72 resultados para Kd


Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Az elmúlt évtizedekben a gazdálkodástudomány kitüntetett figyelemmel kísért két – mind a makrogazdaság, mind az egyes vállalatok működésének sikere szempontjából meghatározó fontosságú – jelenséget, egyrészt a szolgáltatásoknak a hagyományos termeléssel szembeni egyre erőteljesebb térnyerését, másrészt a fogyasztói érték teremtése szempontjából növekvő jelentőségű ellátási láncoknak, illetve azok menedzsmentjének kérdéskörét. Ugyanakkor igen kevés elemzés, de kevés leíró jellegű munka is született a két jelenséget és menedzsmentproblémát összekapcsoló területről, azaz a szolgáltatások ellátási láncáról, ezen ellátási láncok kezelésének speciális problémáiról. A szerzők cikkükben a szolgáltatások ellátási láncának és menedzsmentjének jellegzetességeit, a klasszikus terméket előállító ellátási láncokhoz viszonyított sajátosságait foglalják össze a nemzetközi szakirodalom alapján. Ennek során bemutatják, hogy az ún. tiszta szolgáltatások széles körben ismert jellemzői hatással vannak a szolgáltatások előállítását és értékesítését végző ellátási láncok működésére is. Ezek a hatások és specialitások megjelennek az ellátásilánc-menedzsment irodalmában kiemelten tárgyalt mindhárom problémakörben, rányomják tehát bélyegüket mind az ellátási lánc felépítésére, mind az ellátási láncban együttműködő partnerek kapcsolatának kezelésére és végül, de nem utolsósorban az ellátásilánc-menedzsment folyamatok kezelésére. _________ In the last decades scholars have paid a lot of attention to both service operation and supply chain management. There is still limited research on the overlapping field of theses two management areas, on service supply chain specialties. This article gives a structured overview on the latest research results on this topic. Doing so the paper would like to draw attention of the Hungarian researchers to this field and facilitate these empirical researches. As described in the paper traditional service specialties (intangibility, perishability, inseparability, heterogeneity and the importance of human capital) create special management problems concerning (i) the structure of these supply chains, (ii) their relationship management and (iii) the management of supply chain processes.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A szerzők célja, hogy megvizsgálják, milyen kölcsönhatásban áll az ellátási láncban elfoglalt pozíció, valamint a szolgálatosodás szintje az európai termelővállalatoknál. Vizsgálatuk azt mutatja, hogy a globalizáció és a termelés nemzetközivé válása mindkét tényezőt jelentős mértékben befolyásolja. A termelés globalizációs trendjeinek megfelelően így a kelet-európai (fejlődő), illetve a nyugat-európai (fejlett) országokban eltérő üzleti modellek válnak dominánssá, amelyek különböző ellátásilánc-pozícióval és más-más szintű szolgáltatásnyújtással jellemezhetőek. A domináns üzleti modellek mellett természetesen más üzleti modellek is működőképesnek bizonyulhatnak a két vizsgált régióban. A létesítmények elhelyezésére, valamint az üzleti eredményességre vonatkozó mutatók elemzésbe történő bevonásával cikkük az Európában működő üzleti modellek kialakításának okára, valamint jövőbeli fenntarthatóságára is megpróbál választ adni. __________ The objective of this paper is to examine the relationship between supply chain position and level of servitization in European manufacturing companies. The analysis shows that globalization and internationalization of production has dramatic impact on both phenomena. Due to the globalization trends different business models became dominant in the less developed Eastern-European and the more developed Western European countries, which can be characterized by different supply chain position and servitization level. Certainly other business models can also be successful in the two regions. Involving facility location motivations and business performance indicators the article shed light on the reasons of why these business models came alive and how sustainable they can be.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A szerzők kutatásukban a karcsú menedzsment vállalati szintű versenyképességre gyakorolt hatását tanulmányozták. Ehhez olyan gondolkodási keretet alakítottak ki, amely összekapcsolja a szervezeti képességeket létrehozó gyakorlatokat és rutinokat az ezek eredményeként adódó teljesítménnyel és versenyképességgel. Vállalati esettanulmányokon keresztül mutatják be, hogy a) a karcsú termelés bevezetésének hatására hogyan változnak a szervezet képességei és b) milyen tényezők állnak a karcsú vállalatok javuló versenyképessége mögött. Eredményeik arra mutatnak rá, hogy a karcsú menedzsment elsősorban a vállalatok működőképességére és változóképességére gyakorol pozitív hatást, az üzleti teljesítményre nem feltétlenül. ______ In their research the authors studied the lean management’s effect has on competitiveness with a corporate level. To do this, a framework has been developing, which combines the organizational abilities establishing routines and practices resulting from their performance and competitiveness. Corporate case studies to show that a) the impact of the introduction of lean production, how to change the organization’s capabilities, and b) what factors are improving the competitiveness of the companies behind the slim. Their results point out that the lean management companies primarily in the functionality and variable ability positive effects on business performance is not necessarily.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Az Energiahatékonysági Irányelv energiahatékonysági kötelezettségi rendszerek felállítására kötelezi a tagországokat, mely alapján az energiakereskedőknek vagy elosztóknak előre meghatározott mértékű energiamegtakarítást kell megvalósítaniuk 2020-ig. A kutatás célja a hazai rendszer kialakításának támogatása a már működő európai rendszerek (Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország, Dánia és Flandria/Belgium) áttekintésével és a hazai rendszer kialakítása során felmerülő legfontosabb kérdések meghatározásával.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A tanulmánykötet célja, hogy a magyar felsőoktatás finanszírozásának helyzetét nemzetközi háttér előtt mutassa be. A kötetben szereplő írások azonban, miközben a finanszírozás módjáról, tényeiről és lehetőségeiről szólnak, óhatatlanul érintenek a felsőoktatás gazdasági szerepével, szerkezetével, az esélyegyenlőséggel vagy a munkaerőpiaccal kapcsolatos gondolatokat is. A tanulmányokból kirajzolódó helyzetkép azt mutatja, hogy a felsőoktatás kiemelt stratégiai jelentőségét minden kormányzat elismeri ugyan, azonban az aktuálisan követett gazdaságpolitika gyakran hozza nehéz helyzetbe ezt a jövőnket hosszú távon meghatározó területet. Mivel az élethosszig tartó tanulás folyamatában az állampolgárok többsége érintetté válik a felsőoktatás valamely szegmensében, ezért könyvünk nemcsak a döntéshozóknak és a felsőoktatással foglalkozó szakembereknek szól, hanem a társadalom szélesebb rétegeinek érdeklődését is fel szeretnénk kelteni olyan kérdések iránt, hogy mennyit költsünk a felsőoktatásra és kutatásra, milyen forrásokból származzon ez az összeg, hogyan biztosítsuk a méltányos hozzáférést és hogyan részesüljünk egy hatékonyan működő felsőoktatás eredményeiből?

