335 resultados para Budapest
Resumo:
A gazdaság és társadalom fejlődésében, a versenyképesség javulásában és a társadalmi kohézió erősítésében is meghatározó jelentőséggel bír az emberi erőforrások minőségének: a munkaerő felhalmozott tudásának és képességeinek fejlesztése. A mai világgazdaságban valamennyi ország számára stratégiai fontosságú feladat az oktatási és képzési rendszerek fejlesztésének elősegítése, a technológia területén és a gazdaságban végbemenő változásokhoz történő alkalmazkodás előmozdítása. Az elavulttá váló régi ismeretanyag helyett a technológiai fejlődés támasztotta igényeknek megfelelő új szakmai ismeretekre van szükség. Egy adott képesítés keretében elsajátított ismeretek a mai világban már nem elegendőek ahhoz, hogy az ember egész élete során helyt tudjon állni a munkaerőpiacon. Ehhez a felismeréshez kapcsolódóan vált meghatározó oktatáspolitikai megközelítéssé az egész életen át tartó tanulást elősegítő szemléletmód. Az élethosszig tartó tanulásra és mobilitásra vonatkozó stratégiák alapvető fontosságúak a foglalkoztathatóság, az aktív állampolgárság, a személyes fejlődés elősegítése, illetve a társadalmi kirekesztettség csökkentése szempontjából is. A gazdasági fejlődés szükségessé teszi a munkaerő ismereteinek folyamatos bővítését, a továbbképzés és átképzés megfelelő intézményrendszerének kiépítését. Az oktatásnak nemcsak tartalmában, de intézményi kereteiben is jelentős változásokon kell keresztülmennie. A képzésnek a gazdaság igényeit minél jobban figyelembe kell vennie. A képző intézmények tekintetében pedig rugalmas és sokszínű kínálatra van szükség: az oktatás már régen nem csak a hagyományos állami struktúra kereteiben zajlik. Jelen tanulmány az egész életen át tartó tanulás koncepciójának lényegére kíván rámutatni és ehhez kapcsolódóan az Európai Unióban kialakult oktatáspolitikai keretek vizsgálatát végzi el röviden. Az első pont az emberi erőforrások fejlesztésének a tudásalapú gazdaságban betöltött kiemelkedő szerepére mutat rá. A második pont az uniós szintű oktatáspolitikai szerepvállalás kereteinek kialakulását és a politika egyre markánsabbá válásának folyamatát vizsgálja meg. A harmadik rész az uniós szintű oktatási programok átalakulását foglalja össze röviden. Végül, az utolsó pont külön foglalkozik a bolognai folyamat keretében az európai felsőoktatásban lezajlott változások mozgatórugóinak elemzésével és a még megoldandó problémákkal.
Resumo:
Meier (2008) shows that the universal knowledge-belief space exists. However, besides the universality there is an other important property might be imposed on knowledge-belief spaces, inherited also from type spaces, the completeness. In this paper we introduce the notion of complete knowledge-belief space, and demonstrate that the universal knowledge-belief space is not complete, that is, some subjective beliefs (probability measures) on the universal knowledge-belief space are not knowledge-belief types.
Resumo:
As part of a wider research program we analysed the theoretical framework and the recent developments of the process of internationalisation (transnationalisation) of the small- and mediumsized enterprises generally in the European Union and with a specific view on Hungary and Spain. We tried to highlight the trends and barriers of internationalisation. We carried out document analyses, interviews, analyses of statistical databases and an own data collection with online survey.
