Trimming the sails. The comparative political economy of expansionary fiscal consolidations. A Hungarian perspective

Provides a multidisciplinary and systematic analysis of the concept of fiscal consolidations. This book discusses the concept, suggesting that fiscal adjustment can be in trade-off with economic growth if certain conditions are met. Fiscal consolidation has significant short term costs which dampen economic growth. This widely shared consensus in literature on political economy makes fiscal adjustment highly unpopular. Benczes conducts a systematic analysis to find out whether it is possible to have fiscal consolidation and experience economic growth even in the short run.The book provides a clear, multidisciplinary and systematic analysis of the relatively new concept of the so-called expansionary fiscal consolidations. This concept suggests that fiscal adjustment can be in trade-off with economic growth if certain conditions are met. But why do only a few countries and only at certain times experience the expansionary effects, while others not at all? The necessary conditions and circumstances have been totally neglected in the literature, or analyzed only partially at best.Having evolved a theoretical framework, it is tested on a difficult case: Hungary, which has had the highest deficit in the European Union. The main question was whether Hungary has a chance to experience short term growth effects in times of adjustment. ----- Contents: List of Figures List of Tables Acknowledgements 1. Introduction Part One: A critical Assessment of the Concept of Non-Keynesian Effects 2. Stylized Facts of EU Countries’ Major Fiscal Episodes 3. An Expectational View of Fiscal Policy: A Non-Linear Approach to Fiscal Consolidation 4. The Composition of Adjustment and the Structure of Labor Markets: A Linear Approach to Fiscal Consolidation Part Two: Testing the Institutional Conditions of Non-Keynesian Effects in Hungary 5. From Goulash Communism To Neo-Kadarism: An Overview 6. Financial Intermediation in Hungary—a Comparative Perspective 7. The Structure of the Hungarian General Budget—a Decompositional Analysis 8. The Labor Market and Wage Bargaining in Hungary—the (Ir)relevance of a Social Pact 9. Conclusion References Appendices Index

Market reform and state paternalism in Hungary: a path-dependent approach

Hungary is one of the worst-hit countries of the current financial crisis in Central and Eastern Europe. The deteriorating economic performance of the country is, however, not a recent phenomenon. A relatively high ratio of redistribution, a high and persistent public deficit and accelerated indebtedness characterised the country not just in the last couple of years but also well before the transformation, which also continued in the postsocialist years. The gradualist success of the country – which dates back to at least 1968 – in the field of liberalisation, marketisation and privatisation was accompanied by a constant overspending in the general government. The paper attempts to explore the reasons behind policymakers’ impotence to reform public finances. By providing a path-dependent explanation, it argues that both communist and postcommunist governments used the general budget as a buffer to compensate losers of economic reforms, especially microeconomic restructuring. The ever-widening circle of net benefiters of welfare provisions paid from the general budget, however, has made it simply unrealistic to implement sizeable fiscal adjustment, putting the country onto a deteriorating path of economic development.

Az euróövezet bővítése és euróbevezetési stratégiák (Euro-area enlargement and euro adoption strategies)