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A hálózati megközelítés alapján a vállalatok nem izoláltan működő szervezetek. A kis- és középvállalkozások számára a hálózatok, a partnerkapcsolatok jelentős támogatást képesek biztosítani a növekedés, a tanulás és az innovációs tevékenység során. A szerző a hálózati, partneri kapcsolatok szerepét a válság idején vizsgálta, kvalitatív kutatás keretében. A tanulmány fontos megállapítása, hogy nem kizárólag a hálózatban rejlő lehetőségek, hanem a korábban biztos partneri kapcsolatok megszűnése is indukálhat innovációt a válság idején, valamint a biztonság, a tartalék-erőforrások megléte esetén lassabb a piaci reagálás, kevésbé kerül előtérbe a változás, s főként az innovációs tevékenység ______ Based on the network perspective companies are not isolated organizations. Networks and partnerships mean a significant support for SMEs in growth, learning and innovation. The author examines the role of networks and partnerships during the crisis, in a qualitative research. An important result of the paper is that not only the opportunities in networks but also the decomposition of prior secure relationships can induce innovation during the crisis. Moreover in case of safety and slack resources the reaction is slower, change and innovation come to the front less.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A nemzetközi szakirodalom a vezetőt a lean termelés bevezetésében és fenntartásában is kulcsszereplőként határozza meg. Ennek ellenére nagyon kevés empirikus elemzés vizsgálja a vezetőkkel kapcsolatos kérdéseket. A szerzők a kontingencialista leadership elmélet keretei között a lean termelési rendszer és a vezetési jellemzők kapcsolatát vizsgálják elméleti szempontból és empirikusan egyaránt. Bár a kérdés nem került korábbi munkák fókuszába, az elméleti és empirikus megfontolások alapján egyaránt megállapítható, hogy több vezetési jellemző is szorosan kapcsolható egy jól működő lean termelővállalat vezetőjéhez. Követendő vezetési jellemzőként jelenik meg többek között az együttműködő, a delegáló, a teljesítményorientált vagy fejlődésorientált. Azonosíthatók olyan jellemzők is, amelyek elméletileg nem egyeztethetők össze a lean termelési rendszer logikájával, pl. autokrata, diktatórikus vagy mikrovezető ______ The working paper focuses on two connected research questions: on one hand based on widely accepted literature it systematically maps the ideal leadership style and related leader attributes that help in transforming a company into a real and well-functioning lean organization. On the other hand the paper analyzes whether leaders of companies with more developed lean practice do or do not follow these leadership attributes recommended by literature. The study uses the fourth round of the Hungarian Competitiveness Research Survey from 2009. This study is limited to the analysis of questionnaires filled in by producers that have more than 50 employees (about 65 manufacturing firms). The authors analyze the leadership styles of two managers, namely the CEO and production manager. Results of the empirical analysis revealed astonishing and contradictory attitudes toward ideal leadership attributes of leaders operating in more developed lean companies.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Ebben a cikkben az egész európai integrációs folyamat szempontjából jelentős kérdéskör: az uniós szinten működő közös költségvetés kiadási oldalának 2014–2020 közötti kereteit vizsgálom. Bár kétségtelen, hogy számos megoldatlan probléma a bevételi oldalhoz kapcsolódó ügyek rendezetlenségéből is eredeztethető, ennek elemzésére most terjedelmi okok miatt nem térünk ki. Az uniós szintű költségvetéssel szemben támasztható általános elvi megfontolások elemzése után a 2014–2020 közötti költségvetési keret fő kiadási tételeihez kapcsolódó elmozdulásokat értékelem, rámutatva arra, hogy az új elnevezések mögött alapvetően a régi tartalom húzódik meg, s most is elmaradt a radikális átalakítás. _____ The article examines an important topic from the point of view of the whole integration process: the expenditure side of the union level common budgetary frameworks for 2014–2020. Undoubtedly, several problems are coming from the unsolved issues of the revenue side, however, due to length limits the article doesn’t deal with these issues. The investigation starts with a comprehensive analysis of theoretical background on the main tasks of a union level budget, then the author evaluates shifts among the new expenditure headings in the period 2014–2020. The author points out that the new headings reflect old contents and he concludes that the radical restructuring within the common budget was postponed again.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A tanulmány az Európai Unió strukturális és kohéziós alapjaiból létrehozott pénzügyi eszközök szerepét és perspektíváit elemzi. A téma aktualitását adja, hogy jelenleg zajlik a 2014–2020-as uniós költségvetési és programozási időszak előkészítése, amelynek során a pénzügyi eszközök az uniós elképzelések szerint az eddigieknél lényegesen jelentősebb szerepet játszanak majd. A szerző áttekinti a kohéziós politika keretében működő pénzügyi eszközök jelenlegi rendszerének legfőbb jellemzőit, bemutatja azokat a gyökeres változásokat, amelyek 2014-től kezdődően várhatóan jellemezni fogják a kapcsolódó szabályozási környezetet, végül pedig ismerteti a gyakorlatban működő jelentősebb programokat, amelyek referenciapontként is használhatók a programok tervezése során. _____ The paper examines the role and perspectives of financial instruments established from the structural and cohesion funds of the European Union. Hungary is one of the most significant beneficiaries of the structural and cohesion funds, therefore the interested national actors should know well the new support forms, in order to use them successfully in the next programming period. The article gives an overview about the current structure of financial instruments in the framework of the cohesion policy. The comprehensive changes of the regulatory environment expected from 2014 are also presented, and finally the major instruments in practice will be reviewed, that can serve as reference points in planning of future programmes.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetének tanársegéde. Tanulmánya a regionalizmus jelenségét vizsgálja Latin-Amerikában, célja az egyes generációk létrejöttének és legfőbb jellemzőinek felvázolása, illetve a jelenleg működő latin-amerikai integrációs tömörülések eredményeinek és legfontosabb kihívásainak vizsgálata. A cikk rávilágít a latin-amerikai alrégiók mentén megalakult csoportok belső integrációja, illetve a más régiókkal való interregionális törekvések közötti szoros összefüggésre, azok kölcsönhatására. A szerző éppen ezért a regionális tömörülések eredményei mellett kitér az egyes latin-amerikai alrégiók más – fejlett és fejlődő világbeli – régiókkal kiépített kapcsolataira is. ______ The paper examines initiatives aimed at regional integration in Latin-America in order to identify the main characteristics of the three generations of regionalism on the continent, as well as show what the main results and challenges are of today's regional organizations. The paper demonstrates that there is an interesting link between the level of integration within the various regional groupings and their interregional contacts with other regions. The author also examines the relations of Latin-American sub-regions with other regions of the world, both developed and developing.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Még az elméleti válasz sem egyértelmű, vajon van-e a vállalatnak társadalmi felelőssége, vagy akkor segít a legjobban a társadalomnak ha a gazdasági eredményekre és nyereségességére koncentrál. Ahány iskola, annyi különböző válasz létezik. Kelet- és Közép-Európa az a régió ahol 20 évvel ezelőtt a társadalmi felelősség emlegetése „közhelynek” számított, bármi furcsa de nehéz ettől a közhelytől management filozófiához jutni. A régióban működő menedzserek még a gondolatától is rettegnek, hogy puszta frázisnak tekintik a legóvatosabb közeledésüket is a társadalmi felelősség irányába. (...)

