Gazdaságföldrajzi tanulmányok közgazdászoknak


Autoria(s): BCE Gazdaságföldrajzi és Jövőkutatási Tanszék
Contribuinte(s)

Jeney, László

Kulcsár, Dezső

Tózsa, István

Data(s)

2013

Resumo

Az utóbbi évtizedekben a közgazdászképzésben háttérbe szorult a térbeli szemlélet jelentősége, pedig az információs társadalomban a gazdasági folyamatok már nem csak a fizikai térben, hanem a virtuális térben is tetten érhetők, régióról régióra változó életszínvonalat generálva. A tér digitális kiterjedése kölcsönhatásba kerül hagyományos fizikai környezetünkkel, ami még inkább amellett szól, hogy a közgazdász térszemlélet fontosságát e tanulmánykötettel kiemeljük. Tesszük ezt úgy, hogy a Corvinus Egyetem alapszakjainak hallgatóit szakonként szólítjuk meg egy-egy, számukra különösen releváns gazdaságföldrajzi témával. Ezáltal a többi magyarországi közgazdászképző intézmény szakjain tanuló hallgatók érdeklődését is felkelthetjük az új megközelítésű gazdasági térszemlélet iránt. Tartalomjegyzék: I. A népesség mint gazdaságföldrajzi tényező (Korompai Attila) - II. Városföldrajz (Jeney László) - III. Vidékföldrajz (Csatári Bálint) - IV. Településmarketing (Tózsa István) – V. Település- és területi tervezés (Forman Balázs – Szaló Péter) – VI. Földrajzi információs rendszerek és a Digitális Föld (Ferencz Viktória) – VII. Turizmusföldrajz (Kulcsár Dezső) – VIII. A világgazdaság új földrajza (Bernek Ágnes) – IX. A virtuális tér gazdasága (Mészáros Rezső – Jakobi Ákos) – X. A közlekedés földrajza (Jászberényi Melinda) – XI. Kereskedelmi földrajz (Sikos T. Tamás) – XII. A pénz földrajza (Forman Balázs) – XIII. Közigazgatási földrajz (Pálné Kovács Ilona) – XIV. Politikai földrajz (Kulcsár Dezső) – XV. Kultúrrégiók gazdaságföldrajza (Jeney László)

Formato

application/pdf

Identificador

http://unipub.lib.uni-corvinus.hu/1145/1/gazdasagfoldrajz_2013.pdf

Jeney, László and Kulcsár, Dezső and Tózsa, István, eds. (2013) Gazdaságföldrajzi tanulmányok közgazdászoknak. Gazdaságföldrajzi szakkönyvek . BCE Gazdaságföldrajzi és Jövőkutatási Tanszék, Budapest. ISBN 978-963-503-526-7

Publicador

BCE Gazdaságföldrajzi és Jövőkutatási Tanszék

Relação

http://unipub.lib.uni-corvinus.hu/1145/

Palavras-Chave #Geography #Economic development #Urban planning #Commerce and tourism #Marketing
Tipo

Book

PeerReviewed