Resumo:
A magyar vállalatok innovatív képességét felmérő kérdőíves kutatások eltérő eredményeket adtak, ami a piaci szereplők eltérő innováció-értelmezésével magyarázható. A szerzők feltevése szerint a vállalati vezetők jellemzően innovatívnak tartják magukat, és ez alapján jelentős részük fejlesztéseket tervez a jövőben, amelyhez pályázati forrásokat kívánnak igénybe venni. A gyakorlati életben az innováció fogalmát a tudományos definíciónál tágabban értelmezik, a vállalatnál bevezetett újdonságokat (például a piaci versenytársaktól átvett új terméket) is innovációnak értékelik. A vállalati növekedést a finanszírozási nehézségek korlátozzák. A támogatások, a hitelek és a kockázati tőke jellegű források eltérő mértékben játszanak szerepet a vállalatok életében. A szerzők tanulmányukban a vállalatok innovatív tevékenysége és a különböző források megléte közötti kapcsolatot, valamint a pályázati rendszerhez fűződő vállalati tapasztalatokat vizsgálják. /===/ Questionnaire surveys of innovation abilities of the Hungarian enterprises have given different results, which could be explained by different innovation interpretation of the market players. According to the authors' hypothesis the managers consider themselves innovative, and many of them plan developments in the future to realize them with tender sources. In the practice idea of innovation is broader interpreted than the scientific definition, and novelties introduced at the companies (eg. a new product taken over from competitors) is also considered innovation. Corporate growth is limited by financing difficulties. Supports, credits and sources of venture capital character play a role int he corporate life to different extent. Authors investigate the connection between the innovative activity of companies and the existence of several sources, and corporate experience linked to tendering system.
Resumo:
A cikk bemutatja, hogy az emissziós jogok mérleg- és beszámoló-képességi kritériumai milyen leképezést tesznek lehetővé a jelenleg érvényes Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardokban (IFRS, International Financial Reporting Standards). A vizsgálat fókuszában az üzemeltető áll, aki az Európai Unió kibocsátás-kereskedelmi rendszerének hatálya alá tartozik, azaz ipari tevékenysége folytán szén-dioxiddal szennyezi a Föld légterét. Az üzemeltető mint az emissziós jog tulajdonosa jelenik meg. A cikk megvizsgálja mindazokat a folyamatokat, melynek eredményeképpen birtokolhatja ezeket az egységeket, valamint azt, hogy az IFRS-ek milyen lehetőséget nyújtanak a különböző forrásból származó jogosultságok értékelésére. / === / The author presents that accounting and report ability criteria of the emission rights what mapping allows in the current International Financial Standards. The study focuses on the operator, who is the subject of the European Union Emissions Trading Scheme, whose industrial activities pollute with carbon dioxide to the earth’s atmosphere. The operator, as the owner of emission rights is displayed. This article examines those processes, which resulted in these units may be owned, and that what possibility is provided by IFRSs to evaluate rights from different sources.
Resumo:
Örömmel és büszkeséggel adjuk közre a Budapesti Corvinus Egyetem Fenntarthatósági Indikátorok Kutatóközpontjának első kötetét, amely az ökológiai lábnyomhoz kapcsolódó kutatásainkat foglalja össze. Az ökológiai lábnyomot lehet szeretni vagy kritizálni, de kevés kutató közömbös iránta. Jellemzően nagy lelkesedéssel vagy kritikai dühvel közelít hozzá a tudomány és a szakpolitika, és csak ritkán teszik fel azt a kérdést, hogy melyek azok a kérdések, amelyek jól megválaszolhatóak a segítségével, és melyek azok a kérdések, ahol alkalmazása sarlatánság vagy bűn. Lelkesedést és kritikát félretéve objektíven állíthatjuk, hogy az ökológiai lábnyom mind a laikusok között, mind pedig a tudományos világban terjed. Épp olyan népszerű a Google-on és Facebookon, mint a tudományos világban − A Web of Science-en vagy a Google-on végzett felméréseink azt mutatják, hogy míg több kompozit indikátor napja –HDI, ISEW GPI, ESI ¬− leáldozóban van, addig az ökológiai lábnyomra történő hivatkozások száma rendületlenül nő, még a legigényesebb, impakt faktoros tudományos közleményekben is. Ha többet nem is, de azt mindenképpen igazolja népszerűsége, hogy ez az indikátor „tud” valamit, amit az elődei nem tudtak, versenytársaihoz képest használhatóbbnak mutatkozott egyes problémák megválaszolására. Lehet tehát szeretni vagy nem szeretni, az igazi kérdés az, mely problémákat célszerű e mutató felhasználásával megközelíteni. E kötet reményeink szerint ebbe az irányba mutat. A kötet tanulmányainak túlnyomó része egy 1000 fős reprezentatív felmérés eredményeire támaszkodva mutatja be a magyar lakosság ökológiai lábnyomát, és annak összefüggéseit különböző gazdasági, társadalmi és pszichológiai tényezőkkel. Ezeket mintegy három elméleti fejezet fogja keretbe, melyek az ökológiai lábnyom elméletével és kritikájával, az energialábnyom csökkentése során tapasztalható visszapattanó hatással, illetve az ökológiai lábnyom−eltartóképesség dinamikájával foglalkoznak a Meadows-modellekből vett asszociációra támaszkodva. A kutatás „mellékterméke” egy ökológiai lábnyom kalkulátor, amely összhangban van a Global Footprint Network adataival és metodikájával, a reprezentatív felmérés eredményeire támaszkodva hoztuk létre, és konzisztens a KSH fogyasztási statisztika adataival is. Ebben a minőségében az országban egyedülálló.