Tanulmányunk azokat a kockázatokat és kihívásokat vizsgálja, amelyekkel az új EU tagállamok szembesülnek az euróhoz vezető úton, valamint elemzi az euró bevezetésével és a bevezetés időzítésével kapcsolatos stratégiákat is. Megvizsgáljuk a reál- és nominálkonvergencia kapcsolatát az euróövezetbe csatlakozás szemszögéből. Véleményünk szerint a gazdaság egy főre jutó jövedelemben mért kezdeti fejlettségi szintje, valamint a reálkonvergencia sebessége kihatnak a követendő stratégiákra és a belépés időzítésére. Minél alacsonyabb ugyanis egy ország egy főre jutó jövedelme, annál nagyobb az árszínvonalbeli lemaradása (amit be kell hoznia), és az új tagok jelenlegi helyzetét figyelembe véve annál nagyobb a veszélye annak, hogy a hitelek növekedése túlzottá, a gazdaság túlfűtötté válik. Úgy gondoljuk, hogy az inflációkövetés lebegő árfolyam mellett megfelelőbb az árszínvonal felzárkózási folyamatának kezelésére, mint valamilyen merev árfolyamrögzítés. Elemezzük a maastrichti kritériumokat az új EU-tagállamok gazdasági jellemzőinek szempontjából, és az inflációs kritérium módosítását javasoljuk, amely jelenlegi formájában elvesztette közgazdasági értelmét. JEL kód: E31, E52, E60, F30. /===/ This paper commissioned by DG ECFIN from the EU Commission as part of the EMU@10 project and published in Hungarian by the permission of the EU Commission. The origi-nal English version is available at http://ec.europa.eu/economy_finance/publications/ publication_summary12103_en.htm. The paper discusses the risks and challenges faced by new members on the road to the euro and the strategies and timing of euro adoption. It investigates the real/nominal convergence nexus from the perspective of euro-area entry, arguing that the initial level of economic development, as measured by per capita income, and the speed of real convergence have a bearing on the strategies to follow and the timing of entry into the euro area, for the lower per capita income is, the larger is the price-level gap to close and the greater the danger of credit booms and overheating. It is argued argue that inflation targeting with floating rates is better suited than hard pegs to managing the price-level catch-up process. A suggestion is made for modifying the Maastricht inflation criterion, which as currently defined has lost its economic logic.

A fiskális divergencia és a konjunktúraciklusok együttmozgása - a felelőtlen fiskális politika az aszimmetrikus sokkok forrása (Fiscal divergence and business cycle synchronization: irresponsibility is idiosyncratic)

A világ 115 országának - köztük 21 OECD-tagország - 40 évnyi adatait vizsgálva, arra a következtetésre jutottunk, hogy a hasonló állami költségvetési pozíciójú országok konjunktúraciklusai között szorosabb együttmozgás mutatható ki. Azaz, a fiskális konvergenciát (amelyet a költségvetési egyenleg GDP-hez viszonyt arányának konvergenciájaként definiáltunk) összehangoltabb konjunktúraciklusokkal lehet összefüggésbe hozni. Kutatásaink során arra is találtunk bizonyítékot, hogy a kisebb mértékű költségvetési deficitek növelik a konjunktúraciklusok együttmozgását. A maastrichti konvergenciakritériumok - amelyek az európai monetáris unió követelményeinek való megfelelést hivatottak meghatározni - a fiskális konvergenciát és a költségvetési deficit csökkentését ösztönözték, s ezzel közvetett módon hozzásegítették Európát egy optimális valutaövezet létrehozásához azáltal, hogy csökkent az egyes országok lehetősége a felelőtlen fiskális politika által gerjesztett sokkhatások létrehozására. Az általunk feltárt empirikus eredmények gazdasági és statisztikai szempontból is szignifikánsak és robusztusak. _____ Using panels of 115 countries of world – including 21 OECD countries – and 40 years of annual data, the authors find that countries with similar government budget positions tend to have business cycles that fluctuate more closely. Thus fiscal convergence (in the form of persistently similar ratios of government surplus/deficit to GDP) is systemati-cally associated with more strongly synchronized business cycles. Evidence is also found that reduced fiscal deficits increase business-cycle synchronization. The Maastricht "con-vergence criteria", used to determine eligibility for EMU, encouraged fiscal convergence and deficit reduction. So they may, indirectly, have moved Europe closer to an optimum currency area, by reducing countries abilities to create idiosyncratic fiscal shocks. The empirical results of the study are economically and statistically significant, and robust.

State–society relations in a dynamic framework: The case of the Far East and Sub-Saharan Africa.

