Termelékenység a magyar gazdaságban

A közelmúltig nem állt rendelkezésre olyan módszertan, amely a termelékenységi mutató többi komponensével konzisztens módon számította volna a tőke, vagyis a termelésben lekötött eszközök értékét. Több évtizedes fejlesztő munka eredményeképpen az OECD 2009-ben közreadott kézikönyve (OECD [2009]) a tőkemérés metodikáját összeillesztette a nemzeti számlák rendszerével. Tisztázta, milyen két eltérő értelemben használható a tőke/reáltőke fogalma, egyrészt mint vagyontárgy, másrészt mint termelési tényező. Nemcsak az elméleti tisztánlátás szempontjából fontos megkülönböztetni a kétféle fogalmat, hanem az alkalmazások során a két szemléletből lényegesen eltérő számadatok származhatnak. A kutatások másik kiindulópontját szintén az OECD által a termelékenység méréséről 2001-ben kiadott kézikönyv (OECD [2001]) képezi. A termelékenység-mérés módszertana - az elmélettől az alkalmazások gyakorlatáig - rendszerezi a közgazdaságtan egyik alapproblémájának számító témakör lehetséges megközelítésmódjait. Jelen tanulmány ebből a két kézikönyvből kiolvasható elméleti és módszertani ismereteket adaptálva végez számításokat magyar adatokkal. Megbecsüli, hogy 1995-2009 közötti időszakban hogyan alakult a magyar gazdaság többtényezıs termelékenysége (MFP)1, és ennek ágazati összetevıi. Kimutatja, mely ágazatokban volt kedvezı a többtényezıs termelékenység növekedése, és az milyen tıke- és munkainputtal párosult. Ahhoz is információt nyújtanak a számítások, milyen az átváltási arány a termelékenységnövelés és a foglalkoztatás bıvítése között. A múltat kivetítve kimutathatjuk, milyen tıkeszükséglet jelentkezik abban a forgatókönyvben, ha a struktúrapolitika a foglalkoztatás bıvítése érdekében a minimális tıkeráfordítással mőködı tevékenységek fejlesztését ösztönzi. Feltárva a termelékenység tényadatait, visszajelzést kaphatunk arról, mennyire volt, lehetett sikeres az elmúlt másfél évtized gazdaságpolitikája a versenyképesség fokozásában.