279 resultados para Business Policy


Relevância:

60.00% 60.00%

Publicador:

Resumo:

A Versenyképesség Kutató Központ 2004-ben a „Versenyben a világgal 1995-97.” kutatási program és az 1999-es vállalati versenyképességi kérdőíves felmérés hagyományait folytatva, valamint azok tapasztalataira építve egy hároméves kutatási programot kezdett el „Versenyben a világgal 2004-2006 − Gazdasági versenyképességünk vállalati nézőpontból” címmel. A kérdőíves felmérés nyomán létrejött adatbázist elemeztük hasonló témában 2005-ben. A korábbi eredményeken okulva, a kérdőív-elemzés kiterjesztésével azt kívántuk felmérni, hogy az elektronikus beszerzés iránti nyitottság növekedett-e hazánkban, illetve milyen egyéb összefüggések fedezhetők fel a beszerzési szervezet, a beszerzés vállalati kapcsolatai, valamint az elektronikus beszerzés értelmezésében az egyes válaszadóknál. A kutatás továbbra is eltér a hagyományos megoldásoktól, azaz nem kívánja vizsgálni a hazai vállalati honlapok elterjedtségét, azonban a korábbiaktól eltérően több információ-technológiával kapcsolatos információt kíván a válaszadóktól. A cél, tehát belső vállalati folyamatok, vevő-szállító kapcsolatok, az informatikai háttér elektronikus beszerzéssel való kapcsolatának feltárása és következtetéseink levonása volt annak érdekében, hogy megtudjuk milyen hatékonyságnövelési lehetőséget hordoz az elektronikus beszerzés és a hazai információs társadalmi fejlettség figyelembe vételével mennyire nyitottak erre a beszerzők és a pályázók egyaránt. Az elektronikus beszerzés és versenyképesség kapcsolata különösen a 2000-es éves eleje óta foglalkoztatja a kutatókat. Vita az elektronikus beszerzés beszerzési költségre gyakorolt hatásában, valamint a kormányzati politika által gyakorolt hatás jellegében van, melyet a közbeszerzés mint speciálisan szabályozott beszerzési tevékenység és az e-beszerzés kapcsolatára fejt ki. A vállalatok versenyképességének és az elektronikus beszerzés folyamatosan bővülő és fejlődő eszközrendszerének kapcsolata azonban nem kérdéses, ezt kutatási eredményeink is megerősítik. _________ The Competitiveness Research Center based on the experience of the „ In Global Competition 1995-1997” research programme and continuing the company competitiveness survey (1999) has begun a three-year research programme with the following title: „In Global Competition 2004-2006” Our economic competitiveness, company point of view”. We had analyzed a database generated on the basis of a questionnaire survey with a similar theme in 2005. Drawing the lessons from earlier researches and expanding the questionnaire examination, we now seek to find out how far receptiveness to electronic procurement has increased in Hungary and what other relations can be observed in responses concerning the interpretation of procurement organizations, the corporate aspects of procurement and electronic procurement. The new research project continues to differ from traditional solutions insofar as it does not intend to examine the currency of corporate web pages, but, in contrast to earlier practice, it does want responders to provide information on IT technology. The objectives are thus to understand how electronic procurement relates to corporate processes, purchaser-supplier relations and IT base, and to see what opportunities of increasing efficiency there are in electronic procurement and how far procurers and bidders are open to this at the level of information society development in Hungary. Researchers have focused on the relation between electronic procurement and competitiveness since the early 2000s. What is debated is how electronic procurement influences procurement costs, and how government policies influence the relation between public procurement as a specially regulated procurement activity and electronic procurement. The relation between corporate competitiveness and the continually increasing means of electronic procurement is beyond doubt, evidenced by our research findings.

Relevância:

60.00% 60.00%

Publicador:

Resumo:

A tanulmány a szakirodalom azon egyre szélesedő részéhez járul hozzá, amely a kis és középvállalatok gyakorlatával, sajátosságaik vizsgálatával foglalkozik. Egy speciális aspektust emel ki, mely a hazai nagyvállalati működésben jelentős fejlődésen ment keresztül azzal, hogy a KKV-k beszerzési sajátosságainak megismerését célozza meg. Az áttekintő kép kialakításához a nemzetközi szakirodalomban elérhető empirikus eredményeket és a BCE-n folyó Versenyképesség Kutatás kérdőíves adatbázisának válaszait dolgozza fel. Olyan kérdéseket emel ki, mint a beszerzés szerepe a KKV-k működésében és az azt befolyásoló tényezők illetve a beszerzési gyakorlat sajátosságai. _________ Small and medium sized enterprises play an important role in every economy. This article aims to contribute to the growing number of literature focusing on SMEs management practice. It highlights a management field, which has gone through a significant development in large companies’ practice as it investigates the purchasing and supplier management related issues. The overview is based on a review of literature and the analysis of the survey database of Competitiveness Research of CUB. It highlights such topics as the role of purchasing in SMEs, factors influencing the perceived importance and the purchasing practice of SME-s.