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Magyarországon az elmúlt évtizedben a vállalatoknak nyújtott állami támogatás GDP-arányosan számolva az európai uniós átlag 2,7-szerese volt. A cikk megvizsgálja, hogy a támogatások hatása megjelenik-e a magyar gazdaság beruházási, foglalkoztatási, jövedelemtermelési teljesítményében és versenyképességében. Arra a következtetésre jut, hogy egyik területen sem jobb a helyzet, mint azokban az országokban, amelyekben lényegesen alacsonyabb a támogatási arány. A mikroszintű elemzések, értékelések sem támasztják alá azt a vélekedést, hogy az állami támogatások érzékelhetően javítják a gazdasági teljesítményt. A források bősége önmagában is okoz hatékonysági problémákat, mert sok program és szervezet versenyez egymással. A rossz (gyengébb hatékonysági követelményeket támasztó) programok kiszorítják a jó programokat. Ha a versenyképességet érdemben befolyásoló tényezők, például a kedvező jogi szabályozási környezet és az üzleti szolgáltatások jól működő piacai nem adottak, akkor ezek hiányát nem ellensúlyozza a támogatások magas szintje. Magyarország az idén indult hétéves programozási időszakban tovább kívánja növelni a vállalatoknak nyújtott állami támogatások mértékét, miközben nincs egyértelmű válasz arra a kérdésre, hogy milyen módon növelhető a támogatási rendszer jelenleg alacsony hatékonysága. _____ State aid given to enterprises as a proportion of Hungary�s GDP has been 2.7 times the EU average over the past decade. The article examines whether any impact of this high level of state aid can be discerned in investment, employment, income- generation performance, or competitiveness of the Hungarian economy. It seems that in none of these areas is the situation better than in countries that have a markedly lower rate of state aid. Micro-level analyses and evaluations do not support the belief that state aid appreciably improves economic performance. A wealth of resources on its own can cause problems with efficiency, as many programs and organizations compete with each other. Bad (less demanding) programs nudge out the good ones. If the factors significantly determining competitiveness, including a favourable legal and regulatory environment and well-functioning markets of business services, are not in place, a high level of state aid cannot be a proxy for them. In the seven-year programming period beginning this year, Hungary plans to further increase the amount of state aid to enterprises, while there is no clear answer as to how to improve the currently poor efficiency of the state aid system.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

