E-közigazgatás a hazai képzésben


Autoria(s): Belényesi, Emese
Data(s)

2011

Resumo

Alig egy évtized telt el az első hazai „Elektronikus kormányzat” című tanfolyam óta, és nagyjából ennyi ideje beszélhetünk az elektronikus közigazgatás megjelenéséről is Magyarországon. Az eltelt időszakot vizsgálva megfigyelhető egy új interdiszciplináris tudomány – az e-közigazgatás – kialakulásának hazai folyamata, mégpedig viszonylag rövid idő alatt. Szerepe volt ebben azoknak, akik idejében felismerték a lehetőséget, és kompetitív előnyt kovácsoltak belőle. A folyamat sikeréhez hozzájárultak a különböző képző intézmények: felsőoktatási, szakképzési, felnőttképzési, civil szervezetek és kutatóműhelyek is. Ezek között is élenjáró szerepet játszott és ma is játszik a Budapesti Corvinus Egyetem és az E-government Alapítvány. Számos előadással, publikációval, könyv kiadásával járult hozzá a téma ismertté válásához, ha úgy tetszik, népszerűsítéséhez. A tanulmány célja áttekinteni az e-közigazgatás kialakulásának előzményeit, az e-közigazgatási képzések rövid múltra visszatekintő hazai történetét, majd a jelenlegi hazai képzések palettáját, valamint az e-közigazgatási tartalmak megjelenését a felsőoktatásban, a továbbképzésekben és a felnőttképzésben.

Formato

application/pdf

Identificador

http://unipub.lib.uni-corvinus.hu/2575/1/vt2011n3p48.pdf

Belényesi, Emese (2011) E-közigazgatás a hazai képzésben. Vezetéstudomány - Budapest Management Review, 42 (3). pp. 48-58. DOI 10.14267/VEZTUD.2011.03.07

Publicador

Corvinus University of Budapest, School of Management

Relação

http://unipub.lib.uni-corvinus.hu/2575/

10.14267/VEZTUD.2011.03.07

Palavras-Chave #Public administration #Education
Tipo

Article

PeerReviewed

Idioma(s)

hu

hu