Relevância:

60.00% 60.00%

Publicador:

Resumo:

Tanulmányunk a fenntarthatóság beszerzésben való értelmezésével kapcsolatos vizsgálatához szeretne hozzájárulni. A Versenyképesség Kutatás korábbi fázisában a fenntarthatóság beszerzésben való megjelenésével, lehetséges értelmezéseivel, tartalmi elemeivel, azok strukturálásával és azokkal a motivációs tényezőkkel foglalkoztunk, mely a kezdeményezések hátterében állt. Az akkori eredményekre építve szeretnénk a témát folytatni. Áttekintjük a szakirodalom legutóbbi elemzésünk óta született eredményeit és azt szeretnénk vizsgálni, hogy az eltelt idő alatt milyen irányokban folytak a kutatások. Az áttekintésen túl kiemelünk egy-egy olyan területet, amelyek mélyebb elemzése relevánsnak tekinthető, így előremutató lehet. Az első az etika beszerzésben való értelmezése, itt fontos output a fogalmak értelmezése, áttekintése a nemzetközi szakirodalom tapasztalatai alapján, a kutatás egy másik vonulataként szeretnénk azt is vizsgálni, hogy a kutatási eredményekből és a gyakorlati problémákból kiindulva hogyan építhető a matematikai eszköztár segítségével olyan modell, mely gyakorlati relevanciával is bír. _________ This paper aims to provide an overview of the developments in the literature on sustainable purchasing. This serves as the basis of the elaboration of new research topics in the field. Based upon the literature results investigations in two topics are presented. First the issue of purchasing ethics will be investigated, with the aim to identify the effects of developments of purchasing management to ethics in purchasing. Second a new methodology to assess the effect of green criteria to the purchasing decision will be presented.

Relevância:

60.00% 60.00%

Publicador:

Resumo:

Tanulmányunkban a hazai vállalatok teljesítménymérési és teljesítménymenedzsment gyakorlatát vizsgáljuk a Versenyben a világgal kutatási program 2009. évi felmérése adatainak felhasználásával. Célunk a döntéstámogatás hátterének vizsgálata: a vállalatok teljesítménymérési gyakorlatának jellemzése, konzisztenciájának értékelése, vizsgálva a korábbi (1996, 1999 és 2004 évi hasonló) kutatásaink során megfigyelt tendenciák további alakulását is. A vállalati teljesítménymérés gyakorlatát, a vállalatvezetők által fontosnak/hasznosnak tartott, illetve rendszeresen használt információforrásokat, teljesítménymutatókat, elemzési eszközöket a korábbi kutatásainkhoz kialakított elemzési keret (orientáció, egyensúly, konzisztencia, támogató szerep) felhasználásával értékeltük. Az információs rendszer különböző tevékenységeket támogató szerepének az értékelése során a különböző területekért felelős vezetők véleményét is összevetettük, s különböző vállalati jellemzők (vállalatméret, tulajdonosok típusa, fő tevékenység stb.) sajátosságait is vizsgáltuk. ___________ The paper analyses the performance measurement and performance management practice of Hungarian companies, based on the data of the Competitiveness research program (2009). Our goal was to evaluate the practice from the point of view of decision support, based on our previous framework, evaluating the orientation, the balance, the consistency and the supporting role of the performance measurement practice.

Relevância:

60.00% 60.00%

Publicador:

Resumo:

