Föld és ég. Az ember és a természeti környezet közötti kapcsolat jellemzése az adatnégyzetek módszerével


Autoria(s): Kocsis, Tamás
Data(s)

2012

Resumo

E cikk végső soron két tudományos állítás igazolását célozza: (1) létrehozható egy olyan, kétdimenziós struktúra, amely képes információveszteség nélkül négydimenziós humán–környezet problémákat megjeleníteni (az adatnégyzetek módszere); valamint (2) a boldogság/környezetterhelés hányados (az égi lábnyom) stratégiai jelentőségű a fenntarthatóságot célzó vitákban. A tanulmány szerkezete a következő: A második részben bemutatjuk az adatnégyzetek módszerének általános struktúráját és matematikai hátterét, valamint ismertetjük azt a négy mutatót, amelyek rendszerünkben az ember és a környezet közötti kapcsolatot mérni hivatottak. A harmadik rész az adatnégyzetek között lehetséges nem-szimmetrikus kapcsolatokat mutatja be, ami esetünkben különféle népességnagyság, illetve a boldogság monetizáltságának eltérő mértéke esetén fordulhat elő. A negyedik részben bevezetjük és jellemezzük az égi lábnyom fogalmát. Az ötödik részben e fogalom további jelentőségre tesz szert, ahol a boldogság elérésének modelljét mutatjuk be (a boldogság útjai). A hatodik rész a materiális (illetve nem materiális), valamint a monetáris (illetve nem monetáris) átváltások lehetőségét ismerteti. Végül esettanulmányunk Magyarország 2005-ös adatnégyzetét mutatja be, összevetve azt néhány hasonló ország adatnégyzetével.

Formato

application/pdf

Identificador

http://unipub.lib.uni-corvinus.hu/961/1/fenn2012_Kocsis_Tamas.pdf

Kocsis, Tamás (2012) Föld és ég. Az ember és a természeti környezet közötti kapcsolat jellemzése az adatnégyzetek módszerével. In: Fenntartható fejlődés, élhető régió, élhető települési táj 1. Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest, pp. 37-62. ISBN 978-963-503-504-5

Publicador

Budapesti Corvinus Egyetem

Relação

http://unipub.lib.uni-corvinus.hu/961/

Palavras-Chave #Environmental economics
Tipo

Book Section

PeerReviewed