Resumo:
Better sustainability policy is supposed to lead to better sustainability performance. Nonetheless, recent research predicts further growth of the ecological footprint and stable ecological deficit in Europe and North America despite their impressive policy efforts (Lenzen et al. 2007) [1]. Similarly, individual strategies result in somewhat reduced load for committed consumers, but this reduction cannot offset the total impact of the socio-economic configuration: consumers in higher income countries tend to pollute more. Comitted consumers "offset" a part of their environmental load by carrying out green purchases. A radical change assumes a change in lifestyle (Shove, 2004) [2]. The conference paper is the first step of the study that aims at measuring the significance of attitude elements as compared to the significance of the socio-economic system on different elements of consumption and environmental aspects This paper focuses on measuring the ecological footprint impacts of consumption in different product groups as well as in different income groups of the society.
Resumo:
Ezen kutatási tanulmány módszertani összefoglalója a Kutatási és fejlesztési tevékenység lehetőségei és korlátai a KKV szektorban című kutatási műhely tanulmányainak. A kutatók feltáró, kvalitatív kutatás végeztek, azon belül pontosabban kvalitatív mélyinterjúkon alapuló esettanulmányos kutatást. A kutatók 14 kis- és középvállalkozás vezetőjével készítettek mélyinterjút annak érdekében, hogy feltárják a kis- és középvállalkozások adaptációs és növekedési lehetőségeit és korlátait, valamint az innovációs tevékenységének lehetőségeit és korlátait. Jelen tanulmány röviden bemutatja a vizsgált 14 esetet is. / === / This research paper is the methodological summary of the research working papers entitled Opportunities and constraints in the R&D activities of the SMES. The researchers carried out an explorative, qualitative research, to be more exact a case study research based on qualitative interviews. The researchers conducted interviews with CEOs of 14 SMEs in order to explore the opportunities and constraints in the adaptation and growth potential and in the innovation activities of the SMEs. This paper introduces in brief the analysed 14 case study, too.
Resumo:
A szervezeti kultúraváltozók nem függetlenek egymástól. A tanulmány a GLOBE társadalmi kultúra, társadalmi értékek és a kettő különbségéből képzett differenciaváltozók faktoranalízisével kísérel meg főfaktorokat meghatározni és azokat értelmezni. / === / The cultural variables are not independent. This paper describes and discusses consolidated cultural variables computed by factor analysis from 9 original GLOBE variables of societal paracices, societal values, and differentiation scales.
Resumo:
A fogyasztói lojalitás kritikus versenyelőnynek számít a szolgáltatóknak a telekommunikációs szektorban, ahol a piac növekedésének lassulásával és az erősödő piaci verseny folytán a vállalatoknak inkább a fogyasztók megtartására kell fókuszálniuk. Egyre fontosabbá vált és válik a piaci részesedés, illetve a már meglévő ügyfelek megtartása, mivel az új ügyfelek megszerzésének költsége és nehézsége is megnőtt. Az ügyfelek megtartásához ki kell vívni a hosszú távú kapcsolat fenntartását, vagyis a fogyasztók lojalitását. A korábbi marketing-irodalomban a fogyasztók elégedettségének szerepe a lojalitás kialakításában vitathatatlan, azonban felmerül a kérdés, hogy mennyire közvetlen ez a hatás. Így érdemes megvizsgálni, mint közvetítő változónak az elégedettség és lojalitás között, a fogyasztói bizalom szerepét is a fogyasztói lojalitás formálódásában. A szerző empirikus kutatásának eredményei azt támasztják alá, hogy a fogyasztói elégedettség hatása a fogyasztói lojalitásra nem feltétlenül közvetlen, hanem a fogyasztói bizalom játszik közvetítő szerepet, és a bizalom a fogyasztói lojalitás erősebb indikátorának bizonyult, mint egyedül az elégedettség. / === / The consumer loyalty is a crucial competitive advantage in the telecommunication sector, which has a decreasing growth rate and increasing market competition, so the companies should focus on the consumer retention. The market share and the retention of present consumers become more and more important, because both the cost and the difficulty of the acquisition of new consumers are increased. The previous marketing literature states that the role of satisfaction in loyalty is evident, but the effect is not necessary a direct one. Worth to examine the role of consumer trust in loyalty creation, where trust is a mediator variable between satisfaction and loyalty. The author’s empirical results suggest the direct effect of satisfaction on loyalty is not necessary direct, but indirect, where the consumer trust is the link. The effect of trust on loyalty is higher than the satisfaction alone.