According to the textbook approach, the developmental states of the Far East have been considered as strong and autonomous entities. Although their bureaucratic elites have remained isolated from direct pressures stemming from society, the state capacity has also been utilised in order to allocate resources in the interest of the whole society. Yet, society – by and large –has remained weak and subordinated to the state elite. On the other hand, the general perception of Sub-Saharan Africa (SSA) has been just the opposite. The violent and permanent conflict amongst rent-seeking groups for influence and authority over resources has culminated in a situation where states have become extremely weak and fragmented, while society – depending on the capacity of competing groups for mobilising resources to organise themselves mostly on a regional or local level (resulting in local petty kingdoms) – has never had the chance to evolve as a strong player. State failure in the literature, therefore, – in the context of SSA – refers not just to a weak and captured state but also to a non-functioning, and sometimes even non-existent society, too. Recently, however, the driving forces of globalisation might have triggered serious changes in the above described status quo. Accordingly, our hypothesis is the following: globalisation, especially the dynamic changes of technology, capital and communication have made the simplistic “strong state–weak society” (in Asia) and “weak state–weak society” (in Africa) categorisation somewhat obsolete. While our comparative study has a strong emphasis on the empirical scrutiny of trying to uncover the dynamics of changes in state–society relations in the two chosen regions both qualitatively and quantitatively, it also aims at complementing the meaning and essence of the concepts and methodology of stateness, state capacity and state-society relations, the well-known building blocks of the seminal works of Evans (1995), Leftwich (1995), Migdal (1988) or Myrdal (1968).

Market reform and fiscal laxity in Communist and post-Communist Hungary: A path-dependent approach

Purpose – The purpose of this paper is to present a conceptual framework in order to analyse and understand the twin developments of successful microeconomic reform on the one hand and failed macroeconomic stabilisation attempts on the other hand in Hungary. The case study also attempts to explore the reasons why Hungarian policymakers were willing to initiate reforms in the micro sphere, but were reluctant to initiate major changes in public finances both before and after the regime change of 1989/1990. Design/methodology/approach – The paper applies a path-dependent approach by carefully analysing Hungary's Communist and post-Communist economic development. The study restricts itself to a positive analysis but normative statements can also be drawn accordingly. Findings – The study demonstrates that the recent deteriorating economic performance of Hungary is not a recent phenomenon. By providing a path-dependent explanation, it argues that both Communist and post-Communist governments used the general budget as a buffer to compensate the losers of economic reforms, especially microeconomic restructuring. The gradualist success of the country – which dates back to at least 1968 – in the field of liberalisation, marketisation and privatisation was accompanied by a constant overspending in the general government. Practical implications – Hungary has been one of the worst-hit countries of the 2008/2009 financial crisis, not just in Central and Eastern Europe but in the whole world. The capacity and opportunity for strengthening international investors' confidence is, however, not without doubts. The current deterioration is deeply rooted in failed past macroeconomic management. The dissolution of fiscal laxity and state paternalism in a broader context requires, therefore, an all-encompassing reform of the general government, which may trigger serious challenges to the political regime as well. Originality/value – The study aims to show that a relatively high ratio of redistribution, a high and persistent public deficit and an accelerated indebtedness are not recent phenomena in Hungary. In fact, these trends characterised the country well before the transformation of 1989/1990, and have continued in the post-socialist years, too. To explain such a phenomenon, the study argues that in the last couple of decades the hardening of the budget constraint of firms have come at the cost of maintaining the soft budget constraint of the state.

Makrogazdaság-politika és növekedés

A dolgozat röviden áttekinti, hogy az elméleti és empirikus irodalom alapján milyen kapcsolat van a főbb makrogazdasági tényezők (infláció, költségvetési egyenleg) és a gazdasági növekedés között. Ezt követően rátérünk a kelet-közép-európai tapasztalatokra, megvizsgáljuk, hogy a térségben mennyire érvényesülnek az általánosabb eredmények.