Ez a Gyorsjelentés a Budapesti Corvinus Egyetem Vállalatgazdaságtan Intézetében működő Versenyképesség Kutató Központ által lebonyolított kérdőíves felmérés eredményeire támaszkodik. A felmérést 2013 májusa és novembere között bonyolítottuk le, a TÁRKI munkatársainak közreműködésével. A Gyorsjelentés funkciója, hogy a kérdőíves felmérés eredményeinek részletesebb feldolgozása előtt tájékoztassa az érdeklődő szakembereket a felmérésben fellelhető legfőbb irányokról, tendenciákról. Az itt közöltek az elemi statisztikákra épülnek, tematikailag csak a kérdőívek egy (bár a legfontosabbak közé sorolt) részére térnek ki, s alapvetően ismertető, nem pedig elemző természetűek. 300 vállalat képviselői töltötték ki terjedelmes kérdőívünket. Valamennyi vállalatnál az elsőszámú, valamint a pénzügyi, a kereskedelmi és a termelési vezetőknek címeztük kérdéseinket, akiktől részben azonos, részben eltérő kérdésekre vártunk választ. A minta alapjellemzői ugyan nem tesznek eleget a statisztikai reprezentativitás szigorú követelményeinek, de jól szolgálják a kutatásunk céljait. Szándékosan a kis- és közepes vállalatokra fókuszáltunk a felmérés szervezésekor, ez a vállalati kör felülreprezentált (74%). Legnagyobb arányban a feldolgozóipar (45%) és a kereskedelem (20%) jelenik meg a mintában, és a vállalatok közel háromnegyede belföldi magántulajdonos(ok) kezében van. Hasonló felmérést - lényegében azonos kérdőívvel - immár ötödik alkalommal végeztünk. A „Versenyben a világgal” kutatási program eddigi fázisaiban 1996-ban, 1999-ben, 2004-ben és 2009- ben került sor a felmérésre, és állt össze lényegében azonos nagyságú és szerkezetű minta. Az eddigi kutatások eredményei megtalálhatók a www.versenykepesseg.uni-corvinus.hu webhelyen. A kutatás elemző szakaszai most indulnak, s miként a korábbi felmérések esetén is, vélhetően több évig tartó, több lépcsős folyamatban jutunk el a tudományos értékű, széles körű feldolgozáshoz. Az adatok feldolgozására épülő tanulmányok, miként azt a korábbi fordulók tanúsítják, várhatóan több éven keresztül folyamatosan jelennek majd meg, és reméljük, hogy egyre több hasznos információt szolgáltatnak a magyar vállalati szféra versenyképességéről és az azt alakító tényezőkről.

