10 resultados para ADS

em Corvinus Research Archive - The institutional repository for the Corvinus University of Budapest


Relevância:

20.00% 20.00%

Publicador:

Resumo:

Mexikó „közepesen” fejlett ország. Gazdaságában jelentős tapasztalatok halmozódtak fel a kis- és közepes méretű vállalati szféra (ezen belül az ún. maquiladora industry, azaz az USA nagyvállalatai számára termelő beszállítók) működéséről, versenyképességéről. E tudásbázisra és a téma többéves kutatására alapozva Guanajuato tagállam kormányzata, számos európai és latin-amerikai kutatót közreműködésre felkérve, 2010. november 10–12-én Guanajuato városban „The first Cathedra of Competitiveness” (Első versenyképességi konferencia) címmel nemzetközi konferenciát szervezett a tárgykör megvitatására. Az alábbiakban a szerző saját előadásának gondolatmenetét vázolva – de a megfogalmazásokat a magyar Olvasók tájékozottságához igazítva – mutatja be benyomásait. Úgy véli, széles körű hazai érdeklődésre is számot tarthat, miként gondolkodnak egyes nemzetközi szakértők a versenyképesség javításának gondjaival, tennivalóival kapcsolatos, térségünkben kialakult koncepciókról.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A tanulmány ökonometriai módszerekkel vizsgálja a magyarországi közép- és nagyvállalatok innovációs tevékenységét az EU-csatlakozást közvetlenül megelőző években. Fő megállapításai közé tartozik, hogy a vállalatmérettel nő az innovációs aktivitás valószínűsége; a külföldi tulajdonú cégek meghatározó szerepet töltenek be a termék- és technológiamegújításban; exportunkban csekély az aránya a magas újdonságtartalmú, K+F igényes termékeknek. Az állami támogatás segítette a termék- és technológiai megújulást. A tanulmány a IX. Ipar és Vállalatgazdasági konferencián elhangzott előadás átdolgozott változata (Kiss, 2008). = Based on logit econometrics we explore the innovation activities of the Hungarian manufacturing firms between 2001-2003. Our results suggest that the large and the foreign owned firms are the most innovative, while the export-oriented firms are less innovative. Government subsidies of innovation help the introduction of new products and processes.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Az előadás bemutatja a gazdaságról szóló szisztematikusan torzult nézetek tipikus formáit, majd a racionális irracionalitás fogalmát felhasználva rávilágít arra, hogy ezek a nézetek hogyan kaphatnak jelentős szerepet a szavazók döntéshozatalában és a politikai döntések kialakításában. Végül az előadás foglalkozik az irracionális politikát ellensúlyozó erőkkel, amelyek képesek mérsékelni a racionális irracionalitás káros hatásait.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A magyar felsőoktatás 2004-től számos tekintetben radikális fordulatot él át. Az abszolút tömegesedés időszaka véget ért. Továbbra is beszélhetünk ugyanakkor relatív tömegesedésről. A relatív tömegesedés a negatív demográfiai trenddel párosulva az egyik meghatározó kihívás a kormányzat és a felsőoktatási intézmények számára egyaránt. Az előadás ebből az alaphelyzetből kiindulva sorra veszi a felsőoktatási intézményeket input és output oldalon érő kihívásokat és szembesíti ezeket részben a szabályozási környezettel, másrészt pedig a stakeholderek igényeivel, illetve a felsőoktatási teljesítménnyel. A kihívások és kihívásokra adott válaszok egy tágabb regionális és globális térben is értelmezést nyernek.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Az előadás röviden áttekinti a két bankkártyatársasággal szemben folytatott Bizottsági és magyar versenyügy tanulságait elsősorban közgazdasági szempontból elemezve azt a központi jelentőségű kérdést, hogy a bankközi jutalék létezésének, illetve az abban történő multilaterális megállapodásnak elméletileg milyen versenyhatásai lehetségesek, ill. melyek zárhatók ki. Egy logikai modell segítségével mutatom be, hogy mi a valódi szerepe a multilaterális bankközi jutaléknak a két kártyatársaság rendszernek működésében, majd az e modell alapján levonható következtetéseket ütköztetem a két fent említett eljárás megállapításaival. Néhány alapvető kérdésben álláspontom2 teljes mértékben ellentétes a két hatóság által kifejtettekkel.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A gazdasági tevékenységek folytatásához kapcsolódó jogi, etikai kérdések régóta foglalkoztatják mind az elméleti kutatókat, mind a gyakorlati szakembereket is. Az elfogadott normák időről időre változnak, az érintettek új dimenziókat emelnek be a vélemények, magatartási keretek kialakítása, formálódása során. Az új irányzatok, megközelítések integrálása azonban nem egyszerű sem az elméletalkotás, sem a gyakorlati megvalósítás szempontjából, mivel a már meglévő gondolati és magatartási struktúrák megváltoztatási kényszerével járnak. A CSR fogalma talán az eddigieknél jóval erőteljesebben honosodott meg az üzleti szaknyelvben, de definiálása, elméleti szintézise a kapcsolódó fogalmakkal és mindezek gyakorlati megvalósítása jelenleg még meglehetősen divergens. Az előadás során arra teszünk kísérletet, hogy áttekintsük a CSR szakirodalmi értelmezését és meghatározzuk a lehetséges kapcsolódási pontjait a jelenleg elfogadott marketing fogalmi struktúrákhoz. / === / Both theorists and practitioners have been interested in legal and ethical issues regarding business activities for a long time. The socially accepted norms are changing time by time; new dimensions are being revealed and becoming coherent parts of the constantly formulating views and frames of the expected behaviour. The integration of new streams and approaches however is not an easy process from the respect of both theorydevelopment and practical implementation, as it forces the transformation of the rigid cognitive and behavioural structures. Today CSR has become most widely internalised in business terminology but both its definition and its theoretical synthesis with relating concepts and the way how it is applied in practice have remained divergent. The presentation attempts to provide a literature review focusing on different explanations and determine the possible relationship with the currently accepted marketing theories and conceptual frameworks.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Az akadémiai székfoglaló előadás a teljesség igénye nélkül arra a kérdésre keresi a választ, hogy a posztkommunista átalakulás tanulmányozása milyen hasznosítható tanulságokkal szolgált a közgazdasági elmélet művelőinek szélesebb köre számára. Megállapítja, hogy - a világ közgazdaságtanában folyó megújulással párhuzamosan - a módszertani pluralizmus, ezen belül a történeti, az intézményi és az összehasonlító gazdaságtani közelítés visszahelyezése jogaiba, valamint az egyoldalúan csak a matematikai formalizálást előtérbe állító megoldások visszaszorulása figyelhető meg. _____ This inaugural lecture delivered on receiving membership of the Hungarian Academy of Sciences seeks, without attempting completeness, to examine what useful lessons could be drawn from study of the post-communist transformation for practitioners in wider fields of economics. It establishes that methodological pluralism, including the rights of historical, institutional and comparative economic approaches, is being relegated by the renewal taking place in world economics. This can be seen to be constricting the approaches that place mathematical formalism to the fore.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A településmarketing több mint két évtizedes múltja ellenére sem kellően ismert szakterület, s így a helyi önkormányzatok településfejlesztési stratégiáiban és a helyi turizmus fejlődését elősegíteni szándékozó tevékenységük során – tudatosan – csak ritkán próbálják alkalmazni. A tanulmány elsősorban magyarországi példákra hivatkozva próbálja felvázolni a településmarketing szakterületének összetevőit, működését. Ennek során olyan kérdésekre próbál meg választ fogalmazni, hogy miért szükséges eladni egy települést, ki adhatja el, ki veheti meg, pontosan hogyan történik és mit jelent az adás-vétel folyamata, mi az eredménye a település eladásának?