Oroszország érdekviszonyai a Putyin-Medvegyev érában

Oroszország nemzetközi tevékenységének irányát a hazai politikai elit határozza meg a belpolitikai trendektől befolyásolva. Céljaik között szerepel, többek között Oroszország nagyhatalmi státuszának helyreállítása, a globális versenyképesség megteremtése, a volt szovjet-köztársaságok re-integrálása, az energiafüggőség kihasználása, valamint befolyásuk növelése célzott külföldi beruházások és infrastrukturális befektetések révén. Oroszország nemzetközi szerepvállalását befolyásoló külső tényezőként említeném meg a nemzetközi rendszerek fejlődését, azaz az egypólusú világrend átalakulását többpólusúvá, melynek potenciális főszereplői lehetnek Oroszország mellett az USA, EU, Kína és India. A kormányfői székbe átülő Vlagyimir Putyint - kinek 8 esztendős elnöksége teremtette meg a gazdasági és társadalmi stabilitást - a liberálisabbnak tartott Dmitrij Medvegyev váltotta le.

Inflációscél-követés mint a gazdasági felzárkózás monetáris keretfeltétele

A mára elméletben és gyakorlatban is relevánsnak bizonyult inflációs célkövető monetáris politikai stratégia olyan átfogó koncepció, mely magába ötvözi a játékelmélet, a különböző közgazdasági iskolák modell megközelítéseit és az árstabilitást olyan módon igyekszik elérni, hogy végső célkitűzésként közvetlenül az inflációs célt hirdeti meg. Számos ipari és feltörekvő gazdaság választotta ezt a gazdaságpolitikai megoldást az utóbbi két évtizedben, köztük a visegrádi országok is az euroövezeti csatlakozást megelőzően. A mára mintegy húszévnyi tapasztalat után lehetőség nyílik a választott gazdaságpolitikai alternatíva értékelésére, melynek sikere az euroövezeti felkészülés egy igen fontos tényezője, így hozzájárulhat a gazdasági konvergencia mielőbbi megvalósulásához is. Tanulmányomban a 2008-as eseményekig mutatom be a visegrádi országok monetáris politikájának empirikus vizsgálatát, de kitérek egy-két olyan elméleti vita ismertetésére, mely a válság utáni pénzügyi világ megreformálásának ill. restaurációjának főbb szempontjait tekintette át, beleértve az inflációscél-követés rendszerének újraértékelését.

Lehet-e racionális az irracionalitás? A demokratikus hatékonysági veszteség, avagy a nép akarata

Az előadás bemutatja a gazdaságról szóló szisztematikusan torzult nézetek tipikus formáit, majd a racionális irracionalitás fogalmát felhasználva rávilágít arra, hogy ezek a nézetek hogyan kaphatnak jelentős szerepet a szavazók döntéshozatalában és a politikai döntések kialakításában. Végül az előadás foglalkozik az irracionális politikát ellensúlyozó erőkkel, amelyek képesek mérsékelni a racionális irracionalitás káros hatásait.

A bankközi jutalék (MIF) elő- és utóélete a bankkártyapiacon. A bankközi jutalék létező és nem létező versenyhatásai a Visa és a Mastercard ügyek

Az előadás röviden áttekinti a két bankkártyatársasággal szemben folytatott Bizottsági és magyar versenyügy tanulságait elsősorban közgazdasági szempontból elemezve azt a központi jelentőségű kérdést, hogy a bankközi jutalék létezésének, illetve az abban történő multilaterális megállapodásnak elméletileg milyen versenyhatásai lehetségesek, ill. melyek zárhatók ki. Egy logikai modell segítségével mutatom be, hogy mi a valódi szerepe a multilaterális bankközi jutaléknak a két kártyatársaság rendszernek működésében, majd az e modell alapján levonható következtetéseket ütköztetem a két fent említett eljárás megállapításaival. Néhány alapvető kérdésben álláspontom2 teljes mértékben ellentétes a két hatóság által kifejtettekkel.

A gazdaságpolitika tökéletlen informáltsága esetén mikor hatékonyabb kvótával és mikor hatékonyabb pigou-i adóval szabályozni az ipari környezetszennyezés mértékét?