A cikk központi kérdése a vállalati versenyképesség. Két meghatározó menedzsmentmegközelítés – a vevői érték és az erőforrás-, képességalapú stratégiai menedzsment – fogalmi rendszerére, illetve koncepcióira alapozva a szerzők kialakítottak és a "Versenyben a világgal 2004–2006 – gazdasági versenyképességünk vállalati nézőpontból" című kutatás adatbázisát használva teszteltek egy a vállalati versenyképesség belső struktúrájára rávilágító elméleti modellt. A modell empirikus tesztelésének eredménye szerint a kialakított koncepció a vállalati versenyképesség elemzésének hasznos eszköze, mely alkalmas arra, hogy a vizsgált vállalatok esetében igazolja, vagy éppen megcáfolja a meghatározott, ún. összehangolt kompetenciák meglétét. ________The main issue of this article is the competitiveness of firms. Based on conceptual system and concepts of two determinant management approaches – the customer value and the resource and capability based strategic management – the authors have developed and tested a theoretical model of the inside structure of the competitiveness of firms using the database of Competing with the World 2004-2006 – the competitiveness of the Hungarian economy from enterprise point of view. According to the result of the empiric test of the model the developed concept has been a profitable tool of the analysis of the enterprise competitiveness and it has been suited for confirming or confuting determinated so called aligned competencies being in the case of examined firms.

Relevância:

60.00% 60.00%

Publicador:

Resumo:

The links between operational practices and performance are well studied in the literature, both theoretically and empirically. However, mostly internal factors are inspected more closely as the basis of operational performance, even if the impact of external, environmental factors is often emphasized. Our research fills a part of this existing gap in the literature. We examine how two environmental factors, market dynamism and competition impact the use of some operational practices (such as quality improvement, product development, automation, etc.) and the resulting operations and business performance. The method of path analysis is used. Data were acquired through an international survey (IMSS – International Manufacturing Strategy Survey), which was executed in 2005, in 23 participating countries in so called "innovative" industries (ISIC 28-35) with a sample of 711 firms. Results show that both market dynamism and competition have large impact on business performance, but the indirect effects, through operations practices are rather weak compared to direct ones. The most influential practices are from the area of process and control, and quality management.

Relevância:

60.00% 60.00%

Publicador:

Resumo:

Lean manufacturing (LM) is currently enjoying its second heyday. Companies in several industries are implementing leanpractices to keep pace with the competition and achieve better results. In this article, we will concentrate on how companies can improve their inventoryturnover performance through the use ofleanpractices. According to our main proposition, firms that widely apply leanpractices have higher inventoryturnover than those that do not rely on LM. However, there may be significant differences in inventoryturnover even among lean manufacturers depending on their contingencies. Therefore, we also investigate how various contingency factors (production systems, order types, product types) influence theinventoryturnoveroflean manufacturers. We use cluster and correlation analysis to separate manufacturers based onthe extent of their leanness and to examine the effect of contingencies. We acquired the data from the International Manufacturing Strategy Survey (IMSS) in ISIC sectors 28–35.

Relevância:

60.00% 60.00%

Publicador:

Resumo:

A szerzők kutatásukban a karcsú menedzsment vállalati szintű versenyképességre gyakorolt hatását tanulmányozták. Ehhez olyan gondolkodási keretet alakítottak ki, amely összekapcsolja a szervezeti képességeket létrehozó gyakorlatokat és rutinokat az ezek eredményeként adódó teljesítménnyel és versenyképességgel. Vállalati esettanulmányokon keresztül mutatják be, hogy a) a karcsú termelés bevezetésének hatására hogyan változnak a szervezet képességei és b) milyen tényezők állnak a karcsú vállalatok javuló versenyképessége mögött. Eredményeik arra mutatnak rá, hogy a karcsú menedzsment elsősorban a vállalatok működőképességére és változóképességére gyakorol pozitív hatást, az üzleti teljesítményre nem feltétlenül. ______ In their research the authors studied the lean management’s effect has on competitiveness with a corporate level. To do this, a framework has been developing, which combines the organizational abilities establishing routines and practices resulting from their performance and competitiveness. Corporate case studies to show that a) the impact of the introduction of lean production, how to change the organization’s capabilities, and b) what factors are improving the competitiveness of the companies behind the slim. Their results point out that the lean management companies primarily in the functionality and variable ability positive effects on business performance is not necessarily.

Relevância:

60.00% 60.00%

Publicador:

Resumo:

A dolgozat a klasszikusnak tekinthető Neumann-féle növekedési modell egy új alapra helyezését tartalmazza. Az eredeti Neumann-modellben expliciten vállalatok nem szerepelnek, csak technológiák vagy eljárások. A dolgozat egy olyan Neumann-típusú modellt vizsgál, amelyben az egyes technológiáknak vállalatokat feleltet meg, és azt vizsgálja, hogy ilyen feltételezés mellett egy ilyen gazdaságban léteznek-e olyan megoldások, amelyek mellett a vállalatok maximalizálják a nyereségüket. Ennek vizsgálata közben arra az eredményre juthatunk, hogy erre az esetre a klasszikus Neumann-modell által feltételezett nempozitív nyereséget felül kell vizsgálni, ami a klasszikus matematikai közgazdaságtan dualitáson alapuló alapfeltételezése. ______ The paper investigates a generalization of the classical growth model of John von Neumann. There are only technologies in model of von Neumann. The aim of the paper is to rename technologies as firms and it is analyzed whether there exist equilibrium prices and quantities for firms to maximize the total profit. The paper reexamines the classical assumption about the duality of prices, i.e. it is allowed a nonnegative profit of firms.