Resumo:
We use data on exchange rates and consumer price indices and the weighting matrix derived by Bayoumi, Lee and Jaewoo (2006) to calculate consumer price index-based REER. The main novelties of our database are that (1) it includes data for 178 countries –many more than in any other publicly available database– plus an external REER for the euro area, using a consistent methodology; (2) it includes up-to-date REER values, such as data for January 2012; and (3) it is relatively easy to calculate REER against any arbitrary group of countries. The annual database is complete for 172 countries and the euro area for 1992-2011 and data is available for six other countries for a shorter period. For several countries annual data is available for earlier years as well, eg data is available for 67 countries from 1960. The monthly database is complete for 138 countries for January 1995-January 2012, and data is also available for 15 other countries for a shorter period. The indicators calculated by us are freely downloadable and will be irregularly updated.
Resumo:
Nowadays financial institutions due to regulation and internal motivations care more intensively on their risks. Besides previously dominating market and credit risk new trend is to handle operational risk systematically. Operational risk is the risk of loss resulting from inadequate or failed internal processes, people and systems or from external events. First we show the basic features of operational risk and its modelling and regulatory approaches, and after we will analyse operational risk in an own developed simulation model framework. Our approach is based on the analysis of latent risk process instead of manifest risk process, which widely popular in risk literature. In our model the latent risk process is a stochastic risk process, so called Ornstein- Uhlenbeck process, which is a mean reversion process. In the model framework we define catastrophe as breach of a critical barrier by the process. We analyse the distributions of catastrophe frequency, severity and first time to hit, not only for single process, but for dual process as well. Based on our first results we could not falsify the Poisson feature of frequency, and long tail feature of severity. Distribution of “first time to hit” requires more sophisticated analysis. At the end of paper we examine advantages of simulation based forecasting, and finally we concluding with the possible, further research directions to be done in the future.
Resumo:
Multiple hierarchical models of representative democracies in which, for instance, voters elect county representatives, county representatives elect district representatives, district representatives elect state representatives and state representatives a president, reduces the number of electors a representative is answerable for, and therefore, considering each level separately, these models could come closer to direct democracy. In this paper we show that worst case policy bias increases with the number of hierarchical levels. This also means that the opportunities of a gerrymanderer increase in the number of hierarchical levels.
Resumo:
Ely and Peski (2006) and Friedenberg and Meier (2010) provide examples when changing the type space behind a game, taking a "bigger" type space, induces changes of Bayesian Nash Equilibria, in other words, the Bayesian Nash Equilibrium is not invariant under type morphisms. In this paper we introduce the notion of strong type morphism. Strong type morphisms are stronger than ordinary and conditional type morphisms (Ely and Peski, 2006), and we show that Bayesian Nash Equilibria are not invariant under strong type morphisms either. We present our results in a very simple, finite setting, and conclude that there is no chance to get reasonable assumptions for Bayesian Nash Equilibria to be invariant under any kind of reasonable type morphisms.
Resumo:
In this article we examine the eects of third degree price discrimination in asymmetric Cournot oligopolies. We show that the average price is not affected by the extent of price discrimination. We nd that the asymmetry between firms is reflected only by the output produced for the lowest-valuation consumers and firms produce equal quantities to the other consumer groups.