Egy saját mikroökonómiai modell bemutatása útján bizonyításra kerül, hogy ha a határprofit és az externális határköltség görbe egyszerre alulbecsült, vagy egyszerre felülbecsült (a kormányzat tökéletlen informáltsága miatt), akkor kvótaszabályozás alkalmazásával közelebb kerülhet a gazdaság a Pareto-hatékony egyensúlyi állapothoz, mint pigou-i adó alkalmazásával. Ha viszont a határprofit és az externális határköltség görbe ellentétes irányban van felül vagy alulbecsülve, akkor inkább a pigou-i adó használata a célszerűbb. Az elméletnek gyakorlati gazdaságpolitikai haszna is van, ugyanis a kormányzatnak lehetnek arra eszközei, hogy megállapítsa, hogy a becsült MNPB és MEC függvények milyen irányba térnek el a valóságtól.

A költségvetési hiány politikai gazdaságtana (The political economy of budgetary deficit)

A fejlett ipari országokra a hetvenes évektől mind inkább jellemző tartós költségvetési hiányt sem a keynesi, sem pedig a neoklasszikus elmélet nem tudta kielégítően magyarázni. Az új politikai gazdaságtan azonban, úgy tűnik, sikerrel tárta fel nemcsak a tartós hiány és a növekvő eladósodottság okait, hanem a fiskális politikai teljesítményben országok között és időben mutatkozó jelentős eltérések forrásait is. A siker elsősorban annak köszönhető, hogy az új politikai gazdaságtan a költségvetési politika alakításának politikai és intézményi korlátai felé fordult, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy kiterjessze a főáramú közgazdaságtan határait, és beépítse modelljeibe a gazdaságpolitikai döntéshozatal folyamatát. Tanulmányunkban négy átfogó magyarázatot tekintünk át - ezek: 1. az adósságállomány stratégiai használata, 2. a stabilizáció elodázása, 3. a politikai és választási rendszerek különbözősége és 4. a gyenge vagy széttöredezett végrehajtói hatalom -, azzal az egyértelmű igénnyel, hogy a szokásos pozitív elemzést normatív vizsgálódással egészítsük ki. / === / Neither Keynesian nor Neoclassical theory managed to explain adequately the increasingly typical state of chronic budgetary deficit found in developed industrial countries since the 1970s. But the new political economy seems to have revealed the causes of the chronic deficit and mounting indebtedness and of the reasons for the marked differences in fiscal-policy performance between countries and periods. The success can be ascribed primarily to the fact that the new political economy turned to the political and institutional constraints on the formation of budgetary policy, with the unconcealed aim of broadening the bounds of mainstream economics and building the policy-making process into it. The study examines four comprehensive explanations: 1. strategic use of debt stock, 2. postponement of stabilization, 3. differences of political and electoral systems, and 4. weak or fragmented executive power, with the clear intention of complementing the customary positive analysis with a normative examination.

Aid Allocation of the Emerging Central and Eastern European Donors

The paper examines the main characteristics of the (re)emerging foreign aid policies of the Visegrád countries (the Czech Republic, Hungary, Poland, Slovakia), concentrating on the allocation of their aid resources. We adopt an econometric approach, similar to the ones used in the literature for analyzing the aid allocation of the OECD DAC donors. Using this approach, we examine the various factors that influence aid allocation of the Visegrád countries, using data for the years between 2001 and 2008. Our most important conclusion is that the amount of aid a partner county gets from the four emerging donors is not influenced by the level of poverty or the previous performance (measured by the level of economic growth or the quality of institutions) of the recipients. The main determining factor seems to be geographic proximity, as countries in the Western-Balkans and the Post-Soviet region receive much more aid from the Visegrád countries than other recipients. Historical ties (pre-1989 development relations) and international obligations in the case of Afghanistan and Iraq are also found to be significant explanatory factors. This allocation is in line with the foreign political and economic interests of these new donors. While there are clear similarities between the four donors, the paper also identifies some individual country characteristics.