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Az előadás rövid áttekintést kíván nyújtani azokról a szempontokról, amelyek mérlegelése fontos, hogy az elektromos autózás hazai fejlődése a komplex módon értelmezett fenntarthatóság irányába mutasson. A Nemzeti Energiastratégia szerint „a közlekedés olajfüggőségének csökkentését szolgálja az elektromos (közúti és vasúti)- és hidrogénhajtás (közúti) arányának 9%-ra… növelése 2030-ra” (NES 2012. 16. oldal). Amennyiben a hazai autóállomány ilyen arányban elektromos járművekből állna, az a jelen technológiai tudásunk szerint 0,65-0,8 terawattórával növelné meg a hazai villamosenergia-keresletet 2030-ra. Bár ez a szám a teljes magyar energiarendszer adatai alapján nem tűnik jelentős rendszerszintű változásnak, tekintettel az elektromos autók koncentrált jelenlétére a nagyvárosokban, egyes térségekben az elosztóhálózat jelentős többletterhelését eredményezheti. A szükséges hálózati fejlesztések és a töltési infrastruktúra bővítése azonban nem egyszerűen technikai kérdés. Olyan komplex szemléletmódra van szükség, amely a környezeti, társadalmi és politikai célrendszert egyaránt megfelelően kiszolgáló üzleti modellek kialakításával az elektromos autózás elterjedésének hosszútávon fenntartható támogatására törekszik.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A Budapesti Corvinus Egyetemen 2014. november 12-én, a Gazdaság és Erkölcs című konferencián tartott angol nyelvű előadás leirata. (Political economy and civil economy: a critical assessment of two economic paradigms)