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A stratégiai gondolkodásmód a szervezetben működő egyének olyan kognitív sémáinak összessége, melyek alapjaiban befolyásolják a szervezet üzleti lehetőségeivel kapcsolatos feltevéseiket, valamint ezáltal a vállalati stratégiát és innovációt. Jelen tanulmány egy koncepcióalkotó munka, mely négy alapvető stratégiai gondolkodásmódot azonosít, amelyek mindegyike sajátos módon kapcsolódik az innovációhoz. Későbbi empirikus vizsgálathoz kapcsolódóan három feltevést azonosít, melyek a következőek: 1. Minél dinamikusabb a vállalat stratégiai gondolkodásmódja, annál radikálisabb innovációs kezdeményezéseket támogat. 2. Időben a vállalatok (a stabilitásra való törekvésük miatt) a statikusabb stratégiai gondolkodásmód felé mozdulnak el. 3. Minél konzisztensebb a vállalat stratégiai gondolkodásmódja, annál nagyobb mértékben kerül megvalósításra a tervezett stratégia. _____ Strategic mindset is the sum of those cognitive patterns of a group of individuals in an organization which fundamentally influence their assumptions about business opportunities. Four types of strategic mindsets can be distinguished which fundamentally influence the strategy and innovation capability of the firm. This paper is a conceptual framework which describes three assumptions such as 1. the more dynamic strategic mindset results the more radical innovation strategy; 2. in time strategic mindsets become more static; and 3. the more consistent strategic mindsets inside the firm, the greater possibility of the intended strategy is implemented. By this way it is a first step of a future research examining why start-up companies can lose their innovation capability and why large firms can keep it?

Relevância:

10.00% 10.00%

Publicador:

Resumo:

A tanulmány témája az üzleti bizalom. Az innováció példáján keresztül bemutatja azt a működési mechanizmust, amelynek révén az együttműködő partnerek közötti bizalom képes hatékonyabbá tenni a gazdasági kapcsolatokat. A szerző értelmezi az üzleti kapcsolatok koordinálásának és irányításának fogalmait, bemutatja típusait és alkalmazásának jellemzőit. A hazai szakmai közéletben ma uralkodó felfogástól eltérően megkülönbözteti a bizalomra méltóság és a bizalom fogalmát. A bizalomra méltóság aktuális szintje az, amit egy kapcsolatban mérni lehet. Amennyiben a bizalomra méltóság szintje megfelelő, lehetővé válik, hogy e kapcsolatokban megjelenjen maga a cselekvési hajlandóságként értelmezett bizalom.