Relevância:

60.00% 60.00%

Publicador:

Resumo:

A cikkben a szerző a piac és a kormányzat kudarcaiból kiindulva azonosítja a közjó elérését célzó harmadik rendszer, az etikai felelősség kudarcait. Statisztikai analógiát használva elsőfajú kudarcként azonosítja, mikor az etikát nem veszik figyelembe, pedig szükség van rá. Ugyanakkor másodfajú kudarcként kezeli az etika profitnövelést célzó használatát, mely megtéveszti az érintetteteket, így még szélesebb utat enged az opportunista üzleti tevékenységnek. Meglátása szerint a három rendszer egymást nemcsak kiegészíti, de kölcsönösen korrigálja is. Ez az elsőfajú kudarc esetében általánosabb, a másodfajú kudarc megoldásához azonban a gazdasági élet alapvetéseinek átfogalmazására, az önérdek és az egydimenziós teljesítményértékelés helyett egy új, holisztikusabb szemléletű közgazdaságra van szükség. _______ In the article the author identifies the errors of ethical responsibility. That is the third system to attain common good, but have similar failures like the other two: the hands of the market and the government. Using statistical analogy the author identifies Type I error when ethics are not considered but it should be (null hypothesis is rejected however it’s true). She treats the usage of ethics to extend profit as Type II error. This misleads the stakeholders and makes room for opportunistic behaviour in business (null hypothesis is accepted in turn it’s false). In her opinion the three systems: the hand of the market, the government and the ethical management not only amend but interdependently correct each other. In the case of Type I error it is more general. Nevertheless to solve the Type II error we have to redefine the core principles of business. We need a more holistic approach in economics instead of self-interest and one-dimensional interpretation of value.

Relevância:

60.00% 60.00%

Publicador:

Resumo:

A tanulmány a "Miért támogatja a vállalati szféra a komolyzenét és milyen módon végez komolyzenei CSR tevékenységet?" kérdéskör körbejárásával foglalkozik, ezen akciók elemzésére, valamint lehetőségeinek feltárására vonatkozóan.

Relevância:

60.00% 60.00%

Publicador:

Resumo:

Jelen tanulmány azonban elméleti alapokkal és empirikus eredményekkel bizonyítja, hogy nem csak az általában etikusan, de az ökológia-orientáltan gondolkodó vállalkozók és vállalkozások is fennmaradhatnak, hosszú távon sikeresek lehetnek a mai magyar gazdaság kemény versenykörülményei között is.

Relevância:

60.00% 60.00%

Publicador:

Resumo:

A cikk a vállalati etika (corporate ethics) témakörét mutatja be. Kiindulásul az ún. stakeholder-elméletet választja, amely szerint a managementnek tekintetbe kell vennie minden olyan vállalaton belüli, vagy vállalaton kívüli személyt, csoportot vagy szervezetet, amelynek jelentős érintettsége van a vállalati döntésekben és politikában. A szerző az etika vállalaton belüli intézményesítésének legfontosabb módjait tárgyalja.

Relevância:

60.00% 60.00%

Publicador:

Resumo:

A szerzők dolgozatukban a magyar média legjelentősebb vállalatainak vállalatkormányzási gyakorlatát mutatják be. Vizsgálatuk alapján megállapítható, hogy a magyar vállalatkormányzási szabályozás sok tekintetben elmarad más fejlett országok életben lévő szabályaitól. A tőzsdei vállalatkormányzási ajánlások bevezetése a szerzők véleménye szerint hozzájárulhat a magyar gyakorlat fejlesztéséhez.

Relevância:

60.00% 60.00%

Publicador:

Resumo:

A tanulmány célja nyilvánosan hozzáférhető éves beszámoló adatok alapján az iparági hovatartozást is figyelembe vevő, magas besorolási pontosságú csődelőrejelzési modellek elkészítése. A tanulmány a négy leggyakrabban alkalmazott csődelőrejelzési módszersegítségével, ugyanarra az adatbázisra épít csődmodelleket, elvégzi összehasonlító elemzésüket és értékeli azok megbízhatóságát.