monetary union – applying the trilemma of global politics)

Az Európai Unió a világgazdaság egyik legfontosabb integrációja. A benne megvalósuló gazdasági integráció szorossága megfelel annak a szintnek, amit Rodrik hiperglobalizációnak nevez. Az elmélet szerint a politika szintjén egyszerre nem megvalósítható a demokratikus politikai döntéshozatal, a teljes világgazdasági integráció, illetve a nemzetállam. A trilemma a globalizáció útjában álló intézményi különbségeken alapszik. Megoldása három módon lehetséges: a demokrácia kiiktatásával a megoldás az arany kényszerzubbony, ahol a piaci mechanizmusok veszik át az állami gazdaságpolitika szerepét; a globális kormányzás megvalósulása esetén a szuverén nemzetállamok tűnnek el a nemzetközi rendszerből; végül a Bretton Woods kompromisszum esetében a globalizáció útjába állítunk akadályokat. Írásunkban a modellt az európai integrációra, egészen pontosan a Gazdasági és Monetáris Unióra alkalmazzuk. Érvelésünk szerint, ha fent kívánjuk tartani az integráció szorosságát, erősíteni kell az integráció szintjén a gazdasági kormányzást, ami pedig csak a tagállami szuverenitás rovására mehet. Ez, mely a GMU esetében leginkább a fiskális föderáció erősítését jelenti ugyanakkor, megnövelve az integráció költségeit, egy többsebességes Európa kialakulása irányába hathat. _____ The European Union with its sophisticated institutional system is the most important regional integration on Earth. This tight form of economic integration converges to the level that Dani Rodrik calls hyperglobalization in his model, the political trilemma of globalisation. In this model Rodrik assumes that from the three desired element of world politics (deep economic integration, the nation state, and democratic politics) only two can be chosen. We can either choose deep integration and the nation state but then we have to abandon democracy; or we can choose deep integration and democracy, but then we have to forfeit the nation state; or we have to circumscribe globalisation to maintain democracy and the nation state. In our paper we develop the mentioned model and then we apply it to the case of the European integration. We argue that if we want to maintain the deep integration among member states in the EU we have to pass more and more functions of the nation states to the federation level. In case of the EMU that means that federal fiscal policy is needed which could lead to multi-speed Europe considering new member states reluctance to give up their specific institutions.